Szobor Park Szolnok



Kandó Kálmán emléktábla?

2011. december 04.

A róla elnevezett téren álló épület falán találjuk Kandó Kálmán szolnoki emléktábláját. Tudja, hogy merre keresse ezt a teret? A közterületet megtalálva sem biztos, hogy észreveszi az emléktáblát. Ha pedig elolvassa, talán önben is felmerül néhány kérdés.

Kandó Kálmán szolnoki emléktáblája a Tallinn városrészben - az egykori Vosztok lakótelepen -, a valamikori Tallinn mozi épületének falán található. Az emléktáblán szereplő szöveg szerint, azt 1988-ban állíttatta a TITÁSZ Szolnoki Üzemigazgatósága, mégpedig a magyarországi közcélú villamosenergia-szolgáltatás 100. évében. (Lehet, hogy nem is Kandó emléktábla?) Kandó Kálmánról pedig megtudjuk, hogy a hazai villamosítás nagy egyénisége, a vasútvillamosítás úttörője.

De miért kellett abban a centenáriumi évben éppen ott - akkoriban a Vosztok úton -, éppen Kandó emlékére táblát elhelyezni? (A fiatalabban kedvéért pedig: mi az a TITÁSZ?)

Kezdjük azzal, hogy Kandó Kálmán vitathatatlanul az egyik legnagyobb magyar feltaláló, akinek ötletei és szabadalmai nemcsak itthon ismertek. A nemesi családból származó Kandó a fővárosban született, majd a híres Fasori Gimnázium után a Műegyetem elődjén szerzett diplomát, és leginkább a vasútvillamosítással, illetve a gazdaságosan használható villanymozdonnyal írta be nevét a történelembe. Már 1900-ban javaslatot tett a vasutak villamosítására, az első világháború után a Ganznál betöltött vezérigazgatói állásáról is inkább lemondott, hogy csak ezzel foglalkozhasson. A villamos vontatás menetrendszerű beindítását azonban nem érhette meg, egy évvel korábban, 1931-ben elhunyt.

Vitathatatlan, hogy a hazai villamosítást is segítették a találmányai, de amikor Magyarországon 1888-ban megindult a közcélú villamosenergia-szolgáltatás, Kandó éppen csak elkezdte egyetemi tanulmányait. Tehát számomra nem egészen világos, hogy a hazai villamosenergia-szolgáltatás emlékére állíttatott emléktáblára miért került Kandó? Azzal együtt, hogy Kandó tevékenysége és a villamosítás is megérdemelne ennél komolyabb emlékhelyet Szolnokon.

Igaz, ez utóbbinak talán 1996-ban kellett volna táblát állítani, ugyanis Szolnokon csak 1896-ban kezdődött meg a villamosenergia-szolgáltatás kiépítése. Nyolc évvel Mátészalka után.

Tehát, ha se Kandónak, se az 1988-ban ünnepelt centenáriumnak nincs köze Szolnokhoz, miért tartották fontosnak a TITÁSZ-nál az emléktábla kihelyezését, és miért éppen itt? A Tallinn Filmszínház ugyanis 1988-ban még a Vosztok úton állt, a mozi körüli út csak évekkel később vette fel Kandó Kálmán nevét.

Egyetlen halvány magyarázattal tudok szolgálni. Az Állami Villamosenergia-szolgáltató Vállalatból 1951-ben hozták létre a hat regionális szolgáltatót, amelyek közül az egyik a Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat, azaz a TITÁSZ lett. A debreceni központtal működő cég szolgáltatott Szolnokon is, sőt komoly munkáltatónak számító üzemigazgatósága is működött a városban. És mivel Mátészalka is a TITÁSZ területén van, úgy gondolhatták, a 100 éves évfordulón a cég által ellátott településeken emléktáblával lehet erről megemlékezni.

Mert mi másért került volna a Tallinn Mozi falára ez a szerény kis emléktábla, ami szerencsére eddig mindig túlélte az épület tulajdonos- vagy bérlőváltásait. Igaz, a koszorú felakasztására alkalmas kampónak már csak a helye van meg.

 
lap tetejére
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Az ügynök fotója
Ennél szebb, kifejezőbb és nagyobb reklámértékű fotó nem hiszem, hogy készült Szolnokról a két világháború között. Ami nem véletlen, hiszen a korabeli képeslapfotózás és gyártás legnagyobbjának a munkájáról van szó. Ifjabb Weinstock Ernő 1928-ban járt Szolnokon.

Az Album további képei
 
hirdetés Blogszolnok Anno - A város szíve - 2024. október 7. (hétfő) 18:00

AKB

Ők is szolnokiak
Szolnok lakosságának egy része vagy nem ismeri a naptárat, netán szövegértési problémái vannak, avagy nem járt (illetve feleslegesen jár) földrajzórára, így képtelen saját lakóhelye térképét, valamint az észak és dél fogalmát értelmezni. Persze az is lehet, hogy a "lomtalanítás" szóval való találkozás azonnali, kényszeres utcára pakolási reflexet indít be náluk, és annak is adjunk esélyt, hogy "leszarják az információkat". A többi városlakó meg szív miattuk. Napokig kerülgethetik a mások szemetét, amit közben "gondos kezek" széthúznák és átnéznek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A munka hőseinek emlékére
A Mátyás király út egyik négyemeletes házának sarkán található egy 46 éves emléktábla, aminek a betűi mára szinte teljesen kifakultak. Pedig egy igazi korrajz abból az időből, amikor nemcsak a történelem és a művészet nagyjai kaphattak emléktáblát, hanem a kétkezi melósok is.

A Szoborpark további képei