[Naplóm]

Zokogok a pénzemért

2021. december 07.

Egy hete a lassan eltűnő, hozzáértő kereskedőket, mestereket sirattam. Most viszont írásban fogok "hangosan" zokogni, egy lassan három hónapos banki tortúra miatt. Ugyanabban az ügyben öt banki ügyintézővel találkoztam, és mintha minden alkalommal más bankban, mást akartam volna.

Azt hiszem, rögzíthetjük: a pénzintézeteknek addig vagyunk fontosak, amíg rávesznek, hogy a pénzünket náluk helyezzük el. A "bepalizás" időszakában kedvesek, segítőkészek, hozzáértőnek tűnőek, mézes mázosak, nagyjából, mint a politikusok a választási kampányban. Igaz, a pénzügyi szektornak van egy aduásza: a Háború és béke hosszúságával vetekedő szerződések és azok apró betűs részei. Amit, ha az aláírás előtt, a bankfiókban kezdenénk el olvasni, értelmezni, netán belekérdezni a részleteibe, azonnal elkergetnének bennünket. Így viszont mindig az ügyfél volt a hülye, ha nem olvasta el az egész szöveget, mert az "ördög a részletekben van". Bár megesküdnék, hogy nincs olyan banki szerződés Magyarországon, ami a legapróbb betűkkel a pénzintézet munkatársainak alulképzettségére készítene fel.

Az öngondoskodás jegyében pár évvel ezelőtt lakástakarékpénztári szerződést kötöttünk. És tartottuk magunkat a megállapodáshoz, azaz pontosan utaltuk a megtakarítás összegét. Ebből adódóan az évi egy számlalevélen kívül nem is volt más kapcsolatunk a bankkal. Aztán a nyár végén lejárt a szerződés. Tudom, már ott hibát követtünk el, hogy konkrét cél nélkül, "hűbelebalázs" módjára kezdtünk takarékoskodni, és nem tudtuk négy évvel ezelőtt, hogy milyen ingatlanra vagy felújításra akarjuk költeni a saját pénzünket.

A megtakarítási időszak lejártakor voltam először Szolnok legrégebb óta pénzintézetként működő épületében. Már akkor gyanút kellett volna fognom: nem lehetek fontos, ha "lakástakarék" szám húzásával nagyjából negyven perc várakozásra ítélnek (jobb részidőm soha sem volt, a rekord pedig közelítette az órát). Ekkor még nem sejtettem - nem a "békaembereket" -, hogy a Némó nyomában gyerekfilmből megismert Szenilla-effektus fog kísérteni. Az első ügyintéző által elmondottak - mire költhetjük a megtakarítást, hogyan juthatunk hozzá, miket kell teljesítenünk - tulajdonképpen totál félretájékoztatás volt. Amivel csak akkor szembesültem, amikor a körvonalazódó tervekeinkkel másodszor is bementem ugyanabba a bankfiókba. Igaz, egy másik munkatársat dobott a gép, akivel kezdtünk mindent előröl.

Tulajdonképpen akkor tört el bennem valami, amikor már egészen konkrét tervvel léptem be ugyanabba a helyiségbe, és egy harmadik ügyintéző elé ültem lé (kedvenc hetilapom kiolvasása után). Először azt bizonygatta, hogy semmi nem igaz abból, amit korábban a kollégái mondtak. Majd, amikor ezt kétségbe vontam, elkezdte bogarászni a bankja honlapját, amiről addig én is tájékozódtam, így rávezethetem például arra, hogy mit a lakástakarékpénztári megtakarításból mit lehet és mit nem vásárolni. Nem tagadom, kicsit felpaprikázódtam, amikor a nem túl bonyolult kérdéseimre csak úgy tudott válaszolni, hogy valakit felhívott telefonon. (Többször.) Szégyellem, de teljesen kiborultam, amikor úgy tűnt, végre egy vágányon vagyunk, ám akkor eszébe jutott, hogy valami adategyeztetéseknek nem tettünk eleget. Felemelt hangon tettem szóvá, hogy ha a megtakarításaim utalásakor nem kellett ez az egyeztetés, akkor a pénzem felvételekor sem. És valóban. Tehát vagy a hangom működött vagy az ügyintéző nézett be valamit.

Negyedik alkalommal már ügyvéd által készített, földhivatalba érkeztetett szerződéssel ültem le a negyedik ügyintézővel szembe. Ekkor döbbentem rá, hogy hazánk legnagyobb bankjában 2021-ben még a Piszkei Papírgyár által rendszeresített dossziékban, kinyomtatva, a lapokra írt firkálmányokkal intéződnek az ügyek. A legszebb az volt, hogy a negyedik ügyintéző a bakfiók közepén hülyézte le a kollégáit, akik sok mindent nem vagy rosszul tudtak, amiből elege van, de erről ő nem tehet. Én meg nem értettem, hogy én egy bankkal, avagy a banknak látszó épületben ücsörgő ügyintézőkkel üzletelek-e. De nem volt időm ezen mélázni, mert kiderült, hogy egy iszonyatosan fontos papírt nem nyújtottunk be. Egy olyan dokumentumot, amit minden szerződés elengedhetetlen melléklete, anélkül nem adhatják nekünk oda az általuk évekig nullához közelítő kamattal fialtatott, csak állami támogatással kiegészített pénzünket.

Szerintem kitalálják. Olyan dokumentumot kért a bank, amilyen nem létezik. Pontosabban nem az a szerv és nem arról állítja ki, amit a szakértő banki alkalmazottak mondtak. Így hát szereztünk valami hasonlót. Megfelelt. Így már csak egy aláírásra voltunk az utalástól.

Időpontra érkeztünk. Húsz percet vártunk. Közben más ügyfél kárán megtudtuk, hogy Szolnok legnagyobb bankfiókjában pénteken kettő után nincs pénztár. Bár ha lenne, akkor sem lehetne kettőmillió forintot felvenni saját számláról, mert azt előbb be kell jelenteni, és majd két nap múlva be lehet fáradni érte. A banki nyitva tartás jól mutatja, hogy nem szolgáltatókkal, hanem kelet-európai hivatalokkal van dolgunk. De, hogy kettőmillió forint probléma legyen? Tudom szabály. Ami az ügyfelek érdekeit szolgálja.

Végül ránk került a sor. Először azt kellett az ügyintézővel kibarkochbázni, hogy kik vagyunk és milyen ügyben jöttünk. Kiderült. Mire az ügyintéző eltűnt, hogy kezében a már ismert papírdossziéval térjen vissza. És kezdtünk mindent előröl. A megtakarításunkról, annak lehetséges elköltéséről, a már megkötött szerződésünkről, annak részleteiről. Mint, amikor a társasjátékban büntetésből vissza kell lépned a start mezőre. És mintha nem lennének olyan szoftverek, amelyek segítségével egymástól tízezer kilométerre intézett ügyeket is egységesíteni és bárhol kezelni lehet. Sőt, akár azt is rögzíthető, hogy az ügyfél hülye és hisztis. Bár lehet, hogy a rendszeres, teljes banki emlékezetvesztések nélkül nem lettem volna az.

A végére értünk. Levontam a tanulságokat. Ha csak tehetem, abba a bankba többé nem teszem be a lábam. Ha spórolni akarok, inkább elásom a pénzem, mert könnyebben visszaszerezhetem azt, ami az enyém. És bár Gábor Zsazsa szerint a negatív kritika is reklám, le nem írom ennek a banknak a nevét. Leginkább azért, mert szerintem nem csak ők működnek így. Mert, ahogy elfogytak a hozzáértő kereskedők, szerelők, úgy tűntek el - vagy meg sem születtek - a rátermett, bennünket valódi ügyfélként kezelő pénzügyi szakemberek. És maradtak a tudatlanságuk magabiztosságával ügyeket daráló hivatalnokok, akik holnap bárhová átültethetőek, és pont leszarják, hogy mennyi idődet és energiádat rabolnak el.

Hangosan zokogok, amikor felrémlik ez a tortúra.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Taxi vár a fotósra
A Fortepan.hu-n is publikált, eredetileg a VÁTI számára készített fotó a mai Tallinn városrész buszvégállomását mutatja még akkor, amikor az még a Vöröscsillag út vége volt, a köznyelv pedig Vosztoknak nevezte. A kép közepén lévő taxi szerintem a képet készítő fotóst szállította.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Csálé képek

AKB

De miért pont ott?
Értem én, hogy rollerezni jó, környezettudatos és valakinek hasznos is. De amikor már nem jó, nem környezettudatos és az eszköz gazdájának sem hasznos, akkor a rollerek többsége miért az út közepén végzi? Mintha minden második szolnoki rollerező menet közben, az út közepén gondolná meg magát, és hagyja magára zöld eszközét, mint gazdátlan eb az ürülékét. Én meg kerülgethetem. Vagy hódolhatok a lassan alakuló új szenvedélyemnek: az útban lévő rollerek útból elpakolásának. De ebben nekem mi a jó?

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Híres szobrász eldugott Trombitása
Kérdezhetném, mi köti össze a Dunánál üldögélő József Attilát, a Vigadóval szemben, a korláton egyensúlyozó Kiskirálylányt, az Operaház tetején álló Mozartot és a szolnoki, a megyei rendőrkapitányság előtt ücsörgő trombitás lányt. Nem nehéz kitalálni. Elképesztően termékeny alkotója.

A Szoborpark további képei