Séta a Kossuth téren 1900 körül

Mondjuk azt, hogy Kelet felől, a Gorove útról érkezünk a Kossuth térre, és mielőtt elindulnánk, hogy körbejárjuk a "város közepét", megállunk. Mögöttünk egy földszintes, üzleteknek is helyet adó épület, előttünk egy alig negyedszázada megyeszékhellyé lett, rohamosan fejlődő város főtere, annak templom híján minden korabeli kellékével. A tér már kövezett, sőt a gyalogosok helye kiemelve, ráadásul villany világít, ami sétánk idején még sok, nálunk nagyobb városban is luxus. Innen látszik a legjobban a tér másik végét lezáró Steiner Jakab-féle ház, aminek földszintjén majd még közel hetven éven át különböző üzletek működnek. Nem vagyunk egyedül a téren. Hogy is lehetnénk, egy tizenötezres város központjában. Jobb kéz felé indulunk, hogy először a tér északi oldalát vegyük szemügyre.

Előbb a sokat siratott Fehér ló fogadó helyére épített Pénzügyigazgatóság előtt sétálunk el, ami amolyan adóhivatal. Földszintjén bátor kereskedők üzletei, akik a hatóság vigyázó szeme közelében bonyolítják üzleteiket. Járdán, a városi kertészet által ültetett fák mellett haladunk, közben be-benézünk a térre nyíló üzletekbe, méregetjük az utcára kirakott portékát. Aztán következik a tér legfiatalabb háza, a Tiszavidéki Takarékpénztár egyemeletes épülete, aminek földszintjén persze nem a bank terpeszkedik - ők az emeletre húzódnak -, hanem üzletek vannak. Hiszen mégiscsak ez a tér város "bevásárlóközpontja".

A tér legrégebb óta álló épületére, a Magyar Király Szállodára már a nyugati oldalról, Steiner Jakab háza elől nézünk vissza. A város második, kétemeletes épületét 1860-ban Obermayer Lajos helyi vállalkozó hozta tető alá. Ekkor már nem szálloda működik benne - hiszen Fodor Dani megnyitotta a Szapáryn a sokkal modernebb Nemzetit -, pénzintézet és üzletek vannak itt, talán az emeleteken meg a hátsó traktusokban irodák és lakások is. Dr. Szegő fogorvos minden bizonnyal az emeleten is jól elfér, miközben az egykori étterem vagy kávéház helyén legalább négy üzlet működik. Talán még egy bögre tejre is beugorhatnánk az épület sarkán lévő Tejcsarnokba.

Képzeletünk megengedi, hogy egy ismerősünk a teret Nyugatról lezáró Steiner-féle ház egyik emeleti lakásában lakjon. Felugrunk hozzá. Az egyik ablakából jól láthatjuk, hogy a tér nem sokkal a Magyar utcai torkolat után véget ér, ráadásul a Magyar Király mellett földszintes üzletek sorakoznak. Ugyanakkor azt is észrevehetjük, hogy a teret szinte négy egyenlő részre osztja a fedett, városi artézi kút középen, illetve attól Keletre a még a szabadságharc előtt felállított Szentháromság-szobor, illetve a hozzánk közelebb eső, Szolnok háziezredének katonáira emlékeztető obeliszk. A várakozó bérkocsikat, a sétáló embereket látva gyorsan elköszönünk, mert folytatjuk a Kossuth téri sétánkat.

A Steiner-féle ház oldalsó bejáratán jöttünk ki, így a Gorove utca felől is van alkalmunk benézni Szolnok főterére. Innen is jól látszik a néhai Magyar Király Szálloda melletti földszintes ház, de a macskaköves út, a villanyvilágítás és a kerékvetőkkel óvott, frissen ültetett facsemeték is. Átszaladunk a Tisza-híd felé vivő úton, lehet, hogy mellettünk már egy újabb bank épül, de mi inkább a városháza felé vesszük az irányt, mert szemügyre akarjuk venni azt a még ki nem fizetett épületet.

Van, aki még "új" városházának nevezi, utalva arra, hogy az ezen a telken 1811 óta álló régi helyére csak 1884-ben épült fel a megyeszékhelyhez méltó, négy tornyos épület. Amit anno kölcsönből csináltatott a város, azt pedig a földszinten sorakozó 12 üzlethelyiség bérleti díjából törleszti hosszú éveken át. Elnézve a mellette lévő házban, meg a városháza földszintjén is egymást érő üzleteket, nem lehet kétségünk afelől, hogy nem lehet nehéz ide bérlőt találni. Sőt, talán ezek lehetnek a város éléskamrájának a legelegánsabb üzletei, ahová nemcsak a szolnokiak, de az itteni piacot látogató környékbeliek is gyakran betérnek. Például Fehér Adolf ruhaüzletébe. És ne legyen gyenge a fantáziánk! Éppen előttünk lép be a városháza díszes ajtaján Kludik Gyula polgármester úr, aki ekkor már bő évtizede Szolnok első embere, és mi már azt is tudjuk, még legalább ennyi ideig lesz az.

Megemeljük a kalapunkat, és újra átvágunk a téren, konflisok, kofák, nézelődők között, a kocsiutat a piactértől elválasztó, még aprócska fák között. Ahonnan sétánk indult, onnan nézünk vissza a városházára, és olvassuk a bérlők neveit: Sebők Nándor, Konsitzki György, Fuchs Lipót, Szolnok derék, adófizető polgárai. Belátunk a Városház utcába, ami a Tiszához vezet, de nem sok kedvünk van a vásárterek meg a rendezetlen rakpart felé venni az irányt. Mert bár Szolnok épül, fejlődik, azért nem lehet mindent azonnal. Még csak alig negyed százada vagyunk megyeszékhely, kell még idő, hogy minden kiépüljön. Azt hiszem, érdemes lesz még máskor is visszatérni erre a térre.

(Nyári ismétlés: ez az írás 2020. április 2-án jelent meg először.)