Két emlék egyben

2020. április 03.

A Lengyel légió utca közepén van egy emléktábla, ami tulajdonképpen két dologra emlékeztet. Egyrészt egy nagyszerű férfira, aki két nemzet nevében kétszer szállt szembe az I. Miklós vezette Orosz Birodalommal. Másrészt a szabadságharcunk lengyel katonáira. De ez sem egyszerű történet.

A Lengyel légió utca bő két évtizede minden évben legalább egyszer bekerül a hírekbe, annak ellenére, hogy Szolnoknak egy olyan belvárosi közterülete, ahol helyrajzilag csak egy lakóház áll. Annak érdekében, hogy egyértelmű legyen, Szolnok melyik részéről is szól ez a poszt, talán nem árt egyértelműsíteni, hol is található ez az utca. A néhai Kovács köz, ami 1894-ben a Kert, 1950-ben pedig a mai nevét kapta a Megyeháza bejáratától balra lévő utca, aminek páratlan oldalán csak a klasszicizáló "irodaház" áll. Ha lenne értelme egy ilyen rövidke utcánál ilyesmit mondani, akkor azt is hozzátehetném, alsó végénél volt egykor a Damjanich uszoda hátsó fertálya, ma meg ott a Rózsapark. A hírekbe pedig azért szokott bekerülni, mert itt található az az emléktábla, amit az 1849-es Szolnoki csata évfordulóján minden évbe megkoszorúznak.

Egy korábbi posztban már említettem, Szolnokon szinte lehetetlen a legegyszerűbb dologról anélkül írni, hogy ne derüljön ki, abban is van valami fura csavar. A Józef Wysockinak és a Szolnoki csatában harcoló Lengyel légió hőseinek emléket állító mai tábla esetében nevezetesen az, hogy a lengyel hősöknek ebben az utcában már korábban is volt egy emléktáblájuk. Azt 1999-ben az egy évvel korábban megválasztott Szolnoki Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat kezdeményezésére helyezték el az utca másik oldalán, a Damjanich utcához tartozó, hatalmas lakóházon. Igaz, az még csak a csatában résztvevő lengyel hősökre emlékezett, és szó sem volt benne Wysocki vezérőrnagyról. Hogy mikor és miért tűnt el, egyelőre rejtély számomra, hiszen azt a házat csak 2009-ben újították fel, viszont az új, a mostani tábla, amin az "újraállítás" szó is szerepel, 2007 óta van a Megyeháza falán.

Mindenesetre a ma szerényen meghúzódó andezit alapú emléktábla már a Szolnok harcoló Lengyel légió parancsnokának Józef Wysockinak (1809-1874) is emléket állít. Neki egyébként 1976 óta a budapesti Nemzeti Múzeum hátsó kertjében egy mellszobra is áll - talapzatán azoknak a városoknak, köztük Szolnok nevével, ahol harcolt -, amit anno Lengyelország ajándékozott a magyaroknak. Wysocki nem Magyarországon harcolt először az Orosz Birodalom ellen, hiszen résztvevője volt az 1831-es úgynevezett Novemberi felkelésnek, ami a feldarabolt Lengyelországban robbant ki. És amit ugyanaz az I. Miklós orosz cár és Paszkevics herceg vertek le, mint 18 évvel később a magyar szabadságharcot. Tehát Wysocki negyvenéves korára akár azt is elmondhatta magáról, hogy két nemzet oldalán fogott fegyvert az önkény ellen, de mind a kétszer az Orosz Birodalom, és ugyanazok az emberek győzték le.

Nem lehetett könnyű ezzel a teherrel még közel negyedszázadot száműzetésben leélni. Józef Wysocki 1848-ban az első franciaországi emigrációját feladva, Krakkón keresztül érkezett Magyarországra a lengyel önkéntesek zászlóaljával. A következő év januárjában már Damjanich hadosztályában alezredesként szolgált. Így harcolt a Szolnoki csatában is, ami után ezredessé léptették elő. Májustól vezérezredes, de 1849 késő tavaszától Észak-Magyarországtól Cegléden és Szegeden át Orsováig hátrált csapataival, és neki köszönhető, hogy a szőregi csata után nem semmisültek meg a magyarok főerői. Ő volt az is, aki Kossuthot és társait az emigrációba kísérhette. Amit Törökország után, Anglia és Piemont érintésével ő végül Franciaországban töltött, ahol haláláig a honvéd egylet segélyezte, és végül a lengyel emigránsok számára alapított párizsi Szent Kázmér otthonban hunyt el. Sírja a Pere-Lachaise-i temetőben található.

A szolnoki Megyeháza falán lévő arcképéről sajnos nem tudjuk, ki készítette. Magát az emléktáblát a lengyel felmenőkkel rendelkező egri építész, Vaskó Pál alkotta, akinek egyébként ez az egyetlen köztéri emléktáblája vagy szobra. A táblát 2007. március 3-án, az akkori budapesti lengyel nagykövet jelenlétében avatták fel, amit azóta is minden évben megkoszorúznak a Szolnoki csata újrajátszásakor.