Tessék engem békén hagyni!

Hosszabb idő után Írországból hazatért ismerősöm mesélte: a legjobb az volt az egész kinti munkában, hogy leszokott a politikáról. Szerinte leginkább azért, mert ott a politikusok és a politika nem tolakodott bele a személyes szférájába, nem volt az élete része, nem jöttek szembe mindenhol, mindenféle üzenetek, és nem állították állandóan különböző vagy-vagy választások elé sem. Ebben biztosan az is közrejátszott, hogy Írország egy boldog hely, ahol nálunknál jóval kevesebbet foglalkoznak politikával a helyiek. Ismerősöm ugyanis azt is mesélte: egy ottani értelmiségivel, tanult emberrel, a világ dolgai iránt érdeklődő polgárral sörözve kiderült, az illető azt sem tudja, mikor lesznek náluk a következő parlamenti választások. Mert, ha eljön az ideje, majd szólnak.

Lehet, hogy az íreket a fociban is csak a végeredmény érdekli, és nem akarnak szakérteni, szakértők lenni, valós és vélelmezett hozzáértőket hallgatni, csupán a meccseken jól és egyre jobban érezni magukat? Előfordulhat, hogy az írek a virtuális és valóságos kocsmáikban sem arra pazarolják a szavaikat és fogyó perceiket, hogy bizonygassák, az oktatástól az atomenergián keresztül mindenhez, és mindenhez is, de leginkább mindennek a politikai vetületéhez értenek, és ők tudják a tutit? Nem tudom elképzelni, de elfordulhat, hogy az íreknek mindenről inkább az a bizonyos, alapvetően kellemes dolog jut először eszükbe és nem a politika? Ott nem téma, hogy a választottak közül ma ki lopott, hazudott, fordított köpönyeget, kinek a kicsodája kicsoda, micsoda? Nem tudom. De, ha ezekre a kérdésekre igen a válasz, vagy van olyan ország a Földön, ahol ezekre a kérdésekre igennel lehet felelni, én ott szeretnék élni.

Mert tessék engem békén hagyni!

Komolyzenei koncertre én a zenészek játéka és nem a politikusok kampánygondolatai miatt szeretnék menni. Nekem nem kell minden adóforintból megvalósult állami beruházás mellé politikai üzenetet is állítani, és arról beszélni, ki, mit és miért valósított meg, hiszen a képlet ennél sokkal egyszerűbb: az én adómból, a mi országunkban, helyettem a lehető legjobb döntést hozva, feladatot vállalva, profin teljesítve (ezekről meg nem kell a duma). Az utcákon termékek reklámjaival akarok találkozni. Olyanokkal, amiket meg is tudok vásárolni. Nem lózungokkal, meg lózungokra üzent ellenlózungokkal, amikre annyi pénz megy el, mint mondjuk az összes színházunkra együtt sem. A közösségi oldalam felületeit sem kell összerondítani csak azért, hogy a párttársak politikai üzenetei jobban pörögjenek, a politikus ismerőseinek az ismerőseinek az ismerősei is lássák azokat, mert ez nem politikusi teljesítmény, hanem trollhadsereg utolsó senkije beosztás.

Naiv, álmodozó, nem erre a világra való alak vagyok. Vállalom.

Aki van olyan hülye, hogy 2022-ben és főleg utána nyugalmat szeretne. Költözés nélkül egy olyan országban élni, ahol a választásokat megelőző pár hónaptól eltekintve nem kell tudni, ki a képviselőnk, ő milyen párti, ki, milyen potentát a pártjában, nekik milyen rokonaik vannak, és azok mit csinálnak, csináltak, fognak csinálni. Sőt, ha nem vagyok politikai sajtó fogyasztó, vagy nem vagyok rácuppanva a közéletre, akkor azt se tudom, ki, milyen miniszter, államtitkár, biztos vagy nem biztos. Mert minden választott és a választottak alá rendelt valamennyi szolga (azaz minisztériumi alkalmazottak, ha még emlékszünk a miniszter szó jelentésére) profin, szakértőn, jól megfizetve, csendben, a köz javára teszi a dolgát, amitől az ország valóban előre megy, és nem szédeleg ebben az egyre zavarosabb világban. Nekem elegem van a családi, baráti, munkahelyi politikai vagy-vagyokból és vitákból, amiben mindig a másik kezdte és persze ő a hülyébb, nem én. Fociról, színházról, könyvekről, élményekről, hasznos dolgokról akarok beszélgetni és vitázni, bárhol, bárkivel. És a dolgomat is úgy szeretném végezni, hogy nem vegzál senki sem a saját, sem az én vélt vagy valós politikai nézeteimmel, és nem ettől függ munka, megbízás, jövedelem.

Tudják, hogy a szépapjuk 48-as vagy 67-es volt-e? A családban emlékszik még valaki arra, hogy a dédpapák monarchisták vagy inkább köztársaságiak voltak-e? Szóba kerül még, hogy a nagyszülők a kisgazdákkal, a szocdemekkel, a kommunistákkal vagy a parasztpártiakkal tartottak-e? És a szülők, vagy önök miben hittek, mire voksoltak a mámoros rendszerváltáskor? Ugye, többnyire nem. Ám az megvan, hogy a szépapa kackiás bajszot viselt, a dédpapákon miként állt az uniformis, a nagypapák merre harcoltak vagy voltak hadifogságban, a szülők vagy önök pedig Omega, Illés vagy inkább Metró rajongók voltak. Meg az is, mire mentek, mire ment az ország. Félreértés ne essék: nem azt mondom, hogy ettől boldogabbak voltak, vagy nekik nem kellett a politikával foglalkozniuk. Csak arra utalnék, hogy a mából visszanézve mi számít.