Sosem volt BP/Szolnok

Talán mindenki tud egy-két olyan épületet vagy beruházást mondani Budapest történetéből, amely, vagy amelyek soha nem valósultak meg. Tavaly volt negyedszázada, hogy lerakták az új Nemzeti Színház alapkövét az Erzsébet téren, hogy aztán egy kormányváltásnak köszönhetően már csak Gödör, aztán meg Akvárium legyen az elkészült, felszín alatti szintekből. Vagy említhetnénk a rendszerváltás utáni nagy álmot, a Budapest Expot, aminek még kormánybiztosa is volt, de végül épp úgy nem lett belőle semmi, mint az oda - a mai lágymányosi campushoz - vezető gyalogos-kerékpáros hídból. Talán ez a két - az építészet mércéjével nem is távoli - meg nem valósult álom is érzékelteti, hogy a nagy tervek, grandiózus elképzelések nem a tervezőasztalokon és -irodákon, és nem is az egyszerű városlakók tetszésén vagy nem tetszésén múlnak. Valljuk be! Az építészet, az építőművészet is a politika - általában nem a szakpolitika - szolgálólánya, akit olykor csak szóban abúzálnak, máskor kegyetlenül meg is erőszakolnak.

Nagyon leegyszerűsítve ennek állít emléket a 150 éves főváros meg nem valósult építészeti álmai révén a Pesti Vigadóban a Sosemvolt Budapest című, alapvetően elsőosztályú kiállítás. Amit egy olyan intézmény - a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ - állított össze, aminek magának sem sikerül egy saját épületet kiharcolnia az elmúlt bő két évszázadban, amióta jelentős magyar építészeket tarthatunk számon. Sőt, ez az a virtuális múzeumunk, amely még évekkel ezelőtt is lényegében egyetlen lelkes emberből állt, aki különböző politikai áramlatok között lavírozva próbálta menteni a menthetőt, hogy rendszertől és pártállástól független politikusaink büszkén hivatkozhassanak a magyar építészekre, vagy éppen botcsinálta - de mindent, mindenkinél jobban tudó - építészként barmoljanak szét várat, várnegyedet, vagy hamarosan középkori templomromot.

Ilyen körülmények mellett különösen tiszteletreméltó a Pesti Vigadó pincéjében elhelyezett, alapterületét tekintve nem túl nagy méretű, de minimum két órát igénylő kiállítás. Ami nagyon okosan nem a meg nem valósult tervek felől közelít az elmesélendő történetekhez, hanem a tervezés fázisain keresztül. Azaz a kósza álmoktól a kiviteli tervekig mutatja be azokat a sokszor több nap vagy hét alatt papírra vetett álmokat, amelyek akár meg is valósulhattak volna, de fiókban maradásuk semmi esetre sem az építészeken múlott. Ez pedig lehetőséget teremt arra is, hogy az elmúlt 150 év rendszereiről és politikai vonulatairól a kurátoroknak nem kell nyilatkozniuk, elegendő csak tényeket közölniük egy-egy terv előzményeiről és utóéletéről.

Természetesen pazar rajzokkal, látványtervekkel, makettekkel együtt. Ráadásul valami egészen különleges "tárlórendszerbe" helyezve - nagyon jól tematizálva -, amitől a kiállítás egyszerre jól áttekinthető, és a bemutatott tervek viszonylag alacsony száma ellenére elképesztően gazdag. Különösen tetszett, hogy bár az építészet jó ideje már nem a ceruzáról és a vonalzóról meg a papírról szól, a kiállítás szervezői mégsem estek abba a hibába, hogy telezsúfolják a tárlatot kütyükkel és nyomkodható eszközökkel. Itt eredeti tervek, elképesztő minőségű látványrajzok és gyönyörű, valódi makettek láthatók. Összességében tényleg émelyítő gazdagságban. Amikor pedig a modern technikát használják - például a kiállítás elején, a város "légifelvételébe" illesztett tervekkel -, akkor az nem tolakodó, hanem szinte természetes. Egyetlen dolog bántott: az elképesztő budapestiség. Főleg, hogy szerintem egy fővárosinak sem egyértelmű, melyik is a Kossuth tér déli oldala, vagy két utca pontosan hol is találkozik. Egy-egy apró, kinyomtatott googlemaps felvétel sokat segítene az át-, vagy nem éppen az első tervek szerint átalakított helyszínek beazonosításában.

Ugyanakkor szolnokiként nem lehet ezt a kiállítást anélkül megnézni, hogy ne jussanak eszünkbe a nálunk meg nem valósult álmok, amelyekről itt, a blogSzolnokon már bőven volt szó. És, amelyekről mi is hasonló módon beszélhetnénk Szolnok első írásos említésének 950. évfordulója apropóján, még akkor is, ha félő, hogy sem ennyi makett, sem ennyi tervrajz és látványterv nem állna rendelkezésünkre. De már csak az egykori szolnoki, vagy Szolnokot alakító építészek előtt is tiszteleghetnénk egy ilyen kiállítással, és felvonultathatnánk a vasútállomás 1956-os tervétől, a soha meg nem épült felhőkarcolókon át, a Damjanich uszoda helyére vízionált tervekig nagyon sok mindent. Mert a múltunkhoz ezek a meg nem valósult tervek is hozzátartoznak. Tervezőkkel, helyi politikusokkal és városlakókkal együtt.

(A kiállítás február 11-ig tekinthető meg a Pesti Vigadóban)