[Naplóm]

Országkirándulás

2017. május 17.

Különös megvilágításba kerül Magyarország, ha az ember osztálykirándulóként próbálja egy részét felfedezni. Kiderül, a legtöbb múzeumban csak a látogatók nem hiányoznak, a fotózás ördögtől való, a szolgáltatók többsége meg igyekszik mindent megoldani okosban. Példamutató.

Általános- és középiskolás koromban - messze a hetvenes-nyolcvanas évekről beszélek - fel sem merülhetett, hogy ne menjünk minden tanévben kirándulni az osztállyal. Így jutottam el a Hortobágyra, Visegrádra, de bejárhattam a Nyugat-Dunántúlt és a Balaton környékét, hogy olyan közelebbi helyekről, mint például Jászberény vagy Eger már ne is beszéljek. Az egynapos kiruccanás ciki volt, de ha több napra elindultak velünk, tudtuk: bár mi vagyunk a világ legrosszabb osztálya, ezt azért a tanáraink se gondolják komolyan. Akkor bele se gondoltam, hogy micsoda áldozatot hoztak értünk.

Bevallom, tulajdonképpen azt hittem, az osztálykirándulás, azaz Magyarország szervezett, pedagógus kísérettel történő felfedezése - szerintem megtanulása - ma is éves, kötelező gyakorlat minden iskolában. Tévedtem. Kiváltságosok azok az osztályok, amelyeket kirándulni visznek a tanáraik. De erre általában a gyerekek csak jóval később jönnek rá, a szülők többsége meg azt gondolja, a pedagógusok kötelessége a szabadnapjaikat erre áldozni. Ám ebbe most nem bonyolódnék bele. Mert arról akarok írni, hogy az érettségik idején, bár itt-ott feltűntek hasonló csoportok, kis túlzással egyedül bolyongtunk egy szolnoki csoporttal Északkelet Magyarországon. És kis hazánk érdekes részleteket mutatott magából.

Nem szeretnék általánosítani - csak 14 kiállítóhelyen voltunk -, de közgyűjteményeink többségével valami nem stimmel. Egyrészt rettenetesen frusztrálja munkatársaik egy részét a látogató. Különösen a csoportokban érkező fiatalok. Akikkel a teremőrök és az idegenvezetők néha olyan hangot ütnek meg, amiért felnőttek újabban kávéházban magyarázkodnak. Lehet, hogy a srácok hangosak és rendetlenek, de mégiscsak ők a "vevők" - jegyet vettek -, akiknek a figyelméért bizony elő kell adni a delfin show-t. Ami nem lehetetlen. Próbálják ki a vizsolyi templom mellé újonnan épített nyomdászati kiállításon, vagy a tákosi templomban!

Másrészt a múzeumaink úgy félnek a fotózástól és a videózástól, mint a tűztől. Csak azt nem értem, miért. A legtöbb esetben sem az állomány védelme, sem bárminemű jogdíjfizetési kötelezettség nem indokolja ezt. Viszont, ha harminc gyerek, az adott kiállításról csak egy képet posztol valamelyik közösségi felületén, és azt számolom, hogy fejenként minimum száz ismerősükhöz jut el a poszt, máris ingyen adtak a közintézményeknek háromezer tuti elérést. Tehát kis túlzással, a múzeumoknak kellene fizetniük a reklámért. Aminek köszönhetően esetleg nem egyedüli látogatók lettünk volna szinte mindenhol, hanem a statisztikákban lejelentett tömegek keresnék fel a múzeumainkat és kiállítóhelyeinket. És ez nemcsak a múzeumoknak tenne jót.

Miként az is a közjavát szolgálná, ha az osztálykirándulókra is szakosodó vállalkozások - és most nem a fentebb piszkált múzeumokra gondolok -, nem úgy tekintenének ezekre a csoportokra, hogy közöttük biztos nincs adóellenőr. És nem próbálnának mindent számla nélkül, okosban megoldani. Legyen szó szállásról, étkezésről, pincebejárásról vagy éppen egy hely jellegzetes termékeinek a bemutatásáról és árusításáról. Értem én, hogy meg kell élni, de az osztálypénzzel is el kell számolni. Bármelyik NAV-ellenőr visítana örömében, ha néhány bizonylat gyanánt kapott cetlit megnézhetne. Amiknek a kiállításáról rutinosan, már csak akkor vitatkoztak a szolgáltatók a tanárral, ha a pénz már náluk volt, és persze az előre kialkudott árak esetében soha nem jelezték, hogy az csak zsebbe fizetve annyi. Példamutató, hisz csak a jövő adózóinak a pénzéről van szó.

De esküszöm, mindez csak rettenetesen fájó, de nem a legnagyobb probléma. Az igazi baj ott kezdődik, hogy még néhány év és se a tákosi, se a csarodai templomot nem lesz, aki megmutassa. Mert, ahogy eltűnnek a fiatalok ezekből a falvakból, ugyanúgy nincs utánpótlása a helyi idegenvezetőknek. Tehát, akinek ezek a helyek most kimaradnak, azok jó eséllyel örökre elvesztik ezeket a csodákat. Pedig a lenyelt adóforintokból, és kicsit profibban működtetett múzeumok bevételeiből, juthatna erre is. Csak ahhoz előbb sokaknak kellene osztálykirándulni, és megízlelni a valódi Magyarország egy szeletét.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Az Album 317. képe
Az ünnepek körüli munka- és szabadnapok átrendezése miatt a blogSzolnok szempontjából ez hétfő szombat. Ha pedig szombat, akkor illik új képet feltölteni az Album rovatba. Éppen 317. alkalommal. Egy olyan képeslapot választottam - szerintem 1908-ból -, ami jól mutatja, mit lehet szeretni ezeken a régi felvételeken.

Az Album további képei
 
hirdetés Így helyes - Dalok és novellák Szolnokról

AKB

Nagyon-nagyon kivert biztosíték
Joggal feltételezhető, hogy Tiszavirág-híd karbantartásáért felelős városi cég munkatársai, a szolnoki rendőrség, illetve a helyi önkormányzat nincs tisztában a horogkereszt, az SS-jel és a második világháborús náci köszöntés jelentésével. Ezt bizonyítja, hogy három ilyen jel tavaly óta díszítheti a Tiszavirág-híd Liget felőli lábát. És itt van május elseje, lesz forgalom a Tiszaligetben, világgá kürtölhető Szolnok szégyene. Lemondásuk után történelemórát az illetékeseknek!

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Kubista figyelő
Vár? Figyel? Őriz? Mindhárom igaz lehet Czinder Antal egyetlen szolnoki köztéri alkotására, a néhai KISZ-táborban található Ülő fiú című szoborra. Az embernagyságú, körülbelül egy méter magas talapzatra helyezett mészkőalkotás hat év alatt készülhetett el, és 1979 májusában került a helyére.

A Szoborpark további képei