A Kossuth tér az 1970-80-as években

Ha nem is a hetvenes évek elejére, de a közepére - Szolnok 900 éves jubileumára - kialakult a mai Kossuth tér, aminek az átépítését valamikor az ötvenes évek elején kezdték el. A tér 1975-re megfelelt a szocialista megyeszékhelyekről kialakított képnek: voltak régi házak, de azért az újak domináltak, eltűntek az előző korokat idéző jelképek - sőt Szolnok esetében templom se zavart a képbe -, és helyén voltak azok a "szakrális" tárgyak (Munkásmozgalmi emlékmű), amelyek előtt, mellett a rendszer ünnepségeit le lehetett bonyolítani. Ugyanakkor Szolnok főterének a helyzete a hetvenes évekre minimum érdekes lett, és nemcsak az itt átömlő, bárminemű közösségi létezést lezárások nélkül lehetetlenné tevő nemzetközi főút miatt. Hanem, mert 1969-ben elkezdődött a deklaráltan "új városközpontnak" nevezett rész építése, ami sokkal jobban illett az épülő, fejlődő, szocialista nagyváros képéhez. Ráadásul Kossuth tér az egyetlen vendéglátóhelyével, mind kevesebb üzletével a hagyományos értelemben vett főtéri funkciót sem töltötte be.

Ebben a két évtizedben a tér életében a legnagyobb, az utókkor számára is fontos változást a Steiner-féle ház elbontása, és a helyének a Kossuth térhez csatolása jelentette. Ennek köszönhetően a hatvanas évek közepén épült "Fradi-ház" lett a tér nyugati oldala, illetve elkezdődhetett az utolsó nagy beruházás, a Hubay és a Sólyom utcák kereszteződésében a köznyelvben TB-székháznak nevezett irodaépület felhúzása. És bár a nyugati oldalon álló épületek helyrajzilag nem a Kossuth térhez tartoznak, térszerkezetileg és látványuk alapján egyértelműen oda sorolhatóak. Ami azt is jelentheti, hogy a tér körül álló tizenegy ház között egyértelmű többségbe kerültek a szocializmus idején felhúzott épületek.

A teret Nyugatról lezáró résznek azonban van egy számomra nagyon fontos, a hetvenes éveket meghatározó jellegzetessége, mégpedig a "Fradi-ház" tetejére szerelt, forgó kerekeket imitáló Casco-reklám. (A címlapképen látható, hogyan is nézett ki, miután elkészült) Eddig nem tudtam, hogy az mikor kerülhetett oda, viszont az itt látható fotó - ami a MANDA-n keresztül, a Verseghy Könyvtár gyűjteményéből származik, és ha jól jegyeztem fel Faragó István felvétele - végre segít ebben. A Hubay út végén ugyanis még éppen csak épül a TB-székház, amikor a színház jegyirodájának is otthont adó épület tetején már szerelik a biztosítós reklám vázát. Márpedig ez azt jelenti, hogy valamikor 1973 környékén kerülhetett a helyére az a fényreklám, ami gyerekként mindig ámulatba ejtett. És, amivel kapcsolatban azt is el kell árulnom, hogy bár eddig azt hittem, szolnoki különlegesség volt, ma már tudom, hogy tévedtem. Tessék megnézni az Utánam srácok! című ifjúsági sorozat Miskolcot pásztázó főcímét, és a hetvenes években ott gyerekeskedőket megkérdezni, akik azonnal megmondják, hol is volt az ő, különleges Casco-reklámjuk.

A szolnoki Kossuth tér hetvenes évekbeli történéseiről beszélve, nem feledkezhetünk meg az egykori Népbank és a későbbi Sztár áruház épületéről, ami bár papíron a Kossuth utcában van, inkább a város főterének elvitathatatlan része. Ahogy a korábbi "Kossuth téri séták" alkalmával utaltam rá, maga az épület 1907 körül épült, és eredetileg a földszintjén kávéháznak, emeletén pénzintézetnek és lakásoknak adott otthont, tetején pedig Hermész szobra állt. A második világháború után a Magyar Néphadsereg tiszti klubja lett, majd 1973-ban megkezdődött az áruházzá alakítása. Pár évvel ezelőtt megírtam az átépítés kálváriáját, amit a Baross (Beloiannisz) út kiszélesítése miatt elbontott üzletek pótlása tett szükségessé, és a szajoli TSZ melléküzemága végzett. Miként azt is jeleztem már, hogy az eredeti homlokzatot beborító alumíniumfal nekem akkor se tetszik, ha ez a kialakításakor modernnek számított. Mára egészen biztos, hogy a tér legrondább épülete a néhai Népbank, bár erősen versenyben van a mellette álló, nyeregtetővel megerőszakolt, nagyjából ötven évvel fiatalabb társasház.

Apró, inkább érdekes változás volt a tér életében, hogy a hatvanas évek elején épített két szökőkutat 1975-ben jelentősen átalakították. Azaz az addig bennük lévő, különböző méretű vasbeton "amforákat" - amelyeknek a közepéből víz lövellt a magasba -, valamiért eltávolították. A két "edény" a Tiszaligeti Sportcsarnokhoz került, miközben nekem úgy tűnik a későbbi, Kossuth téri fotókról, hogy egy ideig nem is működtek a szökőkutak, hanem virágágyások voltak bennük. Ismert ilyen fotó a nyolcvanas évek elejéről, ugyanakkor a nyolcvanas évek végéről nekem már rémlik, hogy az érettségizők fürödtek a szökőkutakban. (Ha valakinek lenne információja a két szökőkút működéséről vagy virágokkal történő beültetéséről, az kérem, árulja el!)

Nem szeretnék vitát nyitni arról, hogy a Kossuth tér melyik állapotában volt a szebb. Mert ez egy kicsit olyan, mint amikor a legvadabb diktatúra is lehetett csodálatos, ha az ember, akkor volt fiatal, boldog és jól érezhette magát, miként a legszabadabb demokrácia sem stimmelhet, ha nem jön össze semmi. Nekem a hetvenes-nyolcvanas évek Kossuth tere a gyerekkorom. A Magyar utca végénél lévő maszekkal, a leánykollégiummal, a zsúfolt könyvtárral, a fényreklámokkal, az araszoló autókkal. És igen, ezekkel a támla nélküli padokkal, a sok apró virágágyással, a tér két végén lévő hirdető vitrinekkel, a jegypénztár előtti parkolóval, meg a múzeum előtti, hol erre, hol arra egyirányú utcával. De persze akkoriban még rengeteg Dacia szaladgált a városban.

(Nyári ismétlés: ez az írás 2020. május 21-én jelent meg először.)