Virtuális kiállítás levéltári adományokból

A Zagyva torkolata 1890 körül (dr. Vincze Gyula ajándéka)

Csönge Attila (Cs. A.): Ez a kép dr. Vincze Gyula, az egyik legismertebb szolnoki lokálpatrióta ajándéka. Szenvedélyesen gyűjti a városunkkal kapcsolatos fényképeket, képeslapokat és metszeteket. Gyűjteményét nemcsak kiállításainkra adja kölcsön, de kincsestáráról több száz digitális másolatot is készíthetett a Szolnoki Levéltár. Ezek egyike az itt látható 19. század végi felvétel, amelynél régebbi fotót még nem láttam a Zagyva torkolatáról. Igaz, 1849-ben Damjanich messze délnyugatról nyomult a városba, Vécsey pedig a fényképész talpa alatti Tisza-hídon át, és a császáriakat északabbra szorították a Zagyvába, de a kép némileg pontatlan címadásáért kárpótol az épülő és javítás alatt álló bárkák, valamint a vár házainak különleges látványa.

Bajnai Zsolt (B. Zs.): Tisztelem és irigylem ügyvéd úr gyűjteményét, de igyekszem példát is venni róla. Már, ami a levéltári megőrzést illeti. Ez a kép pedig gyönyörű. Számomra újdonság, hogy ilyen komoly hajóépítő és javító tevékenység folyt Szolnoknál. Az "olajos házak" helyén lévő "fatelepről" pedig az jut eszembe, hogy azon a helyen talán több mint egy évszázadig valamiféle "Tüzép" működött.

Szigeti Henrik által készített fénykép verzója (Zsigmond Béláné ajándéka)

Cs. A.: Az előző századfordulón még a fényképész büszke volt művészetére, így a fotók hátoldalán hirdette címét, rangját, díjait. Berta Ferenc kutatta a szolnoki fényképészek történetét, és külön tanulmányt szentelt e hátoldali grafikáknak, az úgynevezett verzóknak. Tőle tudhatjuk, hogy Szigeti Henrik 1892-ben nyitotta meg első műtermét Szolnokon a Szapáry utcában. Munkáival 1897-ben díjat nyert Nizzában, majd 1904-ben az újonnan felépített Kereskedelmi Bank palotájába, annak első emeletére költöztette intézetét. Ennek az épületnek a rajza látható a verzó alsó felén. Érdekessége, hogy a grafikán a keleti oldalra felrajzolt Szigeti H. felirat a valóságban nem ott, hanem a déli oldal kiugró ablakai felett, kisebb betűkkel hirdette a fényképészt. E verzót egészen 1913-ig használta, amikor átköltözött a Kádár cukrászda épületébe. Ha nem lenne a képre írva a készítés évszáma, a verzó kialakítása alapján akkor is le tudnánk szűkíteni alig néhány évre a felvétel idősávját, köszönhetően Berta Ferenc kutatómunkájának.

B. Zs.: Ez volt az a bizonyos szecessziós épület, ami a mai Boldog Sándor István utca elején, lényegében a négysávos út helyén állt, és a néhai Ságvári körút létrehozása miatt bontották el. És nem az állampárt irodaháza miatt, mint a szolnoki legenda tartja. A fotót készítő Szigeti Henriket "Szolnok képes krónikásának" tartom, és olyan jó lenne egyszer az élete és munkássága előtt egy nagy kiállítással tisztelegni.

Szolnok város és környékének földrajza (Kovács Gyuláné ajándéka)

Cs. A.: Érdekes fényképekre nem csak albumokban, hanem kiadványokban is bukkanhatunk. Ezek értékét növeli a hozzájuk írt szöveg, amely - mint ezen iskolai tankönyv esetében - az adott korra jellemző leírását adja városunk életének. Itt épp arról olvashatunk, hogy a két világháború között még a közlekedés fontos szereplője volt a vízi személy- és teherszállítás. A hajózás mellett volt még tutajozás is a Tiszán. A faanyag feldolgozását "Az Attila úton és környékén több fatelep" végezte, és ugyanezen a részen voltak a malmok is. Elsőre talán megmosolyogtató a stílus, mégis bölcs gondolat: "Ki látott már pékműhelyt? Azt is meg kell figyelni, hogyan készül a kenyér, a kalács, a kifli! Értelmes ember érdeklődik embertársainak munkája iránt!" A világ összefüggéseinek megfigyelésére és jobb megértésére nevelni az utánunk következő generációt, közös küldetése ez a levéltárnak és a blogSzolnoknak is.

B. Zs.: Történelem-földrajz szakon végzettként elfogult vagyok ezekkel a képekkel, és az általam még nem ismert kiadvánnyal szemben. De jó lenne ma egy hasonlót csinálni, hiszen hogyan tudnánk megtanítani Szolnok mai gazdaságföldrajzát, ha azt sem tudjuk, ki, kik, mit gyártanak a városban és környékén! Nyolcvan-kilencven év múlva honnan fogják tudni, mire használták 2020-ban a Tiszát, mit gyártottak az Attila úton, vagy hol készült a szolnokiak által elfogyasztott kenyér? Szóval a múlt mindig feldob jó ötleteket.

A felrobbantott Tisza-híd és az ideiglenes fahíd fényképe (Szurmay Ernő ajándéka)

Cs. A.: E fénykép eredetije, emlékeim szerint, alig 3-4 cm-es lehetett, és maga a készítő, nagyapám egyik testvére, Szurmay Ernő hozta be a levéltárba. Amilyen parányi a felvétel, olyan különleges, hiszen valamikor 1945 tavaszán-nyarán készülhetett, amikor egy fényképezőgépet gyorsan kikaphattak az óvatlan tulajdonosa kezéből az orosz katonák. Talán ez az oka, hogy kapkodva tudott kattintani, és a kép jobb széle enyhén homályos. A fénykép így is megörökítette az utókornak a felrobbantott Tisza-híd égnek meredő csonkjait egy ritkán látható szögből, és még a mellé ácsolt ideiglenes fahíd kialakítását is szemügyre vehetjük.

B. Zs.: Fantasztikus kép. Azon gondolkodom, hogy a folyó melyik oldalán állhatott a fotós. Amellett tenném le a voksomat, hogy Szurmay Ernő a Tisza bal partjáról, azaz a Tiszaliget felől készítette ezt a képet. Annak ellenére, hogy túlparton lévő sok fa miatt kézenfekvőbb lenne a Szabadság tér felőli oldalra voksolni. Viszont a fotó homályos jobb oldalán olyan, mintha a Zagyva torkolatát látnánk. Illetve - és az erősebb érv - az ideiglenes híd csak így helyezkedhetett el a felrobbantott híd Tisza szálló felé eső oldalán. De javítson ki valaki, ha tévedek!

Az Attila u. 9. szám alatti malom-telep rajza (B. Sipos Gabriella ajándéka)

Cs. A.: Az egykori Attila út környéki fatelepek közül, mintegy mellesleg, mindjárt négy is feltűnik azon a helyszínrajzon, amely a korabeli 9. szám alatt található malomhoz készült 1948 januárjában.

A malomépület mellett ott az üzlet, a telek átellenes sarkán a lakóház, az udvaron vécé és a telken kívül, az iparvágány mellett egy árucsarnok. Az épületről készült rajznak köszönhetően pedig az is tudható, hogy hol volt benne a malom-terem, az iroda, a raktár, és a motor-ház, de megfigyelhetők a mostanra már befalazott vészkijárati ajtó-ablakok is, hiszen a malom többszintes épülete még ma is áll a Mártírokra átkeresztelt és a Temető utcák sarkán.

A terveket városunk első polgármesterének, Hubay Ferencnek távoli rokona, B. Sipos Gabriella ajándékozta a levéltárnak, aki nem mellesleg a szolnoki családfakutató klubnak is vezetője. Nagylelkűségét növelte, hogy az eredeti dokumentumokat adta át a Levéltárnak, míg saját használatra csak a másolatokat tartotta meg.

B. Zs.: Már a blogSzolnokon is mutattam be B. Sipos Gabriellától kapott képeket. Az itt látható helyszínrajz kapcsán számomra a legnagyobb újdonság, hogy a háború után még iparvágány futott végig a Temető utcán. Ez teljesen logikus is, hiszen a város déli iparterületeit össze kellett kapcsolni a vasúti fővonalakkal. Őszintén megmondom, nagyon sajnálom a felszámolt vágányokat.

A Ságvári körút építése (dr. Király István ajándéka)

Cs. A.: Király István felvételének helye pontosan meghatározható, hiszen az egykori Ságvári, most Boldog Sándor István körút Ady Endre út felőli látképének ma is álló, jellegzetes épületei sorakoznak rajta. Az egyik ablakban három párnát szellőztet valaki, míg a befejezetlen földszinten dolgoznak. Ezek szerint az épület teljes elkészültét meg sem várva költöztek be az első lakók, ami mindennél ékesebb bizonyítéka a kor szolnoki lakásínségének.

B. Zs.: A kép jobb oldalán lévő kert és régi ház helyén ma a 17 emeletes Vízügyi székház tömbje áll. A még tető nélküli középső új ház és a "párnás" ház között eredetileg a Tófenék utca torkollott volna a Ságvári körútra, ám a hetvenes évek elején odaépült a Sport áruház. Számomra egyébként forrásértékkel is bír ez a kép. Kaposvári Gyula ugyanis többször úgy hivatkozik az utca e szakaszának kiépülésére, hogy utoljára a Kossuth utca sarkán lévő ház készült el. Ma már tudom, hogy azt 1959-ben adták át, e kép szerint azt a piac felőli épület követte, és utoljára a középső tömb készült el.

Id. Hasznos István olimpikon úszásoktatás közben (ifj. Hasznos István ajándéka)

Cs. A.: A legfrissebb ajándékok egyike ez a kép, amelyet a szolnoki olimpiai bajnok vízilabdázó, Hasznos István fiától kaptuk. Az 1952-es helsinki olimpia előtt és után is érmek sorát nyerő sportoló hagyatékából előkerült felvétel 1971-ben, a "Dami Kisvíz" medencéjében örökítette meg a legendát, amint gyermekeknek tart úszásoktatást. A kép hátoldalán a következő kézírásos szöveg olvasható: "1971. VI. Talán ők is lesznek olympiai bajnokok". Én is ebben a medencében tanultam úszni, mint oly sok szolnoki. Belőlem nem lett olimpiai bajnok, de még ma is fel tudom idézni emlékeimben a vizes, rücskös beton érdességét, és a talpam csattogását, ahogy a medencék között közlekedtünk osztálytársaimmal.

B. Zs.: A megkérdőjelezhetetlen legenda, akinek szobra eredetileg e medence közelében állt. Ma már nincs meg a medence, viszont, ha jó gondolom, a kép jobb szélén látható platánfa most is ott áll. Vessenek meg érte, de nekem az a mai napig a "Dami fa", amiben egy belenőtt fémdarab emlékeztet arra, hogy mi volt egykor az árnyékában.

A Tófenék út eltűnése (dr. Gulyás Éva ajándéka)

Cs. A.: A szolnoki székhelyű Mozgáskorlátozottak Nemzetközi Fotó- és Színesdia Pályázat Alapítványt működtető Magony László hagyatékának több ezer darabos gyűjteményét ajándékozta a levéltárnak felesége, dr. Gulyás Éva. A rendkívül sokszínű anyag fényképeiből már többször is rendeztünk önálló kiállításokat. Ezúttal egy apró diát választottam, amely az Ady Endre úti három panelház egyikéből nyíló látképet örökítette meg. Gyermekkoromban magam is itt, a középső panelházban laktam, igaz, annak a keletre néző oldalán. Érdekes megfigyelni a város közepén megbújó földszintes házak sűrűjét, amelyek mára teljesen eltűntek. Tanúja voltam annak, ahogy letarolták a kép előterében is látható házakat, hogy helyükre felhúzzák a Tófenék úti négyemeletes házsort.

B. Zs.: Ez a kép is mementója Szolnok belvárosának a hatvanas években indult és egészen a nyolcvanas évekig tartó átépítésének. A távolban már ott a pártház, az 1975-ben átadott nyugdíjpénztári épület, az 1962-ben elkészült Múzeum éttermes lakóház, az előtérben pedig az Ady Endre úti panelek egyike. Középen a néhai Hajnal, Fecske, Deák Ferenc meg persze Tófenék utcák házainak maradékai. Sőt, még a Sólyom utcai csirkepiac helye is látszik, ezen a legfeljebb négy évtizedes, már az eltűnt várost mutató fotón.

Május elsejei felvonulás 1987-ben (Hajnal Sándorné ajándéka)

Cs. A.: A Kossuth tér sarkán készült kép tökéletes példája annak, hogy egy közterületen elkattintott családi fotó sokszor nem az előtérben látható személyek - itt éppen a Vízügyi Sport Egyesület 1987-es május elsejei felvonulása -, hanem a háttérben álló épületek miatt válik igazán érdekessé. Városunk épített örökségének ez a szelete ma is látható, igaz, részben megváltozott köntösben. A Színházi jegyiroda még ugyanott várja a betérőket, de a bal szélen feltűnő TOTO-LOTTO reklám, vagy épp a sarki virágbolt, nem beszélve a jobb szélen kihelyezett hirdetőtábláról, már a múlté.

B. Zs.: Azért a sportolók egyforma Hummel melegítője se semmi. Ennél viszont számomra érdekesebb, hogy azon a május elsején én is ott vonultam a Közgé egyenpólójában. A Pelikán szálló parkolójában gyülekeztünk, majd az előre megadott helyünkre besoroltunk, hogy aztán a városháza előtt álló tribünnél egyszerre integessünk, majd a Tiszaliget irányába magunk mögött hagyjuk az ünnepséget.

A Levéltár épületének bővítése (Szintai Major Erzsébet ajándéka)

Cs. A.: Mi mással zárhatnánk egy ilyen vendégkiállítást, mint a Levéltárról készült képpel, amelyet a Szántó körúti házsor egyik erkélyéről készített Szintai Major Erzsébet. Az 1980-ban átadott irodaépület laposteteje tíz év elteltével többször is beázott, ezért sátortető és a tetőtérben új helyiségek kialakítása mellett döntöttek. A héjazat és a nyílászárók, illetve a belső válaszfalak kialakítása 1994-1995-ben valósult meg, ezt láthatjuk a fényképen. Ami rejtve marad, hogy ezzel a pénzügyi fedezet el is fogyott, így a belső munkálatok befejezésére még évekig kellett várni. Látni viszont a környék fokozatos átalakulásának stációit, hiszen több épülő társasház is ekkor magasodott ki a földszintes házak közül. Egy-egy ilyen kép, akár az előzőek, elkapott pillanatokba zárt mementói annak, hogy a város élő szövetében csak a változás örök.

B. Zs.: Eltartott egy ideig mire rájöttem, mi is látható ezen a képen. De milyen szerencse, hogy negyedszázada volt valaki, aki - feltételezem, még nem digitális géppel - lőtt néhány kockát a környékről. Ennek a talán elsőre csak a Levéltár számára érdekes képnek az igazi üzenete, hogy a magánfotók, a személyes dokumentumok is értékké válhatnak a közösség számára. Már, ha eljutnak azokhoz, akik értően kezelik és közzéteszik őket.