[1xvolt]

Szolnoki házak (30.): Vasútállomás

2014. augusztus 14.

A mai szolnoki vasútállomás több szempontból is rekordernek tekinthető. Például, mert minden bizonnyal ez a város legnagyobb és egyben a leghosszabb ideig épített középülete. Lassan négy évtizede megkerülhetetlen eleme a városképnek, és bizony ráférne egy születésnapi felújítás.

(Nyári ismétlés. EZ az írás 2014. április 25-én jelent meg először.)

Ha nagyon szigorúan vesszük, akkor az ezen a helyen korábban álló épületek mind tovább szolgálták a vasutat és az utazóközönséget, mint eddig a mostani. Az is igaz, hogy az 1857-ben elkészült első állomásépületet talán egy, a Pfaff-féle másodikat meg legfeljebb két év alatt húzták fel. Míg az 1975. július 12-én átadott jelenlegi állomás, kis túlzással, közel negyedszázad alatt készült el.

 

Nehéz szülés

A mai napig nem tudjuk pontosan, hogy a Pfaff-féle állomás valóban menthetetlenül megsérült-e az 1944. június 2-ai bombázásban, avagy az önnön nagyságát hirdetni akaró rendszer képébe nem fért bele az az épület. Az ugyanis tény, hogy a háború után még valamennyire helyreállították a század első évtizedében épített állomást, hiszen a vasúti közlekedés megindítása ezt kívánta. Ugyanakkor az is ismert, hogy elbontására, és a ma is álló székesfehérvári illetve hatvani szocreál állomásokhoz hasonló monstrum felépítésére már az ötvenes évek elején születtek tervek.

Azonban hiába készültek el 1952-ben Czigler Endre vezetésével a szolnoki vasútállomás és környékének rekonstrukciós tervei, az építkezés nem kezdődhetett el. Rejtély, hogy a monumentális tervek fedezhetetlen költségvonzatai, netán más ágazatok vagy városok lobbi ereje, avagy egyszerűen az ország teljesítőképességének végessége miatt. A munkálatok megindulására 1956-ig kellett várni, ám az októberi események hamar megakasztották, majd levették a napirendről az építkezést. Az viszont tény, hogy a mai állomás mellett álló szolgálati épület elkészült, és jól mutatja, nagyjából miként nézhetett volna ki az egész, ha folytatódhat a munka.

A beruházást egy évtizedre jegelték. Ami hozzájárult a szolnoki állomáshoz kapcsolódó egyik legenda megszületéséhez. Sokan ugyanis úgy tartották, hogy a mai Jubileum téren a hatvanas években tátongó, vízzel telt gödrök az 1944-es bombázás emlékét őrizték. Ezzel szemben a valóság inkább az, hogy az 1956-ban félbehagyott építkezés nyomai voltak.

 

Második nekifutás

Az kétségtelen tény, hogy a szolnoki vasútállomás - és ebbe most nemcsak a személypályaudvart, de a rendezőt, a járműjavítót és minden egyéb kiszolgáló részleget is beleértek - már jóval a hatvanas évek előtt az ország egyik fontos közlekedési csomópontja lett. Elsősorban a tiszai átkelés miatt, másodsorban az emiatt itt összefutó vasútvonalak okán, harmadrészt pedig a mind jelentősebbé váló keleti áruforgalom révén. Tehát, ha meg is akarták volna menteni a Pfaff-féle állomást, akkor is hozzá kellett volna nyúlni minden egyébhez, mert egyszerűen a hatvanas évek közepére itt minden elavult és kis kapacitású volt.

Ezért születhetett meg a döntés az új szolnoki állomás építéséről, amit 1966-ban egy tervpályázat kiírása követett. Az elérhető információkból kitűnik, hogy a szolnoki pályaudvar sokak fantáziáját megmozgatta, negyven pályamű érkezett. A döntnökök azonban nem merték letenni a garast egyik mellett sem, így végül a megosztott második helyen végző Schneller Vilmos építész terveit kezdték 1968-ban megvalósítani.

Megmondom őszintén, ez az a pont, ahol több dologban is bizonytalan vagyok. A kevés elérhető forrás ugyanis másként utal arra, hogy akkor az egyébként a MÁV Tervező Irodában dolgozó Schneller eredeti tervét használták, avagy egy, a többi hasznosítható elemeivel kibővített verziót. Ugyancsak nem világos, hogy Schneller tervei vajon csak az épületre, avagy az ahhoz szervesen kapcsolódó környező házakra és térre is vonatkozott-e. És, ami számomra még ennél is fájóbb, hogy a minden bizonnyal a szolnoki pályaudvarért Ybl-díjjal kitüntetett építészről alig találni információkat. Így például egyetlen más épületét sem tudom megemlíteni. Csupán azt mondhatjuk el róla, hogy az ő tervei alapján készült el az 1975. július 12-én felavatott szolnoki pályaudvar.

 

13 ezer négyzetméteren

Korábban már utaltam rá, hogy gyerekkoromban rettenetesen büszke voltam, amikor a MÁV vagonokat díszítő fotók között felbukkant a szolnoki állomás képe. Főleg, hogy a felirat valami olyasmire utalt, miszerint ez Kelet-Európa legnagyobb pályaudvara. Ráadásul a jól beállított fotók miatt egyetlen fővárosi vagy általam ismert vidéki állomás sem vetekedhetett a méreteivel. Ami egyébként 13 ezer négyzetméter.

Ezen a tizenháromezer négyzetméteren annak idején nagyon sok minden elfért. Először is a Csomóponti Művelődési Ház felőli oldalon, a földszinten volt egy konszolidált presszó. Mellette egy virágbolt. Fölötte pedig egy hatalmas étterem, emlékeim szerint terasszal. A földszinten maradva: komoly fodrászüzlet működött a nemdohányzó váróterem mellett, aminek az aulára néző falában pedig ott voltak a legendás - akkoriban nagyon kevés helyen található - automaták. A posta irányába haladva egy újabb vendéglátó egység következett, majd rengeteg pénztár és az információ, a túlsó végen, a máig meglévő óra alatt pedig csomagmegőrző és poggyász feladó üzemelt.

Az állomás legnagyobb értékének tekinthető, a Jubileum térre néző üvegportálok elé csak valamikor a kilencvenes években kerültek a jelenlegi ocsmány bodegák. Korábban ott világos ülőhelyek, sőt virágok is voltak. Csupán személyes véleményként szúrom ide, hogy ez a mostani, jórészt üresen álló bodegasor körülbelül olyan merénylet, mintha Bartók valamelyik darabjába itt-ott Mága Zoltán írna bele pár taktust.

A lassan negyven éves állomásépület jelenlegi állapotáról már sokan, sok mindent írtak. Leginkább azért, mert a szolnoki pályaudvar a város egyik kapuja és kirakata, tehát hiába a MÁV-é vagy valamelyik cégéé, rólunk állít ki bizonyítványt. Ráadásul az épület nem kezelhető csak magában, hiszen a Jubileum tér szerves része, sőt a Baross utca lezárása. A 24 emeletes, a Szolnok ABC, a posta, az irodaház, a művház és a 10 emeletesek előtti üzletsor, valamint a Tanúhegy címet viselő szobor egységet alkotva emlékeztet a 900 éves jubileum gigantikus építkezéseire.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Tükröződés
A megáradt Zagyva vizében tükröződik a Szabadság téri ház 2010 júniusának első vasárnapján.

Az Album további képei
 
hirdetés Az eltűnt városháza borító

AKB

Plakátmagány
Beruházni, kivitelezni nagyon tudunk. Működtetni már nem annyira. Néhány évvel ezelőtt viszonylag esztétikus hirdetőtáblák kerültek a Szapáry út megújult burkolatára. Hogy milyen pénzből, mára nem érdekes. Az azonban érdekelne, kié lehet ez a néhány hirdetőtábla. Kit nem zavar, hogy hónapos plakátok rohadnak rajtuk? Ki nem veszi észre, hogy van, amelyikre vállalhatatlan kiegészítések kerültek? Szolnok közepén. Vagy ezek magányos plakáthelyek, gazdátlan plakátokkal? Kellemetlen ez a tulajdonosra, a hirdetőkre, a plakátokon szereplőkre, de ránk, szolnokiakra nézve is.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Verseghy Ferenc mellszobra
A Verseghy parkban 81 éve felállított Verseghy Ferenc szobor legalább két elsőséget is magáénak tudhat, amelyek azonban két érdekes kérdést is felvetnek. Mindezek mellett nyugodtan kijelenthetjük, hogy Borbereki Kovács Zoltán bronzszobrát egyedülállónak, szolnoki különlegességnek is tekinthetjük.

A Szoborpark további képei