[Naplóm]

Húsvéti köszönet

2021. április 05.

Húsvéti ajándékként nagypénteken kaptam meg a koronavírus elleni védőoltás első adagját a szolnoki Hetényi Géza Kórházban. Előtte megfogadtam, nem teszem közzé, mert nem az én érdemem. Hogy mégis, az kizárólag azok miatt van, akik péntek délután (is) értem (is) dolgoztak. Köszönet.

Nem vagyok bátor, sőt. A múlt héten egy közeli barátom másfél nap leforgása alatt előbb elvesztette a 77 éves apukáját, majd az 54 éves testvérét. Mindketten a koronavírus miatt hunytak el. Erre semmit se lehet mondani. Csak lesütött szemmel, titokban, iszonyatosan szégyenkezve arra gondolni: de jó, hogy nem én, de jó, hogy nem velem. Majd pánikolni. És egyre többször azon agyalni: hogyan úszhatom meg? Megúszhatom? Mert bár az összes ismert krónikus betegségem a dupla lúdtalpam, a kórházak környékén dolgozó ismerőseimtől azt hallom: korombeliek meg fiatalabbak küzdenek a lélegeztetőgépeken.

Aztán szerdán végre jött a telefon. Régen örültem ennyire hívásnak. "A Szputnyikot elfogadom?" Hezitáltam. A körzeti orvosunk engem hívó - nem tudom, hogy csak aznap hányadik hívását lebonyolító, mégis végtelenül kedves és türelmes - asszisztensét kérdeztem, mit javasol. "A lélegeztetőgépnél bármi jobb". Azt hiszem, húsz másodpercig sem tartott a hívás. Megyek, csak szóljanak, mikor és hol oltanak! Másnap hívtak. Pénteken délután a Hetényi Géza Kórház hétemeletes tömbjében oltakozhatok vagy, ha úgy jobban tetszik: felvehetem az oltást. (Két borzalmas, fület bántó kifejezés, amit örökre szeretnék elfelejteni.)

Négy előtt érkeztünk a párommal. Volt hely a parkolóban. Az aulában fiatal katonalányok. Pillanatok alatt kikeresték a nevünket a listán, majd a mögöttük lévő, lekordonozott részre irányítottak. Korábban soha nem vettem észre az ott lévő, térelválasztónak tűnő, szerintem kilenc bibét, vagy férfiakat és nőket ábrázoló, elvont, de valahol mégiscsak a születésről és az életről szóló iparművészeti alkotást. Öt percig se nézegethettem - még fotózni is elfelejtettem, de majd, ha újra normális világban élünk, megteszem -, miközben érkezett még vagy húsz, nagyjából velem egykorú delikvens. És már szólított is valamelyik katonalány. Majd egy másik a sorunk élére állt, hogy kövessük. Az oltópontig vezetett. Ahol aztán két nővérke pikk-pakk adminisztrált, és arra kért, hogy ismét várakozzunk kicsit. Nagyjából, amíg a velünk érkezett csoport felét rögzítették. És akkor jött egy fiatal altiszt, aki katonásan abba a szobába vezetett, ahol egy nővérke kikérdezett, majd egy fiatal orvos beoltott. És a kezembe nyomta a papírt, hogy a második adagért mikor mehetek, illetve megkért: húsz percet a szomszédos váróban töltsek, aztán távozhatok.

A belvárostól a kórházig vezető oda-vissza úttal, mindenféle regisztrációval és a húsz perces biztonsági várakozással együtt, éppen egy óra múlva értünk haza. És közben sehol se éreztem azt, hogy tömegbe keveredtem, hogy ne vennének emberszámba, ne lenne minden átgondoltan megszervezve, és ne az lenne a cél, hogy mielőbb, minél többen be legyünk oltva. Minél többen juthassunk azon szerencsések közé, akik esélyt kapnak arra, hogy túléljék. (Láttam, azóta posztokat, hogy ez nem mindennap ment így. De ez most az én élményem. És végül azért is döntöttem a közzététele mellett, hogy az érme másik oldala is látszódjon.)

Őszinte leszek! Leszarom az összes eszement politikust, és nagyívbe kerülni fogom azokat, akik ebből az egész szörnyű helyzetből bármi módon politikai hasznot akarnak csinálni - pro és kontra. Nem érdekel, ki, mit mondott, ki, mit fog a másikra. Ez egy olyan történet, amiben nem lehetne helye a politikának, csak szakértőknek és szakembereknek, akik méltók azokhoz a személyes hősökhöz, akik nekem segítettek. Máshogy nem tudom kifejezni a köszönetemet, csak itt és így: köszönöm.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

A Csongrád Szolnoknál
A Csongrád nevet viselő gőzhajó nagyjából a Tisza szálló és a Tiszavirág-híd között horgonyozhatott 1961 nyarán, amikor ez a képeslappá lett fotó készült róla a szolnoki Tisza-parton. Egyébként ez az a hajó, amelyet a 1933-ban a Széchenyi-emlékhajóút alkalmával is használtak.

Az Album további képei
 

AKB

MÁV álláspont
A szolnoki vasútállomás 1-es vágánya mellett lévő táblára festett felszólítást tekinthetjük a Magyar Államvasutak hivatalos álláspontjának vagy új szlogenjének. Mert ugye az elég valószínűtlen, hogy az elmúlt 4 hónapban nem járt arra vasutas, vasúti vezető, és nem tudott volna intézkedni a mocsok eltüntetéséről. Szolnokra is szégyen, hogy a város egyik kapujában így hirdetik az állami vállalat immár hivatalosnak tekinthető álláspontját.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A küzdelem emlékhelye
Látszólag csak négy emléktábla meg egy régi faldarab. A valóságban azonban Szolnok legújabb kori történetének egyik fontos emlékhelye. Ráadásul nagyon jól kigondolva, ami miatt a város egyik legfontosabb turisztikai látványossága is lehetne. Szeretnünk kellene.

A Szoborpark további képei