A Kossuth Lajos utca és a mai Kellner Gyula sarkán álló irodaház nem szépsége vagy különleges építészeti megoldásai okán fontos, hanem mert ebben alakították leginkább Szolnok mai arculatát. Amin lehet vitatkozni, de változtatni csak lassan és nehezen.

Eredetiben nincs a birtokomban ez a kép, sőt abban sem vagyok biztos, hogy valahol még meg lehetne találni. A neten bukkantam az egykori Szolnok Megyei Tervezővállalat munkásságát 1960 és 1970 között bemutató kiadványra, aminek képes melléklete ezt a fotót is tartalmazza. A dokumentum egyébként azt volt hivatott illusztrálni, hogy abban az évtizedben a megye építészei milyen középületekkel járultak hozzá a Szolnok és a hasonló nevű megye arculatához.

A városban például az ő munkájuk a Kossuth tér valamennyi XX. századi épülete – az 1. számú irodaház kivételével -, de nekik „köszönhető” a vitatott katonai 10 emeletes a színház mellett, vagy éppen az egykori közgés kollégium, a Térképészeti Vállalat vagy a Titász székháza is. És természetesen a saját irodaházuk a város központjában.

Én tudom, hogy a hatvanas években nemcsak lakásból, de irodából is nagyon kevés volt a városban. Azt is el tudom fogadni, hogy az ötven-hetven évvel korábbi építészeti stílusokat meg kellett haladni. Sőt, saját szememmel láttam, hogy Németország szerencsésebb felén is hasonló stílusban építették újjá a lerombolt régi városokat. Mindezekkel együtt fenntartom magamnak a morgás jogát, és ezt a képet nézve azt kell mondanom: ez borzalom.

És ne mondja senki, hogy egy kis fantáziával nem lehetett volna az akkoriban már legalább kilencvenéves megyeháza (akkor tanácsháza) és hatvanéves kaszinó (akkor úttörőház) vagy a szemben lévő palotasor stílusában építkezni! No meg azt sem, hogy a szocializmusban ez a mentalitás volt a kötelező.

Persze ahogy múlik az idő, úgy van egyre kevesebb esélyünk arra, hogy az okokat kiderítsük. Főleg, hogy információim szerint az egykori megyei tervezővállalat irattárát sikerült a kilencvenes évek elején elveszíteni. Azaz számtalan épületünk eredeti terve megsemmisült, gondolom, a hozzájuk fűzött szöveges anyagokkal együtt.

Így nekünk nem marad más lehetőségünk, minthogy nézegetjük a nagysikerű vállalat, nagysikerű épületeit. És megállapíthatjuk, hogy amikor a hatvanas évek végén, egy esős napon lencsevégre kapták ezt az épületet, milyen klassz Ikaruszok jártak a városban. Még fekete alapon fehér betűs rendszámmal. Vagy, hogy akkoriban a közlekedési táblákat nem szürke oszlopok, hanem fekete-fehér póznák tartották. Meg nézegethetünk kő virágtartót és olyan utcai szemeteseket, amelyek Szolnoktól Szombathelyig, valamennyi város utcáit díszítették.

Tehát nézhetem ezt a képet úgy is, mint a múlt egy pillanatát. Meg nézhetem úgy is, mint a jelenünket meghatározó cég szellemiségére oly jellemző székházat.