Szolnoki rocktörténet plakátokon

Aki járt már a budapesti Rockmúzeumban, az tudja, hogy a gyűjtőhelynek remek plakátgyűjteménye is van az elmúlt szűk hat évtizedből. Közülük nagyon sok a kiállítótérben is megcsodálható, ám többségük sajnos raktárakban pihen. Ezért is örültem, amikor Bálint Csaba - a múzeum lelke és mozgatója - kezembe nyomta a Magyar beat és rockplakátok 1963-89 című számozott kiadványt. Amiben több száz, elképesztően érdekes, nyomdai úton és kézzel készített plakát illetve egyéb promóciós anyag gyönyörű másolata található. Természetesen szolnokiként annak még jobban örültem, amikor a kiadványt lapozgatva sorra bukkantam rá a helyi vonatkozású nyomtatványokra. Talán nem csak az elfogultság mondatja velem, de a budapesti plakátok után a legtöbb szolnoki vonatkozású a kötetben, ami arra is utal, hogy a felölelt három évtizedben komoly könnyűzenei koncertélet zajlott a városban.

A bevezetőben említett Rhoda Scott plakát az akkor nagyhatalmú Országos Rendező Iroda (ORI) gondozásában készült az 1974. július 27-ei koncerthez. Valóban jó lenne tudni, hogy mit jelöltek akkor Szolnok városi Ifjúsági Parkként - szinte minden nagyvárosban működött ekkoriban Ifipark -, hiszen nemcsak ebben a kötetben, de máshol se nagyon bukkan fel az elnevezés. Két tippem van a helyre. Vagy a jelenlegi Mustármag óvoda helyén lévő szabadtéri színpad udvarát, azaz a belvárosi nagytemplom és a Tisza-part közötti nagy telket illették az elnevezéssel, vagy az épülő Tiszaligetben volt valami hasonló hely, ami aztán megszűnt. Nincs kétségem afelől, hogy a 42 évvel ezelőtti koncerten nagyon sokan lehettek, így biztos vagyok abban, valaki megfejti a színhely titkát.

Egyébként Rhoda Scott, a fekete hamondorgonista, aki mezítláb nyomta a lenti billentyűket olyan népszerű volt annak idején, hogy nemcsak lemeze jelent meg nálunk, de még Hofi Géza is készített róla paródiát. És tegyük hozzá, hamarosan ismét Magyarországra érkezik, igaz, Szolnokon már nem ad koncertet. Amire annak idején 40, 50, 60 és 70 forintért lehetett jegyet váltani - akkoriban egy fiatal szakmunkás fizetése 1000-2000 forint között volt - a Megyei Művelődési Központban és az üzemi közönségszervezőknél. Vajon létezik még, hogy a gyárakban valaki kulturális programokra árul jegyet?

A Megyei Művelődési Központ 1974-ben természetesen még nem a jelenlegi Aba-Novák volt, hiszen azt majd csak 5 évvel később avatják fel. Ezzel a névvel a Ságvári Endre - a későbbi szakszervezeti, aztán meg Borostyán - művházat illették, amit pár éve alakítottak át társasházzá. Nem tudom, jelenlegi lakói tisztában vannak-e azzal, hogy lakásaik helyén például 1972. március 30-án délután és este is koncertet adott Kovács Kati és a Syrius együttes, akikkel együtt Angyal János is fellépett. Így 44 év távlatából talán már csak Kovács Kati neve lehet mindenkinek ismerős, pedig abban az időben az egyik legtöbbet koncertező formáció a Syrius volt, akiknek munkája előtt hamarosan a fővárosi MÜPÁ-ban tiszteleg az Iván and the Parazol. Angyal János pedig a hetvenes évek egyik legismertebb humoristája volt, aki gondolom, a szünetben vagy az átszerelések idején szórakoztatta a népes közönséget. Hogy a nagyjából két órás produkcióra milyen áron lehetett akkoriban jegyet váltani, meglepő módon erről a plakátról nem derül ki, de a többi alapján 4-10 forintot tippelnék.

A Ságvári egyébként az egyik legfontosabb könnyűzenei koncerthelyszín lehetett a hetvenes években Szolnokon, hiszen például két évvel később a Frenreisz Károly vezette Skorpió lépett itt fel, előzenekarként a Schuster Lóránt és Bencsik Sándor nevével fémjelezhető P. Mobilnak bemutatkozási lehetőséget biztosítva.

Ennél sokkal érdekesebb párosításnak tűnhet Szolnok másik, nagyon sokáig jelenős helyszínén, 1970. augusztus 5-én tartott koncert - az ORI plakátja szerint: hangverseny -, ahol az Omega és a Neoton lépett fel együtt. Ne felejtsük azonban el, hogy miközben az Omega ekkor érte fénykorát, toporgott a világhír kapujában, és olyan külföldi bandák voltak az előzenekarai, akik aztán messze lekörözték őket a nemzetközi piacon, a 46 évvel ezelőtti Neoton még nem az a Neoton volt, akikre ma asszociálunk. Sőt!

Mindenesetre fergeteges koncertet adhattak a nyári jó időben - vagy ha esett, három nappal később - a szolnoki szabadtéri színpadon. Amiről már fentebb említést tettem, és ami a rendszerváltásig működött a Tiszaparti gimnázium mellett. Ha jól sejtem, közel három évtizeden át szolgálta a helyi és környékbeli közönséget, továbbá a nagynevű fővárosi és a helyben nem kevésbé szeretett szolnoki bandákat. Engem sajnos már nem fűz oda koncertélmény, de mesélik, volt olyan Edda koncert a nyolcvanas évek elején, amikor a szakadt gyerekek majdnem megverték a nyugati Volkswagen Golfból kiszálló bálványukat, mert becsapva érezték magukat.

Visszatérve 1970-re és a korabeli szolnoki koncerthelyszínekre, a plakátok alapján egyértelműsíthető, hogy akkoriban a harmadik - vagy negyedik - legfontosabb hely a Múzeum étteremben működő Ritmus Klub volt. Ez ugye a Kossuth tér és a Hubay út találkozásánál álló, a hatvanas évek elején átadott társasház földszintjén működött, ahol ma is találni egy kávézó-étteremszerűséget. Az persze kérdés számomra, hogy ebben a nem túl nagy belmagasságú épületben hol lehetett a színpad, illetve hány ember fért be. Mondjuk az 1970. január 23-án rendezett Gemini, vagy éppen a 29-én tartott - a plakát szerint is közkívánatra szervezett - KEX koncertre. Ha lenne időgép, és csak egyetlen retúrutazást lehetne kérni, biztos, hogy Baksa-Soósék koncertjére szeretnék elmenni, mert megfejthetetlen számomra, hogy az a harlekinszerű figura pár év alatt miként tudott ekkora hatást gyakorolni a magyar könnyűzenére, majd az egésznek ennyire hátat fordítani.

A Ritmus Klubról - egy kevésbé jó minőségű - plakát alapján tudható, hogy már 1969-ben is működött, sőt az év áprilisában már a 25. műsorát mutatta be, ami az Illés és a Tolcsvay együttesek koncertje volt. De azon az áprilison járt ott a Scampolo, a Hungária, az Atlas és a Kék csillag is, sőt minden vasárnap 15 és 19 óra között Diáktáncot rendeztek az Integrál beat együttes közreműködésével. (Elképesztő nevek!). Tegyük hozzá, természetesen csak klubtagságival volt látogatható a hely, amit a műsornapokon lehetett megváltani a Múzeum étteremben.

Egyébként erről a plakátról derül ki, hogy 1969-ben már negyedik alkalommal rendezték meg a Szolnoki Kulturális Heteket - vajon mikor halhatott el? -, illetve május 11-én, a már emlegetett Szabadtéri Színpadon az Alföldi Tánczenekarok Fesztiváljára is sor került. Mindezt már csak azért szúrom ennek a hosszúra sikeredett írásnak a végére, hogy jelezzem: a szolnoki helytörténet szerves részét képező helyi rocktörténetben is lenne mit kutatni.