Kőszegen A Kardos

Néhány évvel ezelőtt elköltözött Szolnokról A Kardos. Az a Kardos Tamás, aki nemcsak itt született, nemcsak felejthetetlen szülei révén, hanem személyisége és munkái miatt is fogalom lett, ráadásul évtizedeken keresztül örökítette meg ezt a várost, miközben az egyik legnagyobb fotógyűjteményt halmozta fel Szolnokról.

A kőszegi Csók István Művészkör szervezésében szeptember 19-én, az Írottkő Szállodában nyílt meg "Keretbe zárt világ" című kiállítása, aminek megnyitására engem kért fel.

Tisztelt Kőszegiek!

Engedjék meg, hogy bemutassam Önöknek azt az ember, aki ha esetleg még nem vált volna azzá, néhány éven belül egészen biztosan a legkőszegibb kőszegi lesz. A legnagyobb lokálpatrióta, akiről pár esztendő múltán már maguk a régi kőszegiek is azt fogják hinni, hogy tősgyökeres, született kőszegi. Mert mindent tudni fog erről a városról, sőt mindenről fotói is lesznek, és, ami még elképesztőbb, kérésre, kőszegi képritkaságokat fog tudni előhúzni a tarsolyából, miközben nem lesz olyan esemény, ház, de talán kőszegi lakos sem, amiről, és akikről neki ne lenne fotója. Most talán még nem hisznek nekem, de jobb, ha tudják: alig néhány éve Kőszeg és a környék új képes krónikása költözött Önök közé, akinek a szemén keresztül fog fennmaradni ez a város és a várost ölelő hegyek, nemcsak a XXI. század elejéről, de visszamenőleg is. Konkrétan azóta, hogy a fotózást feltalálták.

És nekem emiatt az egyik szemem sír, a másik pedig nevet. Hogy megértsenek: a szolnoki felem sír, a kőszegi pedig nevet.

Hiszen Kőszegen születtem, tizennyolc éves koromig minden nyári szünetet ebben a városban töltöttem, úgy ismertem minden házát és zugát, mint a tenyeremet, és akkoriban úgy éreztem: kevés nagyszerűbb dolog történhet velem az életemben, mint a kőszegi mamánál nyaralni. Sokáig hittem, hogy az Alföldről, ahová kőszegi anyukám házasodott, majd visszaköltözök Kőszegre. Aztán persze máshogy alakult, szolnoki maradtam, Szolnokon élek, és szolnokiként síratom Szolnok képes krónikását.

Nagyjából három évtizeddel ezelőtt találkoztam először Kardos Tamással Szolnokon. Kezdő újságíróként a világjáró fotóssal talán éppen egy aktuális indiai útjáról készítettem interjút. Azt hiszem, az interjú meg is jelent, de töredékét se adta vissza a beszélgetésünknek, amihez képest egy National Geographic film amatőr alkotás. Merthogy Tamás nemcsak fotókat mutogatott közben, de szavaival, személyiségével, lendületével szinte magával vitt arra az utazásra. Nem akarom ennek a kiállításnak a nagyszerűségét csökkenteni, de ha igazán jól akarnak szórakozni, akkor állítsák oda Tamást egy-egy kép elé, és nyomják meg rajta a mesélő gombot! Bár még életemben nem tettem a lában Izrael földjére, de mivel az első után újabb interjúkat készíthettem Tamással, állíthatom: már ott is jártam, sőt, ahogy itt körbenézek, nagyon sok helyen a világban.

Na, de vissza az első találkozásunkhoz! Szándékosan nem azt mondtam, hogy akkor ismertem meg Kardos Tamást. A Kardost ugyanis nem lehetett nem ismerni korábbról. Merthogy nála szolnokibb szolnokit, Szolnok múltjának jobb ismerőjét, minden szolnoki fotó tudóját és őrzőjét Szolnokon mindenki ismerte. És ne tagadjuk! Annak ellenére, hogy évekkel ezelőtt elköltözött Szolnokról a Kardos, a név, és Tamás személyisége a mai napig fogalom maradt a városban. Kardos Tamás és Szolnok kapcsolata ma kicsit hasonlít Gárdonyi és Eger viszonyára: csak éppen nálunk, a Tisza partján nem a teste, hanem lelke egy darabja maradt.

Egy példát had említsek! Szolnok Múlt Tár címmel utcakiállításokat készítünk, amelyek régi fotók és képeslapok alapján elevenítik fel a Tisza parti város történetét. És bizony néha hiányoznak képek. Persze csak addig, amíg valaki nem csap a homlokára, hogy hívjuk fel Kardos Tamást, mert akkor a hiány nagyjából egy órán belül megszűnik. Ismét csak szólni szeretnék. Szerintem hamarosan Kőszeg múltja és közelmúltja is rajta keresztül fog megelevenedni. Merthogy nemcsak fotós, a szó legjobb értelmében, hanem helybéli is. És abból is a legjobb fajta.

Szolnoki szobám falán jó pár éve a Velem fölött található Szent Vid kápolna fotója lóg, így a reggeli ébredés után ez az első, amit meglátok. Azé a helyé, amihez különös kapcsolat fűz engem és a családomat. Mert bár nem vagyunk vallásosak, mégis évtizedeken keresztül nem tudtunk úgy hazajönni Kőszegre, hogy a hosszabb-rövidebb itt tartózkodásunkba ne iktassuk be a Szent Vid kápolna felkeresését. Így volt ez akkor is, amikor még határsáv húzódott a hegyeken átvezető út mentén, meg akkor is, amikor már a Hétforrás környékén is szabadon kirándulhattunk. Azt a Szent Vid kápolnát ábrázoló fotót Kardos Tamás készítette és nekem ajándékozta pár éve. És, amikor néha felemlegetem neki, hogy miatta a Szent Vid kápolna képére ébredhetek reggelente, ő fülig érő szájjal csak annyit mond: én meg minden reggel élőben láthatom.

Mert a szolnoki Kardos Tamás immár kőszegi is lett. Évek óta ezért a városért lobog, és őt ismerve tudom, állandóan azon töri a fejét, hogy mit adhatna, mivel gazdagíthatná új otthonát. Például egy ilyen kiállítással, amivel a világ távoli tájait és embereit hozza el mindenkinek, akik szeretik a történeteket. A fényképezőgéppel elmesélt történeteket.

Ha megpróbálom felidézni, milyen is Kardos Tamás, akkor nemcsak a végtelen derűje és jókedve, hatalmas szíve ugrik be, hanem az is, hogy Tamás egy nagy mesélő. Aki imád és tud is sokféle eszközzel mesélni. Kérem, sokszor és sokáig hallgassák és nézzék remek történeteit, mert a szolnoki Kardos Tamás immár kőszegi is lett! A legkőszegibb szolnoki, a legszolnokibb kőszegi. Mi pedig nem tehetünk mást, minthogy megosztozunk rajta.

Kardos Tamás kiállítása október 9-ig látható a hotel aulájában.

(Az illusztrációul használt fotók Bogda Ferenc munkái.)