[vendegoldal]
A Beatlesért Egerbe!
2016. május 31.
Csak két órát tudtam maradni az Eger, Csiky Sándor utca 30. szám alatt található magánmúzeumban, de azt kell mondanom: egyrészt még visszamegyek, másrészt pedig Eger ezentúl nemcsak Dobóról és a bikavérről szól. Hanem a Beatlesről, amiről itt található a legteljesebb hazai gyűjtemény.
Egy éve akarom megnézni az Egri Road Beatles Múzeumot, Kelet-Európa egyetlen, és a világon is ötből az egyik ilyen gyűjteményét, ahová csak most jutottam el. Így valahol a tízezredik (!) látogatója lehettem a tavaly májusban megnyílt magánmúzeumnak, aminek a belépője csak elsőre tűnik borsosnak. Azt hittem, maximum egy órát maradok, aztán a második óra végén, kényszerűségből úgy jöttem el, hogy egy csomó dolgot nem tudtam megnézni, meghallgatni és kipróbálni. Szóval, a 2000 forintos - csoportoknak, gyerekeknek olcsóbb - belépővel szemben itt valóban van tartalom és élmény.
Peterdi Gábor és Molnár Gábor körülbelül másfélezer darabból álló, a legendás együttest bemutató gyűjteményéről az első, ami eszembe jut, hogy szeretettel, féltő gondoskodással, ugyanakkor profi módon van elénk tárva. Látszik, hogy akik ezt az egészet kitalálták, megtervezték és összerakták, a szívüket, az életüket tették bele. Sőt az is lehet, maguknak csinálták, de lelkük rajta, másoknak is örömöt okoznak vele. Ilyen kis helyen, ekkora gyűjteményt, ennyire ötletesen még nem láttam bemutatni, pedig semmi csilivili, extra technika. Ennek ellenére múzeumtechnológiai órát lehetne ott tartani a jelen és a jövő, állami apanázson sínylődő szakembereinek.
A másik, hogy ez a kiállítás lényegében egy életre kelt Beatles lexikon vagy monográfia. Amit nem az eredeti, a zenészekhez közvetlenül köthető - ezért megfizethetetlen - tárgyak tesznek különlegessé. Hanem az a rengeteg fotó, leginkább a rajongóknak szóló emlék- és használati tárgy, zene, apró ötlet, na és elképesztő tárgyi tudás, ami a kiállítás minden szegletében tetten érhető. Jellemző, hogy a kor fontosabb világtörténelmi eseményeinek leírásai "tartják" alulról a Beatlesről szóló tablókat. Amikre valóban rá lehet építeni a világraszóló együttes történetét: persze szinte napra pontosan lebontva. Ráadásul úgy, hogy a zenetörténeti eseményhez kapcsolódó fotók és filmek azonnal és egyértelműen a szöveghez vannak mellékelve. És miközben haladunk előre a Beatles-történelemben a tények között, egyrészt bármikor belehallgathatunk az adott évhez kapcsolódó albumokba vagy koncertfelvételekbe - sokszor korabeli filmfelvételek segítségével -, másrészt valami elképesztő mennyiségű tárgy között matathat a szemünk. Eredeti lemezek, kisebb emléktárgyak, makettek, jelvények - felsorolni is nehéz, mi mindent gyűjtöttek össze a múzeumot kitaláló, megszállott Beatles rajongók.
Az utóbbiak közé magamat nem sorolnám. De nagyon nagyra tartom a gombafejűek életművét. Egyébként tudják, hogy honnan van a gombafrizura? Bocsánat, Egerben ezt is megtudhatják. Ahogy azt is, hogy milyen nemzetiségű is volt a Beatles első, ikonikus képeket készítő fotósa. Amit anélkül is azonnal kitalálnak, hogy tudnák, ki is volt Hoffmann Dezső, akinek a munkásságával - mondom, nem vagyok megszállott rajongó - én is itt találkoztam először. Miként számtalan más érdekességgel is. Úgy, hogy nem is volt időm mindent alaposan végigolvasni és megnézni.
Tudom, hogy Gárdonyi hatalmas reklámot csinál Egernek, így szinte kötelező felkeresni a várat, fejet hajtani a hős várvédők előtt. Miként azt is, hogy a jó bornak meg nem kell cégér, vonz az sokakat anélkül is. Mostantól viszont azt kell mondanom, hogy egy valamirevaló egri látogatás nem lehet teljes az Egri Road Beatles Múzeum felkeresése nélkül. Rajongók egyedül menjenek, szánjanak rá egy fél napot. Mindenki más pedig csak iktasson be egy-két órát erre az egri programjába. Nem lehet megbánni, szívmelengető élmény a Beatles életművet megelevenedő tárgyak között, nyitott szemmel és füllel végigjárni.
Album

Szolnokról Szolnokra szolnokit
Mi lehetett az oka annak, hogy egy fiatalember Szolnokon feladott képeslapon köszöni meg a neki küldött "megemlékezést" egy ugyancsak a városban, a néhai Büge utcában élő hölgynek? Szinte biztos, hogy hidegen hagyta, mit ábrázol az általa küldött anziksz képes fele. Pedig igazi kuriózum Szigeti mester felvétele.
AKB

Rómaiak vagy gyógymód?
A régi rómaiak tudták. Csak nem árulták el. Nekünk. Mármint, hogy miként lehet olyan tartós utakat és hidakat építeni, amelyek 10 évnél tovább bírják. A szolnoki "százlábú" hidat ugyanis bő évtizeden belül felújították, majd garanciálisan javították, de ma nagyjából olyan, mint előtte volt. De az is lehet, hogy ez egy új egészségügyi fejlesztés. Vesekővel bajlódó betegek bringára! Párszor oda-vissza tekerés a "százlábún", és nincs szükség drága műtétre. Csak nehogy fizetni kelljen érte!
SzoborPark

Elvonult óvodások
Valamikor 2001 tavaszán sérült meg a Verseghy park sarkán három évtizedig álló Vonulók című szobor. Bár az alkotó, Laborcz Ferenc lánya kijavította a műalkotást, de az azóta sem került vissza Szolnokra. A Vonulókat négy évtizeddel később is látnoki munkának nevezte egy művészettörténész.