Szolnoki házak (45): A Domus

Akinek a XX. század utolsó negyedében Szolnokon vagy a környékén bútorra volt szüksége, az nagyon valószínű, hogy megfordult a helyi Domusban. Sőt, talán azt is nyugodtan állíthatjuk, hogy kevés olyan, az ezredforduló előtt született háztartás lehet a városban és vonzáskörzetében, ahol ne lehetne legalább egy olyan bútort találni, amit a szolnoki Domus lakberendezési áruházban vásároltak. Egyszerűen azért, mert minimum másfél évtizeden keresztül a Domus jelentette a bútorok szinte egyetlen forrását, másrészt a rendszerváltás után is sokáig alternatívája volt a lakberendezési eszközök beszerzésének.

Az akkor már hetvenezres Szolnok első lakberendezési áruházának építése a negyedik ötéves terv programjában szerepelt, és természetesen része lett a város első írásos említésének 900 éves évfordulója tiszteletére átadott beruházásoknak. Igaz, ez éppen csak sikerült, hiszen a szolnoki Domus 1975. december 22-én délután nyitotta meg a kapuit, hogy aztán a két ünnep között napi 4,6 millió forintos forgalmat bonyolítson, majd a következő év első napjait leltározással kezdje. De ne szaladjunk ennyire előre!

Az államosított bútorkereskedésekből 1949-ben hozták létre a Bútorértékesítő Vállalatot, amelyet 1974-ben szerveztek át, és neveztek el Domusnak. Mindez azzal is együtt járt, hogy a Centrum és a Skála szocialista áruházláncok fejlesztése mellett a lakberendezési áruházak építése is elindult. Ezek között az első a fővárosi, Róbert Károly körúti épület volt, ahol már 1974-ben próbálkoztak a számítógépes számlázással. Összesen tizenhat, különböző méretű lakberendezési áruház épült, Siófok kivételével kizárólag a megyeszékhelyeken. Szolnokon az ötödik Domust adták át, aminek azonban a finanszírozója a megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat (IKV) volt. A hetvenes évek elején indult beruházás végül 42 millió forintjába került a cégnek, aminek eredményeként elkészült a 2100 négyzetméter eladóterű és 1000 négyzetméteres raktárterű, egyemeletes, fölső szintjén zárt épület.

Érdemes megemlíteni, hogy a szolnoki Domus helyének kijelölése alapvetően összefüggött az ugyancsak a 900 éves évfordulóhoz kapcsolódó városrendezéssel és a Móra Ferenc úti lakótelep kialakításával. Az áruház helyén korábban a Tabán északi része húzódott, maga az épület az egykori Hajó és Harcsa utcai házacskák helyére került. Szinte párhuzamosan készült a Kun Béla - ma Szolnok Ispán - körúti tízemeletesek utolsó, a mai Tabán felé eső darabjaival, illetve az Ady Endre úti blokkok közé helyezett Szövetség ABC-vel és Vízügyi Szakközépiskolával. Megszületését persze nemcsak Szolnok átépítése indokolta, hanem a város gyarapodó lélekszáma és a sorra épülő új lakások is, amit aztán visszaigazolt, hogy az első években bő 200 millió forintos forgalmat bonyolítottak.

Az áruház 19 millió forintos árukészlettel nyitotta meg kapuit. Igazi újdonságnak számított, hogy az emelete lényegében csak bemutatóteremként funkcionált. Azaz ott csak kiválasztani lehetett a bútorokat, elszállítani a különböző raktárakból kellett. Szintén újítás volt, hogy a bútorvásárláshoz kapcsolódó OTP-kölcsönöket helyben is lehetett intézni, illetve a Szövtaxi új beszerzésű tehertaxikat telepített az áruházhoz. Ahol természetesen nemcsak bútorokat, de lakástextíliákat, kerámiákat, háztartási, elektronikai eszközöket (tévé, hűtő, mosógép) is lehetett kapni. Sőt, még egy kis virágüzletnek is jutott hely a nyitáskor.

Persze nem szocialista beruházás lett volna, ha nem kísérték volna problémák. A legnagyobb gondot az alulméretezett raktár jelentette, így az első években a rákóczifalvai és a szajoli téeszektől bérelt istállókból kellett elhozni a kiválasztott és kifizetett bútorokat. A gondot csak bő két évvel később sikerült orvosolni, amikor az IKV újabb 24 millió forintért megépíttette a Thököly úti - akkor a várostáblán túli - 4 ezer négyzetméteres bútorraktárt, ahol ugyancsak sok szolnoki és környékbeli megfordulhatott. A raktározási gondokat jól érzékelteti, hogy az új raktárt nem is egyszerre, hanem két ütemben adták át, annyira szükség volt a helyre. A másik gondot a Domus lapos teteje jelentette, ami pár évvel az átadás után már beázott.

De azt hiszem, aki valaha is járt a szolnoki Domusban, az nem ezekre a gondokra, és még csak nem is az árusított bútorokra emlékszik. Bennem leginkább a Zagyva felőli lépcsőház fordulójában lévő óriási légifelvétel maradt meg, ami a városrész építését mutatta. Ezt a bútoráruház bezárása után, Ujlaky Csaba vezetésével igyekeztek megmenteni, és ha jók az információim, a két darab 3x4 méteres részből álló kép ma a Megyei Katasztrófavédelem épületében található. Nem vagyok biztos benne, de nekem úgy rémlik, hogy a fotóból annak idején képeslap is készült.

A másik emlékezetes dolog Bokros László Szolnok 900 éves évfordulójára készült sgrafittoja, amit a hetvenes évek végén még a szolnoki turisztikai látványosságok között is megemlítettek. Hogy az egykor a Szolnoki Művésztelepen élő alkotó munkájának mi lett a sorsa, nem tudom. A Köztérkép.hu oldalon Kalaposlány bejegyzésének köszönhetően érhető el a művész özvegyének fotói, amik jól mutatják, hogy legalább 2x3 méteres képről van szó, amelyen I. Géza király, a garamszentbenedeki oklevél egy részlete, illetve Szolnok stilizált látképe, benne az új Domus kontúrja látható. (Ha valaki közelebbit tud a kép sorsáról, ossza meg velem!)

Magát a Domus lakberendezési áruházat egyébként 2004 nyarán zárta be az 1995 óta azt tulajdonló Ideál Kiskereskedelmi Vállalat (az IKV utódja). Két évvel később a CBA üzleteket is működtető Palócker nyitott a földszintjén élelmiszer áruházat, ami 2016-ban, a cég csődje miatt bezárt. A közel 3000 négyzetméteres épület azóta lényegében üresen áll, legutóbb tavaly tavasszal röppentek fel hírek a hasznosításáról, amikor egy ismeretlen vevő 460 millió forintért megvette az épületet.

Ám, mint tudjuk, azóta sem történ semmi az idén 44 éves épülettel.

(A 2. fotó a VFMK archívumából való.)