[Naplóm]

Harminc éve kormányozunk

2020. szeptember 30.

Harminc éve vasárnapra esett szeptember 30-a. A nap, amikor egy éven belül negyedszer járulhattunk a szavazóurnákhoz. A nap, amikor tulajdonképpen utolsó pillanataihoz ért egy éppen negyven évvel korábban felállított rendszer. Lehet nevetséges, de még tény: ön(magunkat) kormányozzuk.

Mindenki saját tudása és ismeretei alapján eldöntheti, hogy három évtizeddel ezelőtt volt vagy sem Magyarországon rendszerváltás. Ahhoz a táborhoz tartozom, akik egy ilyen kérdésre igennel válaszolnának. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy a rendszerváltás nem köthető egyetlen pillanathoz vagy eseményhez, mert hosszabb folyamatról kell beszélnünk. Persze vitatkozhatunk e folyamatnak az elejéről meg a végéről ismét csak tudás, ismeret, sőt talán tapasztalat meg személyes emlékek alapján is. A magam részéről azonban azt gondolom, a rendszerváltás első szakasza valamikor 1988-ban a világútlevéllel, az alternatív újságok szabad megjelenésével kezdődött, a kerekasztal tárgyalásokkal - a hatalomátadás technikájának kidolgozásával - csúcsosodott ki, majd az önkormányzatok eskütételével ért véget. Avagy csúszott bele a tulajdonviszonyokat átalakító rendszerváltás második etapjába. Emlékeimben nagyon izgalmas két-két és fél évként marad meg örökre az 1988-1990 közötti időszak.

Harminc évvel ezelőtt ezen a napon negyedszer járultunk valódi választópolgárként a szavazóurnákhoz. Negyedszer - a "négy igenes" népszavazás, az országgyűlési választások két fordulója után az önkormányzati voksolás első napján -, amikor bő négy évtized után valódi tétje volt a személyes döntéseinknek. Merthogy a végkifejlet nem 99,8%-os egyetértést ígért. Sőt, a szavazólapokra se életkor, munkahely vagy származás alapján, a minél jobban mutató tablókép miatt, nem mindig önként, hanem olykor kijelölve kerültek fel a nevek. A mából nézve, az azóta lezajlott választásokra gondolva még azt is megkockáztatom, hogy az 1990. szeptember 30-án, szavazócédulán szereplő jelöltek között volt azóta is a legtöbb olyan ember, aki nem valamiféle politikai ambíció, számítás miatt, hanem őszinte tenni akarás okán szállt harcba a szavazatokért. De talán az sem túlzás, hogy az volt az a nap, amikor a legtöbb terv, program, valódi ígéret nemcsak elhangzott, de még a szavazófülke magányában is számított. Olyan volt az a nap, mint egy újszülött. Aki aztán három évtized alatt persze felnőtt, sebeket kapott és adott, sokat változott, és talán már nem mindenkire ugyanúgy mosolyog.

Persze igazságtalanok lennénk, ha azt mondanánk, hogy a harminc évvel ezelőtt leváltott négy évtizedben ne lettek volna értékek, tisztességes emberek, tenni akarás, meg haladás. Egyik nagymamám évtizedekig volt tanácstag, ami akkor nem azt jelentette, hogy testületi ülésekre járt, hanem, rá ömlesztették a környékbeliek a panaszaikat, amiknek a megoldását aztán neki kellett kijárnia. Másik nagyapám meg egy VB-be - nem világbajnokság - is bejutott, azaz egy községi tanács végrehajtó bizottságába, ahol már rendszeresen üléseztek a település ügyes-bajos dolgai miatt. Ők lettek volna a hatalom képviselői? Vagy maga a hatalom? Hát, emlékeimben inkább a vesződség, meg az elfoglaltságuk maradt meg. Illetve az öröm, amikor megépült pár méter járda, vagy megoldódott egy sokgyerekes család elhelyezése. Nem mondom, hogy nem örülnék, ha néhány rendszerváltás utáni helyi képviselő is inkább ilyenekben gondolkodna, mintsem csak pártpolitikai érdekek kipipálásában.

Ugyanakkor minden hibája, nehézsége, kínlódása ellenére máig szeretem ezt a három évtizede létező ön kormányzást. Mert végtelen naivitásommal még mindig hinni akarom, hogy a szavazatommal saját dolgaim elvégzésére kérem fel a földijeimet, akik értem, az én érdekemben is intézik a lakóhelyem közös ügyeit. Ez az önkormányzatiság biztosít nekem, nekünk egyfajta autonómiát, amiben dönthetünk a magunk sorsáról. Ezt pedig a rendszerváltás egyik legfontosabb hozadékának tartom, amiről nem szeretnék lemondani. Még akkor sem, ha ebben a harminc évben a legtöbb üzemi tanács eltűnt vagy kiüresedett, a közös vagyon fölött őrködő szövetkezeti és nyugdíjpénztári testületek is elkoptak, sőt úgy tűnik, a helyhatóságok önállóságával majdnem egyszerre kivívott egyetemi autonómia sem tűnik már olyan fontosnak. Holott minden olyan helyzet, amikor valóban beleszólhatok annak a közösségnek az ügyeibe, aminek magam is része vagyok, a szabadság és a demokrácia megnyilvánulása. Ezért a szeptember 30-a nekem mindig egy kicsit ünnep marad. Remélem, még elég sokáig.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Szabadság tér vagy Kossuth utca
Vagy inkább a kettő torkolatát mutatja ez az ötvenes években készült fotó, amit a korra jellemző nagyon könnyű papírra, elég rossz minőségben nyomtattak. A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatának 30 filléres lapját 1958. március 28-án adták fel Szolnokon.

Az Album további képei
 
hirdetés Az eltűnt városháza borító

AKB

Megállni nehéz
Vagy egyszerűbb, ha csak magunkkal törődünk? Tudom, Szolnok belvárosában az új társasházak építésénél nem szempont a hosszabb-rövidebb időre megálló autók elhelyezése. Ebben az esetben is olyan rövid a kocsibeálló, hogy ha a fal és az autó között a gyalogosoknak is helyet hagytak volna, akkor a furgon vége lelóg az autóútra. Mit lehet tenni? Babakocsival és kerekesszékkel irány az úttest! Gyalogosan pedig libasorban, hasat behúzva, a falnak simulva folytatódhat a séta. Persze máshogy is lehetne.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Nepomuki Szent János szobra
A szobor és talapzata is elég rossz állapotban van, holott minden bizonnyal Szolnok második legidősebb ilyen alkotásai. Ráadásul szerintem van néhány fontos - ma is büszkén vállalható - oka, amiért nálunk is szobrot állítottak Nepomuki Szent Jánosnak.

A Szoborpark további képei