A betűhegesztő beszélgetései

Csálé képek címmel jelenik meg Bajnai Zsolt negyedik novelláskötete, amelyet a fiával közösen állítottak össze az elmúlt négy évben pályázatokra született illetve irodalmi lapokban és különböző portálokon megjelent írásaiból. Betűhegesztőnek tartja magát, aki azért teszi közzé novelláit, mert számára ez olyan, mintha beszélgetéseket kezdeményezne, csak éppen nem tudja kivel és mikor. A könnyűzenével, helytörténettel és kommunikációval is foglalkozó szerzővel új könyve apropóján beszélgettünk.

- Mitől csálék a képek?

- Valószínűleg a nézőpontomtól, ahogy a világot látom, ahogy a saját világomat az emlékeimből összerakom és megírom. Újraolvasva az elmúlt négy évben született novelláimat, az egyik címét éreztem a legtalálóbbnak a kötet címének, mert mind a tizennyolc írásban az engem körülvevő világ mai vagy régi sutaságai, normálistól eltérő pillanatai, kissé zavaros történetei és figurái köszönnek vissza. Persze lehet, hogy tévedek. A fiam segített szerkeszteni a könyvet, aki a végén azt mondta, hogy szerinte inkább a gyávaság ezeknek a történeteknek a központi eleme. Ezen annak ellenére meglepődtem, hogy az utolsó novella, ami bekerült a könyvbe, pont a Litera.hu idei Gyávaságom története című pályázatára született első díjas írásom. Az olvasók majd megítélik miről is szól ez a könyv.

- Számít, hogy mit gondolnak a novelláiról az olvasók?

- Persze. Ezért is lett könyv az elmúlt négy évben különböző irodalmi pályázatokra beküldött illetve irodalmi lapokban és portálokon megjelent novelláimból. Nem a fióknak írok. Azt szeretném, ha minél többen olvasnának. Azonban nem azért, mert bármiféle irodalmi babérokra törnék, hanem mert iszonyú izgalmas, ahogy más emberek reagálnak az írásaimra, a gondolataimra, ahogy átszűrik magukon a történeteimet. Nagyon élvezem, amikor valamelyik írásom kapcsán valaki elkezdi a saját történeteit mesélni. Nekem egy kicsit olyan a novelláim megjelenése, mintha beszélgetéseket kezdeményeznék. Csak éppen nem lehet tudni, kivel és mikor.

- Sok mindennel foglalkozik: könnyűzenével, helytörténettel, kommunikációval. Miért ír?

- Mert kikapcsol és szórakoztat. Azt szoktam mondani, hogy másnak a vadászat a hobbija, nekem meg az írás. Viszont író nem vagyok. Legfeljebb egy nem túl szorgalmas betűhegesztő.

- Miben más a Csálé képek, mint a korábbi három kötete?

- Az előző három kötetből kettő, a 2016-ban megjelent Megmozdult világ és a 2020-as Az eltűnt városháza a blogSzolnok-on megjelent Szolnoki mesékből, azaz a városhoz kapcsolódó kitalált történetekből válogatott. A négy évvel ezelőtti Visszaköszönés viszont a Csálé képekhez hasonlóan irodalmi pályázatokra született novellákból állt össze. Ebből mondjuk az is kiderül, hogy újságírói létemből adódóan nekem a legjobb múzsa a lapzárta, a határidő. Azaz kell valami ok, amiért írok.

- Lát egy pályázatot és nekiül írni?

- A végső változatok sokszor így születnek meg. Egyébként állandóan jegyzetelek, gyűjtöm az ötleteket, a figurákat, építgetem a történeteket, de nekem tényleg kell valami, ami rávegyen, hogy a munka mellett időt szakítsak a hobbimra. Ez persze lehet egy felkérés is. A Hagyaték című drámám például úgy született, hogy egy ismerősöm felvetette, mi lenne, ha írnék neki egy háromszereplős darabot, amit megrendezhetne. Már próbálnak, és reményeim szerint szeptemberben bemutató is lesz belőle.

- Akkor az sem véletlen, hogy a Csálé képek című kötetet a Szépkorú Kielégítési Program című jelenet zárja?

- Egy kedves barátom valamelyik novellám kapcsán azt mondta, írhatnék végre vidám történeteket is, mert amiket tőlem olvas, azok nagyon letörik. Nem akarok neki csalódást okozni, ezért a Csálé képek végére kicsit könnyedebb írások kerültek, és mivel a SZÉK programról szóló jelenetet még csak egy pályázat zsűrije olvashatta, gondoltam, kerüljön az új kötet végére.

- Az idei Ünnepi könyvhétre jelenik meg a Csálé képek. Ebből is lesz majd Így helyes címen a fiával közös műsoruk?

- Szerintem kevés apa mondhatja el magáról, hogy a könyvét a fia szerkesztette, aki ráadásul hajlandó vele közösen fellépni is. Erre sokkal büszkébb vagyok, mint bármilyen díjra vagy olvasói elismerésre. Úgyhogy nagyon remélem, a Csálé képek című könyvemet is bemutatjuk majd közösen. Talán először az Ünnepi könyvhét szolnoki rendezvényein, aztán meg valamikor Budapesten. Én felolvasok, ő pedig a saját dalait játssza gitáron.

- Mostanában hegeszt valamit, vagy éppen nem szorít a határidő?

- Lenne mit és lenne miért, csak egy tervezett helytörténeti könyv most elviszi a szabadidőmet. Az első világháború előtt kiadott szolnoki képeslapokon keresztül szeretném bemutatni a város első aranykorát, amihez azonban záros határidőn belül nagyjából hatvan hosszabb-rövidebb írással kell elkészülnöm, hogy ősszel megjelenhessen a reményeim szerint majd öt részből álló könyvsorozat első darabja.