[1xvolt]

Szolnok 900 (6.): Előünnepi lap

2023. január 19.

Négyfotós mozaikképeslappal köszöntötte az első írásos említésének 900 évfordulóját a város "születésnapjává" tevő Szolnokot az ilyen kiadványok megjelentetésére kizárólag jogosul Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata. Nagy valószínűséggel már 1974-ben megjelent ez az anziksz.

Mozaikképeslapokat a kezdetektől elsősorban olyan fotókból állítottak össze, amelyek korábban már megjelentek önálló kiadványokon. Az ezen a képeslapon a jobb felső negyedet elfoglaló fotó alapján azt gondoltam, ez az ünnepi anziksz is ilyen újrahasznosítás lehet. Merthogy erről a képről "üvölt", hogy se nem 1975-ben, se nem 1974-ben - a lap megjelenésének évében, de erről még lentebb - készítették, hiszen a hetvenes évek közepén ennél már jóval több autó parkolt a város akkor legelegánsabb, mondhatni, akkoriban az egyetlen vállalható szállodája előtt. Arról nem is beszélve, hogy a nagyjából a szökőkút előtt parkoló szürke, "púpos" Warszawát a hatvanas évek eleje óta már nem gyártották, így a hetvenes évekre Magyarországról is eléggé kikopott a típus. Ez a szerintem a 900 éves évforduló idején már legalább 10 éves fotó miatt gondoltam, régi képeslapok újrahasznosítását kapta Szolnok az ünnepre.

De hiába keresgéltem eddig, pontosan ilyen beállítású képeslapokkal még nem találkoztam, Így azt kell mondanom, ha nem is új képekből készült az összeállítás, nagy valószínűséggel legalább nem ismétlésből született a mozaik. A bal alsó negyedben lévő, a színház 1963-ban elkészült bejárati tömbjét mutató képpel sem találkoztam még, holott ez is legalább 10 éves felvétel volt már 1974-ben. A homlokzat állapota és az árkádok előtti kis park növényzete alapján megkockáztatom, ez a fotó 1963-ban vagy 1964-ben készült. Sőt, azt gyanítom, egyidős az előző, Tisza szállós képpel, merthogy jobban megnézve, az a szürke, "púpos" Warszawa ezen is ugyanott parkol.

Ha a fenti feltételezéseim igazak, akkor azt is kijelenthetem, hogy a bal felső negyedben lévő, a Kossuth teret mutató kép viszont pár évvel fiatalabb az előző kettőnél. A mai könyvtár mellett álló épület miatt csak 1967 után készülhetett a felvétel. Miként az is biztos, hogy 1975-ben már nem lehetett ilyen képet lőni Szolnok főterén. A felvételen működés közben látható iker szökőkutakat ugyanis a drága üzemeltetési költségek miatt - lényegében csapvizet szöktettek azonnal a csatornába - leállították, a jubileumi évben már be sem indították őket. Szóval ennek a felvételnek valamikor 1967 és 1974 nyara között kellett készülnie, hogy rákerülhessen erre az ünnepi kisnyomtatványra.

Aminek a negyedik, a jobb alsó negyeden látható fotójáról is csak annyit tudok mondani, hogy 1968 utáni felvétel, hiszen már látszik rajta a szolnoki Tisza-part látképét tönkre tevő honvédségi tízemeletes.

A Tisza szálló kéménye segíthetne a felvétel datálásában, bár, ha jól emlékszem, azt jóval a hetvenes évek közepe után "csonkították meg". Tulajdonképpen nincs is sok jelentősége, inkább csak a mából nézve érdekes, hogy az ismeretlen fotós nagyjából a 2010 óta álló Tiszavirág-híd tiszaligeti pilléreitől dolgozhatott.

 

Főtér Munkásmozgalmi emlékművel, 100 négyzetméteres bankreklámmal, modern lakóházzal, csupa üveg színházépület (a hátsó traktusról most ne beszéljünk), a fotózás idején talán negyvenéves szálloda, illetve égbetörő magasházzal "elrontott" Tisza-part. Ezek voltak a leginkább megmutatható részletek a 900 éves Szolnokból 1974-ben. Ez még akkor is felér egy kisebbfajta állásfoglalással, ha ennek a mozaikképeslapnak a nyomtatása idején még sem az új vasútállomást, sem a 24 emeletest, sem a Jubileumi emlékművet, sem a Vízügyi székházat, sem a Pelikán szállót nem lehetett volna megmutatni. A legrégebbi épületeink, a templomaink, a Damjanich-szobor meg valahogy nem volt aktuális, vagy nem jutott senkinek az eszében, esetleg éppen nem volt róluk még képeslapként ki nem adott fotója a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatának.

Vagy ki tudja? Mindenesetre korlenyomat az a lassan fél évszázados képeslap.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Főgimnáziumunk villanypóznákkal
A szolnoki csirkepiacnak és búzapiacnak háttal állt az a fotós, aki szerintem a huszadik század elején megörökítette az állami főgimnáziumot illetve a viszonylag új, református templomot, hogy aztán kicsit slendriánul színezett lap legyen belőle a fotóból a Glass&Tuscher képeslapgyárnál.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

A parkolás minden előtt
Ausztriában így szokás. Vagy, akinek ilyen autója van, annak így kell, szabad, lehet. De hagyjuk meg annak a lehetőségét is, hogy a kiállított autókat parkoló autóknak nézte a Helyi Termékek Vására idején a sofőr. Persze az sem kizárt, hogy terméket hozott. Vasárnap délelőtt, amikor nem gond Szolnokon parkolni. Igaz, lehet is bárhogyan, mert rendőr nem járt arra. Nincs itt semmi látnivaló! A haza meg a parkolás osztrák rendszámmal is minden előtt.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Várkonyi mellszobra
"Anya, kit ábrázol az a szobor?" - hangzik el a kérdés a 24-es buszon, Szolnok egyik legforgalmasabb kereszteződésében. "És ő ki volt?" - folytatja az érdeklődő, miután annyit megtud, hogy valami Várkonyit. Pár sor a névadójáról és szobráról.

A Szoborpark további képei