[Naplóm]

Majd, ha az első sorokban

2023. május 30.

Terjed az interneten egy fotó a portugál államfőről, amint éppen magányosan sorban áll egy szupermarketban. Meg egy másik, egy vonatra váró nőről, aki állítólag a svéd munkaügyi miniszter. Én is találtam egy fotót, egy szolnokit, amin a város képviselői ülnek egy rendezvényen az első sorban.

Talán a véletlen műve, hogy valaki pont akkor osztotta meg a Facebook hírfolyamában a Marcelo Rebelo de Sousa, portugál államfőről 2020 nyarán készült fotót, amikor Szolnok polgármestere is szükségét érezte, hogy képeket tegyen fel a 2023. május 26-án az Ormos Imre parkban - hol máshol? -, az önkormányzat által rendezett esélyegyenlőségi napról. Az előző, szerintem már sokak által ismert képen annyi látható, hogy egy őszhajú, maszkos férfi, rövidnadrágban, háta mögött egy bevásárlókosárral türelmesen sorban áll egy szupermarket pénztára előtt. A szolnoki képsorozat egyik fotóján pedig a Tarka nap közönségének egy része látszik, természetesen az első sorra fókuszálva, ahol ugyancsak őszülő hajú férfiak tűnnek fel.

Az egyik kép érdekessége - ami miatt szerintem havi rendszerességgel bukkan fel a közösségi oldalakon -, hogy egy Magyarországhoz hasonló méretű, gazdaságilag és világpolitikailag talán picit fontosabb ország első embere testőrök és minden egyéb fakszni nélkül merészkedik a választói közé, nem kér és vár el előnyöket, mert ugyanolyan polgárnak gondolja magát, mint országában bárki más. A szolnoki fotón látható négy férfiből három jelenleg önkormányzati képviselő, a negyedik valamilyen kormányhivatal vezetője, és ők is, az esemény rendezői is, a fotós is, és a polgármesterünk is úgy gondolja, hogy egy esélyegyenlőségi napon nekik kell az első sorban ülniük, az ő jelenlétüket kell fotón világgá kürtölni.

Rendszeresen előkerül a világhálón egy olyan fotó is, amin egy végtelemül egyszerű asszony, kezében talán valami szendviccsel egy padon ülve vonatra vár. Az internet népe szerint - nem volt módom ellenőrizni állításukat, de talán nem is ez a fontos - a képen a svéd munkaügyi miniszter asszony látható, aki épp munkából tart hazafelé. Nem Skoda Superb-bel, nem kékvillogós Volkswagen kisbusszal, hanem állami közösségi közlekedési eszközön. Emellé én csak olyan szolnoki fotókat tudnék odatenni, hogy a bíróság előtt az állami rendszámú autók rendszeresen a járdán parkolnak - mert biztos, letörik a fontos emberek lába két lépés után -, vagy, amikor a Tiszai hajósok terét elöntik a közpénzen vásárolt Skodák, nagyívbe lefekáliázva a parkolási szabályokat, vagy, amikor a helyettes államtitkár nemcsak behajtott a Kossuth térre, de autójával a Damjanich múzeum ajtajában is parkolt.

A külföldi fotók kapcsán rendszeresen beindulnak a populista kommentek, hogy Magyarországon majd akkor lesz demokrácia, ha nagyjaink ugyanilyen egyszerűen el mernek majd menni bevásárolni, vagy éppen ugyanúgy közelítik meg a munkahelyeiket és otthonaikat, mint más, egyszerű emberek. Nem lennék ennyire nagyravágyó vagy sokat kívánó. Főleg, hogy kishazánkban van, akinek jól esik golyóállómellényt viselni, meg a feleségével is csak testőr kíséretében tud kettesben lenni - mondjuk, utalt már rá, néha milyen gondolatai vannak az asszonynak -, a legfőbb közjogi hölgy meg csak drótos fülűekkel merészkedik szemtelen ex-pedagógusok közé. A magam részéről már az a nem süketelt, hanem a valódi demokrácia felé tett egyik első lépés lenne, ha a közösségnek szervezett eseményeken - gálakoncertek, ünnepségek, esélyegyenlőségi napok - az első sorokat nem a "nép szolgálatára" választott helyi valakik (az ide vágó Hofi idézetet illessze be mindenki) pöffeszkednének az első sorokban, hanem azok, akiknek az adott rendezvény valóban szól (pl. gyerekek, sérült emberek), vagy akik időben érkeztek. Mert hol van az leírva, hogy valakinek mindig az első sor jár, mert elhitette velünk, hogy értünk dolgozik? Az értünk végzett munka eredménye csak az első sorokból látható, vagy csak ott pihenhető ki?

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Szolnok leghíresebb kéménye
Ha festett is a gyárkéményből felszálló füst Szigeti Henrik felvételén, kétség nem férhet ahhoz, hogy a kép 1914. szeptember 20-a, azaz a Szolnoki Cukorgyár Rt. üzemének beindulása után készült. Szűk száz esztendővel a kémény felrobbantása előtt. Persze ez érdekelte legkevésbé e fotót megőrző képeslap feladóját és címzettjét.

Az Album további képei
 

AKB

Rómaiak vagy gyógymód?
A régi rómaiak tudták. Csak nem árulták el. Nekünk. Mármint, hogy miként lehet olyan tartós utakat és hidakat építeni, amelyek 10 évnél tovább bírják. A szolnoki "százlábú" hidat ugyanis bő évtizeden belül felújították, majd garanciálisan javították, de ma nagyjából olyan, mint előtte volt. De az is lehet, hogy ez egy új egészségügyi fejlesztés. Vesekővel bajlódó betegek bringára! Párszor oda-vissza tekerés a "százlábún", és nincs szükség drága műtétre. Csak nehogy fizetni kelljen érte!

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Szolnoki Golgota
Radnóti Miklós bori noteszének néhány lapja, fémmé dermedve Szolnokon, a Hősök terén hever. Az 1994-ben leleplezett Magyar Golgota című kompozíció lábánál, ami harmadik vagy negyedik szobra ennek a térnek. Györfi Sándor karcagi szobrászművész alkotása.

A Szoborpark további képei