Utcasoroló (108.): Izgalmas Bálvány

(Nyári ismétlés: ez az írás 2020. június 10-én jelent meg először.)

A szolnoki Bálvány utca a Vitéz Szathmári József utcától indul, és egyes térképek szerint L alakot leírva a Baross utcán ér véget, más rajzokon pedig - és a személyes, helyszíni tapasztalataim szerint is - a Nagy Imre körúti tízemeletesek mögötti parkolóban fejeződik be. Ha így esetleg nem lenne világos, hol is keresendő ez a közterület, akkor mondhatjuk úgy, hogy ez a József Attila úti lakótelep széle, avagy a Baross utcával párhuzamos, a Jólét ABC mögötti utca. Csendes, nagyon zöld hely, de akinek nincs ott dolga, nem nagyon téved arra. Meg nem is olyan régi. Ráadásul 1960 és 1975 között teljesen átépítették, a rendszerváltás óta pedig újra át is nevezték a környéket.

A Bálvány utca a Baross utca és az egykori négyes főút valamint a vasút közé eső háromszög legfiatalabb, és egyetlen eredeti nevét megőrző utcája. A környék a vasútállomás 1857-es áthelyezése után kezdett benépesülni, lett egyfajta vasutas kolónia. Majd az Eötvös téri víztorony megépülése, az ottani állatvásártér felszámolása, aztán pedig az iskolasor kiépülésével Szolnok egyik sűrűn lakott aprótelkes, kisházas negyede. Maga az utca tulajdonképpen a Baross utca 78. szám alatt nyíló, az egykori MÁV sporttelep méretével vetekedő telek felparcellázásával, illetve a Báró Jósika utca felőli megnyitásával jött létre.

Cseh Géza szolnoki utcanevekről szóló könyvében azt írja, hogy elnevezésére 1936-ban került sor. Ugyanakkor a város 1937-ben kiadott térképén - ez az 1927-es klasszikus (1. térképrészlet) javított változata (2. térképrészlet) - már 1-25-ig és 2-18-ig számozott telkekkel szerepel, azaz megnyitása és felosztása talán korábban történhetett. Érdekes, hogy ekkor még zsákutca volt, viszont a Dr. Bécsi János - kis túlzással a mai Vitéz Szathmári - utca 7. és 9. számú telkein már jelezték a majdani folytatását, tehát a második világháború előtt feltett szándék lehetett a tejes értékű, mindként végén megközelíthető közterület kialakítása. Arról talán csak a történelem tehet, hogy mire 1959-ben megjelent Szolnok legújabb térképe, hiába volt az akkor már Tóth Ferenc utca felé is kinyitva a Bálvány utca, a tervek egészen másról szóltak.

A Lakásipari Tervező Vállalat típustervei alapján 1959 őszén elkezdődött annak a három darab 24 lakásos háznak az alapozása, amelyek ma a Bálvány utca 1., 3. és 5. számot viselik. Ennél talán fontosabb, hogy ezek voltak Szolnok első szövetkezeti lakásai. Azaz annak az új otthonteremtési módszernek az úttörői, amikor nem az állam vagy a helyi tanács épített többlakásos társasházakat, hanem a majdani lakók, kis túlzással a téeszekre és az ÁFÉSZ-ekre hasonlító szövetkezetekbe tömörülve. A páratlan oldal után nem sokkal a páros oldalon lévő, hat lépcsőházas, mindössze földszint és háromemeletes tömb építését is elkezdték, így a Bálvány utcai fejlesztés összesen kettőszáz szövetkezeti lakást jelentett.

Az első kulcsokat egy évvel később már át is adták, az utolsót pedig 1963. november 7-én. A kétszobás lakások ára 130 ezer forint volt, amiből a leendő lakóknak 15%-ot kellett előre befizetniük, míg a fennmaradó részt 30 éves kölcsönnel az OTP finanszírozta, ami 280-300 forintos havi törlesztőrészletet jelentett. Tegyük hozzá, hogy ez az akkori átlagkeresetek fele-harmada volt. Ám nem ez volt a legnagyobb probléma. A Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat által kivitelezett lakások vállalhatatlan minőségűre sikeredtek. A kályhák füstje visszafelé szállt, csorgott a korom a falakon, a nyílászárók elvetemedtek, sőt a végén volt olyan lakás, amit festés-mázolás nélkül adtak át. A felháborodás akkora volt, hogy a megyei lap nemcsak rendszeresen foglalkozott az üggyel, többször karikatúrákat is közölt, de még a városi tanács is napirendre tűzte a problémát. Bár az Építésügyi Minisztérium - akkoriban még ilyen is volt - 1963-ban kártérítésre kötelezte az építkezés főmérnökét, főépítésvezetőjét és építésvezetőjét, a probléma még 1965-ben is téma volt.

Az utca régi elejéről az akkor még csak alig negyvenéves házak és porták az 1970-es évek elején tűntek el, amikor elkezdték a Csanádi - ma Nagy Imre - körúti tízemeletesek építését. Azt hiszem, a régi Bálvány utca végleges eltűnését az a közlemény jelenthette, amikor 1974. április 24-én bejelentették a Jósika - akkor már nem báró - utca felőli kijárat megszűntetését. Így ma tulajdonképpen az a helyzet, hogy a szolnoki Bálvány utca két parkoló felől közelíthető meg. Illetve az 1. és 3. szám között a Baross utca felé is van egy kijárata. Ahonnan az utca egyik garázssora is elérhető. Ugyanis kis túlzással úgy is jellemezhetnénk a Bálvány utcát, mint az a közterületünk, amelyik két garázssor közé szorult, hiszen a páros oldal mögött is találunk egy ilyet.

Ám szerintem nem ez az utca igazi érdekessége - értéke -, hanem a páros oldalon lévő tömb József Attila út felé néző homlokzata. Ahol oszlopokra helyezett, nagyjából háromszög alaprajzú erkélyek illeszkednek az enélkül amúgy unalmas falakhoz. És, ha ez a különleges megoldás nem lenne elég, nekem úgy tűnik, hogy az erkélyeket tartó oszlopok eredetileg mozaikkal voltak díszítve. Őszintén mondom, a kései bauhaus utolsó, szolnoki mohikánja ez a homlokzat, amit pár évtized múlva akár mutogatni is lehetne, ha addig nem tesznek benne végleges károkat a felújítások. Amire egyébként pont a Bálvány utca páratlan oldala a "legjobb" rossz példa, ahol a hőszigetelésnek köszönhetően teljesen megszűnt a három ház egykori karaktere. Ráadásul eltűnt az 5-ös számú ház bejárata mellől a Jubileum lakásszövetkezet és a SZÖVTERV üvegtáblája is, amelyek pedig momentumai voltak a huszadik századi, magyar otthonteremtés egy érdekes, de mégis eredményes szolnoki változatának.