Jöjjön a nyár!

Gyermekkorom legszebb nyarai

Szerencsésnek tartom magam, mert 18 éves koromig szinte egyetlen nyári szünetet se kellett folyamatosan otthon töltenem. Mert volt egy csodálatos nagymamám Kőszegen, akihez a legtöbb esetben a tanítás utáni első napon megérkeztem, és lefeljebb tanévnyitóra jöttem haza. Kivételnek számított, ha egy családi, balatoni hét, vagy valami tábor miatt megszakítottam a kőszegi nyarakat.

Pedig a mából nézve azt kell mondanom, tulajdonképpen nem csináltam ott semmit. De az a semmi maga volt a tökéletes nyaralás, kikapcsolódás, feltöltődés, erőgyűjtés, béke és nyugalom. A legnehezebb kérdés maximum az volt, hogy aznap mit főzzön nekünk - általában három-négy unoka nyaralt egyszerre a kőszegi házban - a mama, akinél jobb szakácsot azóta se ismertem. Az evések között se unatkoztunk. Mindig volt valami, amit kitaláltunk magunknak, amit csináltunk.

Amikor megérzem a hársfa illatát, azonnal érzem, hogy mennem kellene, csak már nincs hova, és nincs, aki ott várna?

Ifjúkorom legszebb nyarai

Még az internet és a mobiltelefonok előtti világban történt, hogy világot akartunk látni. Világot, ami csak pár évvel korábban nyílt meg előttünk, hiszen pár éve omlott le a vasfüggöny, és már nem háromévente lehetett nyugatra menni, meg a hatalmat már egyáltalán nem érdekelte, hogy maradunk vagy hazajövünk, hisz értelmetlenné vált a disszidálás.

Három nyáron is vettünk úgynevezett Inter Rail vonatjegyet, amelyekkel Európa egy-egy régiójában, 30 napon keresztül lehetett vonatozni, olykor még a városokban tömegközlekedni is. Egy hónap, egy hátizsák, egy sátor, egy hálózsák, egy laticel, egy tábori gázfőző, és a maradék helyen ruha. A mából nézve elképesztően kevés pénzből kempingeztünk, ettünk és láttunk világot. És világháló meg mobiltelefon nélkül menetrendekből, térképekről, emberektől tájékozódtunk.

Huszonhat éves korig lehetett ilyen jegyet váltani akkor. Állítólag ma már van hasonló idősebbeknek is. Ha egyszer lesz időm, újra nekivágok. Persze nem hátizsákkal és nem sátorban, de az biztos, hogy vonaton.

Felnőttségem legszebb nyarai

Negyedszázada nem nyaraltunk a párommal kettesben. És ebből a negyedszázadból majdnem húsz évben egy-egy hetet általában ugyanott töltöttünk egy lassan, de biztosan bővülő csapattal. Közel tizenöt éven keresztül ugyanabban a szállodában. Már ismertük a velünk egy időben ott pihenő osztrákokat, cseheket, németeket, láttuk az ő gyerekeiket felnőni, ahogy ők is látták, ahogy a mi babáinkból fiatal felnőttek lettek. Büszke vagyok arra, hogy huszonéves korukig eljöttek velünk nyaralni. Pihenni. Együtt lenni. Kikapcsolódni. Agyat tisztítani. Semmit, de semmit tenni, vagy legfeljebb napozni, társasozni, fagyizni, enni, olykor várost nézni, és hatalmasokat nevetni.

Múlik az idő. Tudtam, hogy eljön majd az a nyár is, amikor már külön nyaralunk. De nem baj, ez az élet rendje. Közben felkészülök, hogy majd mi is ugyanúgy egyre többeket vihessünk az ?adriai nagymamához?, ahogy majdnem húsz éven át minket is vittek.

Jöjjön egy új nyár!

Ahogy lesz úgy lesz! Vannak könyvek, amiket el szeretnék olvasni. Filmek, amiket jó lenne ismét megnézni. Helyek, ahová újra vagy először el akarok jutni. Emberek, akikkel csak nyáron tudok találkozni. Ünnepek, amelyekről nem lehet megfeledkezni.

Még ha közben kell is dolgozni, azért lesz sok olyan pillanatok, amelyek kicsit olyanok lesznek, mintha töltőre csatlakoztatnám magam. Sok mindent át kell gondolni, ki kell találni, meg kell tervezni, hogy aztán neki lehessen futni.

Jöjjön a nyár!

Kívánok mindenkinek sok jó alkalmat pihenésre, feltöltődésre, családozásra!

Ha unatkoznak, nézzenek be a blogSzolnokra!

Augusztus 21-ét pedig írják be a naptárjukba! Akkor találkozunk itt újra.

Bajnai Zsolt

szerkesztő