Album



Rendszereken átívelő szolnoki lap

2022. március 19.

Négy rendszert élt túl ez a szolnoki képeslap, mire a nyomdából postára került. A Tisza szálló "reklámozására" születhetett, de csak közel két évtizeddel később adták fel Szolnokon szilveszterező fővárosi fiatalok. A Horthy Szabolcs tér irányából készült kép a Vöröshadsereg utcába került.

A budapesti Monostory utóda Kalántay nevű cég által a harmincas években megjelentetett anzikszhoz felhasznált kép fotósa valahol a Verseghy gimnázium ma Táncsics, akkor még Apponyi utca felőli kerítésénél állva örökíthette meg a szolnoki Tisza szállót. Minden bizonnyal a hotel üzemeltetőinek megbízásából, hiszen komoly reklámértékkel bírtak az ilyen, más költségén nemcsak az országban, de Európában is terjedő kisnyomtatványok. Márpedig az 1928-ban átadott szolnoki szállodára a harmincas években még ráférhetett egy kis reklám. Az eredetileg Monostory tulajdonában lévő cég pedig profi módon szolgálta ki az ilyen igényeket, ezért fotósai járták az országot, és gyártották a hasonló képeslapokat. A második világháború előtti évekből Szolnok esetében is több munkájuk ismert.

A kép készítésének pontos dátuma nem meghatározható, hiszen mind a szálló, mind a bal oldalon a képbe belógó színház a húszas évek végén kapta meg a fotón látható formáját, az úgynevezett Speyer kölcsönnek köszönhetően. A mai Szigligeti Színház épületét ebből és ekkor újították fel, alakították át oldalsó homlokzatát, amire a város címere is felkerült. Sőt, az épület fűtését és a művészek tisztálkodását is azzal a vízzel oldották meg, amit 1928-ban a hotelhez kapcsolódó fürdő, árkádos folyosója előtti kútban találtak. Ugyan állandó társulata nem volt a szolnoki színháznak, de tudjuk, hogy a kor és a következő évtizedek nagy művészei közül sokan, például Kiss Manyi és a Latabár testvérek is megfordultak az épületben. És valószínűleg a szomszédos szállodában vagy annak éttermében is.

A szálloda előtt ekkor természetesen még nem állt a ma már ott lévő a kis szökőkút a "halas lánnyal". Bár nem zárható ki, hogy Borbereki Kovács Zoltán alkotása a fotózáskor már létezett, ám az biztos, hogy csak az ötvenes évek végén került ide. Ugyancsak hiányoznak még a Tiszáról a neonfeliratok, amik ugyancsak a szocializmus "gyümölcsei" voltak. Miként a kommunizmus áldozataira emlékeztető tábla sem látható még ezen a fotón, hiszen azt meg jóval a rendszerváltás után helyezték el a torony alatti falrészen. Ezen a fotón a Tisza szálló még nagyjából úgy látható, ahogy átadták a lillafüredi Palota vagy éppen a pécsi Kikelet szállodák sorába illeszkedve.

A tulajdonomban lévő 1951. január 1-jén feladott lap kapcsán olyan jó lenne tudni, miként élte túl a második világháborút, az államosítást, meg az ezekhez kapcsolódó minimum négy rendszerváltást! Mert túl kellett élnie, hiszen a harmincas években megörökített fotót a Tisza szállóban az ötvenes évek hajnalán mulató fiatalemberek csak jó két évtizeddel később, már az első "5 éves terv" 40 filléres bélyegével adták postára. És nem kisasszonynak vagy úrleánynak címezték, miként e képeslap megjelenése idején az még szokás lett volna, hanem kartársnőnek, ahogy az már a szocializmus építésének első éveiben szokás volt. De hát a szolnoki Horthy Szabolcs tér sarkáról készült fotót már a kispesti Vöröshadsereg utcába küldték.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Reklámfotó
Még át sem adták a képen látható házakat, talán még Várkonyiról el sem nevezték azt a teret, de képeslap már hirdette a fejlődő város, vagy a rendszer dicsőségét. Úgy négy évtizeddel ezelőtt.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

A parkolás minden előtt
Ausztriában így szokás. Vagy, akinek ilyen autója van, annak így kell, szabad, lehet. De hagyjuk meg annak a lehetőségét is, hogy a kiállított autókat parkoló autóknak nézte a Helyi Termékek Vására idején a sofőr. Persze az sem kizárt, hogy terméket hozott. Vasárnap délelőtt, amikor nem gond Szolnokon parkolni. Igaz, lehet is bárhogyan, mert rendőr nem járt arra. Nincs itt semmi látnivaló! A haza meg a parkolás osztrák rendszámmal is minden előtt.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Húsz éve még állt
A Szentháromság téren, körülbelül a Mária utca torkolatával szemben, nagyjából a mai a Cserkészház bejárata előtt húsz évvel ezelőtt még biztosan állt Kamotsay István különleges alkotása. A talán 1974-ben felállított "rozsdaszobor" az elmúlt két évtizedben tűnt el nyomtalanul.

A Szoborpark további képei