Új város született: két szakasz, több hely

Szolnok szocialista átformálása lényegében a negyvenes években megkezdődött, összefüggésben a háború utáni újjáépítéssel és az erőszakos iparosítással. Nem mellesleg olyan alapterveket is felhasználva, amiknek a gyökerei a huszadik század elejére nyúltak vissza. A szocializmus első évtizedében azonban - az idő, de inkább a pénz hiányában - mélyreható változások még nem történhettek Szolok térképén. Nem valósult meg sem a vasútállomás rekonstrukciója, sem a tiszaligeti campus építése, de az újraálmodott villamosból és az először felvetett troliból se lett semmi. Presztízsértékkel bíró részeredménynek tekinthetjük az SZTK és a rádió épületét, a Kossuth téri irodaházat és a Ságvári (Boldog Sándor István) körút piacon túli részének a felépítését, valamint a korszak egyetlen új iskoláját az Áchim András úton. Szolnok a forradalom utáni évekre érte el ismét a háború előtti lélekszámát, külleme, szerkezete viszont csak nyomokban tért el az 1939-estől. Az igazi változások a hatvanas évek elején indultak el.

Szolnok átépítését legalább három dolog indokolta. Egyrészt a rohamosan gyarapodó lélekszáma, ami tulajdonképpen 1956 és a nyolcvanas évek eleje között megduplázódott - nem is beszélve a környék ingázóiról -, miközben a távlati tervek Szolnok 120 ezres várossá fejlődését prognosztizálták. Másrészt nyilvánvaló volt, hogy bárminemű fejlesztés elképzelhetetlen az infrastruktúra bővítése és rekonstrukciója nélkül, aminek eredményeként nemcsak új vasútállomást, belvárosi Tisza-hidat és a városon kiszélesítve átvezetett 4-es főutat kaptunk, de egy hatalmas rendezőpályaudvart, új vasúti nyomvonalat, a vízhiányt múltidőbe tevő vízrendszert, bővülő csatornázást is, sőt egyre több helyen lobbant fel a földgáz kék lángja. Már maguk ezek az infrastrukturális fejlesztések is megkövetelték a város egy részének szanálását, bontását, átépítését. (Fotó: Fortepan.hu)

Az "új", ma is ismert Szolnok megszületését legalább két időszakra lehet bontani, ami kis túlzással összefügg azzal a kérdéssel is, hogy hová képzelhették anno a szocialista megyeszékhely központját. A hatvanas években ez egyértelműen a Kossuth tér volt, amit bizonyítanak a foghíjak és a földszintes házak telkeinek a beépítése. Mindezek eredményeként a hatvanas évek első felében megszülettek a teret ma is meghatározó lakóházak: a Múzeum étterem épülete, a "Fradi-ház", a "Lordok-ház", az Árkád presszó társasháza, illetve pár évvel később a Kossuth tér 3. De ugyancsak erre a központi szerepre utal a 68-as gyalogezred obeliszkjének az eltávolítása, illetve a teret 1989-ig meghatározó Munkásmozgalmi emlékmű felállítása. Aztán a pártház új helye, illetve a deklaráltan "új városközpontnak" nevezett, későbbi Hild tér környékének alapkőletétele 1969 júniusában jelezte: a hangsúly máshová helyeződött.

A magam részéről nagyjából itt bontanám két részre Szolnok átépítésének legfontosabb, nagyjából két évtizedes időszakát. A hatvanas évek végétől, a hetvenes évek elejétől ugyanis egyre gyakrabban került elő, hogy a beruházások Szolnok első írásos említésének 900. évfordulójára kihirdetett jubileumára készülnek, készüljenek el. Arra jelenleg nincs bizonyíték, hogy a hetvenes évek első felében felgyorsuló, a korábbiaknál sokkal látványosabb, azaz közvetlenül a lakosság igényeit kielégítő beruházások a jubileum miatt történtek volna, avagy inkább jól jött az évforduló, mint kihirdethető céldátum. Én ez utóbbira voksolnék, megengedve, hogy néhány dolog - például Jubileumi téren álló Tanúhegy című emlékmű és környéke - a "Szolnok 900" miatt jött létre. Miközben azt is mondhatták volna, hogy "hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára" vagy a tanácsrendszer bevezetésének negyedszázados jubileumára készül el ennyi minden. Ám a Kádár-kornak sokkal fontosabb volt a történelmi gyökerek felmutatása, nem is véletlen, hogy rajtunk kívül például Győr a 700., Kecskemét és Debrecen a 600. születésnapját ünnepelte akkoriban. (Fotó: Fortepan.hu)

Ezen elhatárolás mentén érdemes a hatvanas években elkészült beruházásokat külön is számba venni. A már említett Kossuth tér és pártház mellett akkoriban készült el a mai ÉPFA - mint MTH iskola - a Petőfi úton, a második leánygimnázium, azaz a Tiszaparti, és a közelében lévő városi kollégium, ma katolikus általános iskola. Erre az időszakra esik a Tiszaliget fejlesztésének első lendülete is, például a hatvan éve megnyitott, ma éppen nem üzemelő stranddal. Több irodaház is épült ekkoriban, gondoljunk csak a néhai járási tanács székházára a Jókai és a Kossuth út találkozásánál vagy vele szemben a tervezővállalat irodaházára. A lakóházak tekintetében fontos különbség, hogy a későbbi értelemben vett lakótelepek - a még csak szárnyait bontogató Tallinn városrész kivételével - még nem születtek meg, inkább csak elszórt tömbök nőttek ki a földből, mint például a torkolat "olajos házai", a Bálvány utcai épületek vagy éppen a színház melletti tízemeletes. A bolthálózat fejlesztése is éppen csak elindult, de a rendezőpályaudvar, a vasúti pálya és a 4-es főút rekonstrukciója a belvárosi Tisza-híddal és a "százlábú" ártéri híddal elkészültek. (Fotó: Fortepan.hu)

A hetvenes évek beruházásait nemcsak a jubileumhoz kötés és a nagyobb mérték jellemezte, hanem tulajdonképpen három - maximum négy - városrészre való koncentráltság. Nemcsak új vasútállomást adtak át 1975-ben, de tulajdonképpen 1978-i bezárólag a Jubileumi tér környékén egy új lakótelep is épült, aminek a határai a József Attila utcától a Thököly útig jelölhetők ki, ahol a számtalan ABC mellett iskolák, óvodák és művelődési ház is épült. Ugyancsak ilyen koncentrált helynek tekinthető a Móra Ferenc út környéke, ahol lényegében 1967 és 1977 között felépült a Zagyva-parti lakótelep, amihez nyugodtan hozzászámíthatjuk a Várkonyi téri 18 emeletest éppúgy, mint az egykori főiskolát, illetve kis ráhagyással akár a Kassai úti lakótelepet is. Ha a folyót választóvonalnak tekintjük, akkor a már a negyvenes évek végén építeni kezdett, és a hatvanas években leginkább fejlődő, de még a hetvenes években is épülő Zagyván-túli lakótelepet, avagy a Tallinn városrészt külön területnek vehetjük, bár sok tekintetben a két part fejlesztése össze is kapcsolható.

A leglátványosabb fejlesztés természetesen az új városközpontban zajlott, aminek kapcsán egyszer majd érdemes lesz a szanált házakról és lakóikról, sorsukról külön is beszélni. Az akkori Beloiannisz, Ságvári és Ady Endre utak által körbezárt területen, a pártház után időrendben felépült a 17 emeletes vízügyi székház, a Pelikán szálló, a Centrum, a Skála, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ, illetve az olajos irodaház. Bár szerintem nyugodtan az új városrészhez sorolhatjuk a buszpályaudvart - amihez egy terv szerint felüljáró is vezetett volna -, az 1973-ban átadott vásárcsarnokot - amit először az SZTK mellé álmodtak -, és a Nerfeld-sarokra épített Árkádot is, aminek a helyén szerencsére nem húzhatták fel az oda tervezett 22 emeletes magasházat.

Az új Szolnok születése szerintem az Árkád átadásával ért véget. Sem korábban, sem azóta ilyen mértékű átalakulás, ekkora értékű közcélú beruházás nem történt Szolnokon. Sok eleme persze vitatható, azonban ma már velünk vannak, és jobb híján maradnak is, merthogy fél évszázad alatt a város szövetének részei lettek.

(Akit bővebben is érdekel a téma, az Élő blogSzolnok április 8-ai Új város született című előadásán többet is hallhat az 1960-1980 közötti szolnoki építkezésekről.)