[vendegoldal]

Meséltető képeslapok

2024. január 19.

Szolnoki szemmel is érdekes a Magyar Nemzeti Galéria "Budapest. Az első aranykor" című kiállítása, amely a Fortepan.hu-nak köszönhetően egy német cég archívumából előkerült képeslapokra épít. Iskolateremtő, hogy régi anzikszokkal miként mesélhető el egy időszak egy város történelméből.

A budapesti 32-esek teréről, valamikor a huszadik század első éveiben képeslapnak szánt fotó nagyítása csak az egyik abból a sok jó ötletből, ami a Magyar Nemzeti Galéria, a főváros 150. születésnapjára megnyílt kiállítását lenyűgözővé, és szinte elhagyhatatlanná teszi. A legalább két és fél méter magasságú fotóra helyezett szöveges anyagok ugyanis szinte mindent elmesélnek, ami bő 120 év után érdekes lehet ezen a felvételen. Sokáig naponta jártam arra, de így kellett megtudnom, hogy a körút és a tér sarkán áll a főváros első bérháza, amelyből aztán közel hatezer épült Budapesten, és e beruházási "divat" a vidéki városokat, így Szolnokot is elérte. De a képen látható villamos apropóján a fővárosi tömegközlekedés kiépüléséről épp úgy olvasni lehet, mint a képbe belerobogó motoros tricikli kapcsán a posta akkori tevékenységéről. Magyarul: a kiállítók nem azt akarták, hogy csak rácsodálkozzunk egy szép, régi képre, hanem azt, hogy azon keresztül "beutazzuk" a régi várost.

A "Budapest. Az első aranykor" című kiállítás apropója nemcsak a főváros létrejöttének 150 éves jubileuma, hanem a nagyszerű Fortepan.hu felfedezése, amit az 1793-ban alapított és 2019-ig működő (igen, 226 év), jó ideig képeslapok kiadásával is foglalkozó német Brück & Sohn cég archívumában tettek. A német cég az előző századforduló környékén ugyanis Magyarországról is adott ki képeslapokat, amihez rengeteg fotót készítettek. A Fortepanosok a Budapestre vonatkozókat tárták fel, és tették a Magyar Nemzeti Galéria kiállításán (is) láthatóvá és közkincsé. Úgy, hogy egy pillanatra sem feledkeztek meg arról: Budapest a világvárossá válása miatt volt akkoriban rendkívül érdekes. És ez nemcsak a felnagyított, illetve eredeti méretben létható képeslapokon köszön vissza, hanem például egy olyan installáción is, ami a főváros terjeszkedése mellett számtalan adattal érzékelteti a metropoliszunk fejlődését. (Egyszerű, de remek ötlet.)

Szolnoki és képeslapgyűjtő szemmel a kiállítás legáltalánosabb - azaz, akár Szolnokon is bemutatható - része a képeslapok történetét, de leginkább retusálását, nagyítását, festését illusztráló asztal és környéke. Itt talán valamit meg lehet érteni abból, hogy a korabeli - nem éppen egyszerűen készülő - fotókból miként születtek meg azok a képkivágások, amelyekből aztán fekete-fehér vagy festett, színes képeslapok lettek, olykor nem is egyszer, és ma már elképesztően nagy tételben. Ha azt gondolnánk, hogy képekkel trükközni csak azóta lehet, hogy számítógépeken variálhatók a fotók, itt meggyőződhetünk arról, hogy egy-egy ügyes kezű mester vagy segéd már 120-130 évvel ezelőtt is csodákra volt képes.

A kiállítás természetesen nem hagyja ki azokat a ziccereket sem, amit egykori és ugyanott ma készült fotók jelentenek. Ebben a kategóriában persze a legzseniálisabbak azok a "változó képű" felvételek, amelyek előtt elsétálva szinte "magától" kerül a múlt helyére a jelen. Persze, ha visszaemlékezünk gyerekkorunk képváltós naptáraira vagy kacsintós pénztárcáira, akkor homlokunkra csaphatunk, hogy ez sem egy nagy truváj, mégis felértékeli a kiállítást. Miként a korabeli képeslapok hátuljának a megmutatása is, hiszen némelyik anziksz egy-egy kis novellát vagy megrázó történetet őrzött meg a feladóknak köszönhetően. Csak meg kell fordítani a képeslapokat, csak el kell tudni olvasni a korabeli kézírásokat. Csak szívvel is gondolkodó kiállításrendezők kellettek, akik ez érzékelhetővé tudták tenni az anzikszokon ránk maradt személyes történelmet.

Virágvölgyi István kurátor és Török András társkurátor Rajkai Magdolna kiállításszervezővel karöltve iskolateremtő képeslapkiállítást hozott tető alá a Magyar Nemzeti Galériában. Nemcsak azért, mert sikerült túllépniük azon, hogy régi fotókat tegyenek egymás mellé, hanem azért is, mert nagyon jól ráéreztek a közönség igényére: a mesélésre. Ha valaki február 18-ig megnézi ezt a remek kiállítást, javaslom, álljon meg olykor a képeket nézegető látogatók mögött, és hallgasson bele a beszélgetésükbe. Mert az valami csoda, ahogy egy-egy régi kép kapcsán mesélni kezdenek az emberek, és emlékek, történetek, családtagok bukkannak fel 110-120 éves felvételek kapcsán. Mintha emlékhorgonyok lennének ezek az apró postai küldemények, amelyek így is képesek az embereket egy-egy városhoz, helyhez kötni.

(Magyar Nemzeti Galéria, C épület, 3. emelet - Budapest. Az első aranykor - Megtekinthető. 2024. február 18-ig.)


 
hirdetésApache WebSevice - Weboldal készítés, webdizájn, tarhely szolgáltatás

Album

Mikori kép az evangélikus templomunkról?
Tökéletes kompozíció. A két villanybúrában végződő oszlop között, nagyjából középen, két fa között kandikál ki az evangélikus templom tornya. Aztán jobban megnézve ezt a szolnoki képeslapot egyre több apró érdekesség tűnik fel rajta. Építkezések megörökítése az új Dami hátsó részéről?

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

Nekünk viszi a szél
Nem a kezünk rövid, hanem a kuka van messze. Nem a kuka van messze, hanem trehányak vagyunk. Nem a kuka kicsi, hanem a parkoló autó sok. Nem közterület, mégis közös a szemét. Nem a parkolással és a díjfizetéssel, hanem az utána maradó cetlikkel van a gond. Nem, nem jó ez így. Nem, nem akarok kifogásokat és magyarázatokat kitalálni a Pelikán pláza parkolóház kijáratának állapota kapcsán. Mert nem jó ez így. És pont.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A munka hőseinek emlékére
A Mátyás király út egyik négyemeletes házának sarkán található egy 46 éves emléktábla, aminek a betűi mára szinte teljesen kifakultak. Pedig egy igazi korrajz abból az időből, amikor nemcsak a történelem és a művészet nagyjai kaphattak emléktáblát, hanem a kétkezi melósok is.

A Szoborpark további képei