[Naplóm]

Fától a tavaszt

2019. március 27.

Ez most egy szentimentális blogbejegyzés lesz. Ami a tavaszról, az egyik kedvenc szolnoki fámról meg rólam szól. Nincs semmiféle mélyebb mondanivalója. És csak azért született, mert tíz év alatt először sikerült ennek a vérszilvának a virágzását elkapnom. Pár nap, és már nem ilyen lesz.

Valahogy úgy alakult az elmúlt években, hogy nekem a tavasz tényleges beköszöntét nem a dátumok - meteorológiai tavasz, csillagászati tavasz - jelzik, hanem a színház mellett álló vérszilvafák virágzása. Talán azért, mert viszonylag sokat járok arra, és egyszerűen lehetetlen nem észrevenni azt a fát - az egymás mellett álló kettő közül, a Szigligeti Ede szobrához közelebb állóra gondolok -, amikor a téli szürkeség, barnaság után, szinte egyik napról a másikra rózsaszín "habcsókká" változik. Gyönyörű tud lenni, de különleges szépségét tényleg csak néhány napig tartja, aztán elhullajtja szirmait és mélyvörös leveleket hordoz egészen októberig.

Legalább tíz éve figyelem. Nagyjából tíz éve, minden tavasz kezdetén megállapítom, hogy vagy csak az első rügyeket kapom el, vagy már azt a pillanatot, amikor teljesen virágba borul. És utána meg azon bosszankodom magamban, hogy soha sincs időm kiélvezni a tavasz érkezését, az állandó rohanás miatt csak pillanatokat kaphatok el belőle. Ráadásul ez a vérszilvafa minden évben figyelmeztet, hogy lehet nekem mindenféle naptáram, meg próbálhatom időpontokhoz igazítani az életem, vele meg a természettel nem lehet így számolni. Majd, ha tényleg megérkezik a tavasz, akkor virágzásnak indul. Ha pedig látni akarom, akkor lassítanom kell, meg időt hagyni a véletlennek. Mert csak így van esélyem a virágzását végignézni.

Idén valahogy összejött. Részben talán azért, mert mintha most korábban köszöntött volna be a vérszilvát virágba borító igazi tavasz. Emlékeimben az élt, hogy majd valamikor áprilisban, talán a névnapom környékén lesz esedékes ez a virágzás. De úgy tűnik, a természetnek idén sürgősebb volt, már a tavaszi nap-éj egyenlőség táján látszott: hamarosan megszületnek a rózsaszín virágok. Én meg fogtam magam, és megpróbáltam minden nap, ugyanabba az időben elzarándokolni a fához. És néztem. Ahogy a rügyek kibújtak, aztán pár nap alatt hatalmas virágok lettek.

Aminek látszólag semmi jelentősége. Hiszen ettől a virágzástól nem leszünk se jobb, se rosszabb ország. Olyan ez a vérszilvafa, mint a kultúra. Nem lesz tőle hatékonyabb a termelés, magasabb a gazdasági növekedés, alacsonyabb az infláció. Mégis időt meg energiát pocsékolunk rá. Szentimentálisan nézzük, és bemagyarázzuk magunknak, hogy ettől a lelkünknek jobb, mert szebbnek látjuk a világot. Egyébként igen. És sajnálom azokat, akiknek nincs legalább egy ilyen fájuk. Ami az égvilágon semmi egyebet nem csinál, csak amit a természet kitalált neki, és mi mégis képesek vagyunk valami mást is látni benne.

Nekem tényleg itt a tavasz. Amit idén, először elkaptam. Ott, a színház mellett, a naponta megnézett vérszilvafa előtt.

Mondtam, hogy ez a napló nem fog szólni semmiről. Csak a kedvenc szolnoki fámról, a tavaszról, meg rólam.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Hol meneteltek a katonák?
Természetesen Szolnokon, éppen ötvennégy évvel ezelőtt, "hazánk felszabadulásának" tizenkilencedik évfordulója tiszteletére. A felvétel Nagy Zsolt, a megyei napilap akkori egyetlen fotóriporterének gyűjteményéből való. És számomra biztosnak tűnik, hogy a díszelgő egységet a Beloiannisz út és a Hősök tere sarkánál örökítette meg a nagyszerű fotós.

Az Album további képei
 
hirdetés Így helyes - 2019.06.14 17:30

AKB

Elképedve
Egyszerűen nem hiszem el! Nincs mentség és magyarázat. Mostantól vagy rettegünk az ilyesmit elkövető primitívektől, vagy felvesszük a harcot, és megmutatjuk, hogy legyőzhetetlenek vagyunk. A Tisza-part be van kamerázva. Az árvíz miatt nem sokan mentek le az utóbbi napokban a partra. A betűk alapján nem kezdők pusztítottak, tehát sokan ismerhetik őket a városban. Kíváncsian várom, mire jut a rendőrség. Vagy lesz-e valakinek annyi a pucájába, hogy feldobja őket. Büntetlenül nem maradhat.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Kisherceg és a róka
Nem hittem volna, hogy a város egyik legkedvesebb szoborkompozíciójának a múltjában is vannak idióta pillanatok, és bár alig négy évtizede állították fel, a leleplezés dátuma sem egyértelmű. Még szerencse, hogy mindez a Kisherceget és a rókát legtöbbször látó gyerekeket egyáltalán nem érdekli.

A Szoborpark további képei