Utcasoroló (7.): Eötvös tér

Az Eötvös tér története arról is szól, miként szippant magába külterületeket egy terjeszkedő város, az idő múlásával együtt járó fejlődés pedig hogyan alakítja át egy közterület funkcióit. De ebben a történetben benne van az is, milyen szerencsés fordulatok kellenek ahhoz, hogy egy tér megmaradjon, ne falják fel az épülő házak, a szélesedő közutak.

Bő két évszázaddal ezelőtt a mai gépipari, a szegényházi templom és a Baross utca által határolt rész még a város külterülete volt. Abban viszont nem kételkedhetünk, hogy a Jászság illetve Buda felől valahol itt érkeztek a városhoz azok az országutak, amelyek aztán a tiszai átkelés felé tartottak. Mivel a várost a többi irányból folyók, azokon túl pedig mocsaras részek határolták, ez a terület lehetett az egyetlen alkalmas tér arra, hogy a kereskedők az átkelésre várva, megálljanak a szűk városon kívül. Ezért is alakulhatott ki itt az állatvásár tér, amely funkciót aztán az első világháborúig betöltött a terület.

A Vásártérnek vagy Vásár Állásnak nevezett terület a mai Eötvös térnél jóval nagyobb lehetett, minden bizonnyal a vasútállomásig, a Thököly utca környékéig is elért. Összemenése a város terebélyesedésével függ össze, hiszen a XIX. század második felében Szolnok a mai belváros illetve az akkoriban új állomás irányából is növekedett. Mindez azonban nem változtatott a tér funkcióján - sőt az állomás közelsége még növelhette is ebbéli jelentőségét -, oly annyira, hogy névadása előtt még a Disznó piacnak is nevezték.

Az Eötvös tér azon kevés közterületeink egyike, amely az első tömeges utcanévadás idején lett megjelölve, ám nevét 1894 óta őrizheti háborítatlanul. Névadója - a sok híres Eötvös közül - minden bizonnyal báró Eötvös József, akihez a kötelező népoktatásról szóló (1868) törvény köthető, amivel az egyik legfontosabb alapkövét rakta le a virágzó Monarchiának. Mindezek mellett íróként és költőként, forradalmárként és az első Batthyány-kormány minisztereként is emlékezhetünk rá. Azt hiszem, vitathatatlan, hogy a XIX. századi Magyarország egyik legfontosabb formálója volt.

A róla elnevezett tér fejlődése és átalakulása a XX. század első éveiben indult meg azzal, hogy ide került a városi vízellátás első víztornya (1910), amely funkcióját vesztve ma is ott áll. Az első világháborúig még vásártérként, illetve ezek szünetében katonai gyakorlótérként is funkcionált, hogy aztán a húszas években tovább csökkenjen a mérete, és igazi városi tér váljék belőle. Ekkoriban épült ugyanis a mai gépipari, illetve a víztorony mögött a szegényház, majd 1933-ban a mellette álló templom. De a két világháború között itt állt az országzászló is, és továbbra is erre vezetett az út a főváros, a vasútállomás és a Jászság felé. És itt állt az a híres kocsma is, amelynek nevét a mai napig őrzi a köznyelv, és ami miatt ez sokak számára még mindig a Gólya.

A tér a második világháború után lassan elszürkült. A 4-es út fejlesztésével a hetvenes évek elején lezárták a Thököly út felé vezető oldalát. Az országzászló helyére áttelepítették a Kossuth térről a 68-as gyalogezred obeliszkjét. Azt hiszem, csak a víztorony mentette meg attól az elmúlt évszázadban, hogy beépüljön, és végleg eltűnjön.

Mai arculatát alig tíz éve nyerte el. Bár a víztorony ma is üresen áll, körülötte a város egyik legszebb zöld területét alakították ki. A déli és az északi oldalán lévő körforgalmak révén ismét a város egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontja lett.

(Ez az írás január 10-én jelent meg először)