[Naplóm]

Fától a tavaszt

2019. március 27.

Ez most egy szentimentális blogbejegyzés lesz. Ami a tavaszról, az egyik kedvenc szolnoki fámról meg rólam szól. Nincs semmiféle mélyebb mondanivalója. És csak azért született, mert tíz év alatt először sikerült ennek a vérszilvának a virágzását elkapnom. Pár nap, és már nem ilyen lesz.

Valahogy úgy alakult az elmúlt években, hogy nekem a tavasz tényleges beköszöntét nem a dátumok - meteorológiai tavasz, csillagászati tavasz - jelzik, hanem a színház mellett álló vérszilvafák virágzása. Talán azért, mert viszonylag sokat járok arra, és egyszerűen lehetetlen nem észrevenni azt a fát - az egymás mellett álló kettő közül, a Szigligeti Ede szobrához közelebb állóra gondolok -, amikor a téli szürkeség, barnaság után, szinte egyik napról a másikra rózsaszín "habcsókká" változik. Gyönyörű tud lenni, de különleges szépségét tényleg csak néhány napig tartja, aztán elhullajtja szirmait és mélyvörös leveleket hordoz egészen októberig.

Legalább tíz éve figyelem. Nagyjából tíz éve, minden tavasz kezdetén megállapítom, hogy vagy csak az első rügyeket kapom el, vagy már azt a pillanatot, amikor teljesen virágba borul. És utána meg azon bosszankodom magamban, hogy soha sincs időm kiélvezni a tavasz érkezését, az állandó rohanás miatt csak pillanatokat kaphatok el belőle. Ráadásul ez a vérszilvafa minden évben figyelmeztet, hogy lehet nekem mindenféle naptáram, meg próbálhatom időpontokhoz igazítani az életem, vele meg a természettel nem lehet így számolni. Majd, ha tényleg megérkezik a tavasz, akkor virágzásnak indul. Ha pedig látni akarom, akkor lassítanom kell, meg időt hagyni a véletlennek. Mert csak így van esélyem a virágzását végignézni.

Idén valahogy összejött. Részben talán azért, mert mintha most korábban köszöntött volna be a vérszilvát virágba borító igazi tavasz. Emlékeimben az élt, hogy majd valamikor áprilisban, talán a névnapom környékén lesz esedékes ez a virágzás. De úgy tűnik, a természetnek idén sürgősebb volt, már a tavaszi nap-éj egyenlőség táján látszott: hamarosan megszületnek a rózsaszín virágok. Én meg fogtam magam, és megpróbáltam minden nap, ugyanabba az időben elzarándokolni a fához. És néztem. Ahogy a rügyek kibújtak, aztán pár nap alatt hatalmas virágok lettek.

Aminek látszólag semmi jelentősége. Hiszen ettől a virágzástól nem leszünk se jobb, se rosszabb ország. Olyan ez a vérszilvafa, mint a kultúra. Nem lesz tőle hatékonyabb a termelés, magasabb a gazdasági növekedés, alacsonyabb az infláció. Mégis időt meg energiát pocsékolunk rá. Szentimentálisan nézzük, és bemagyarázzuk magunknak, hogy ettől a lelkünknek jobb, mert szebbnek látjuk a világot. Egyébként igen. És sajnálom azokat, akiknek nincs legalább egy ilyen fájuk. Ami az égvilágon semmi egyebet nem csinál, csak amit a természet kitalált neki, és mi mégis képesek vagyunk valami mást is látni benne.

Nekem tényleg itt a tavasz. Amit idén, először elkaptam. Ott, a színház mellett, a naponta megnézett vérszilvafa előtt.

Mondtam, hogy ez a napló nem fog szólni semmiről. Csak a kedvenc szolnoki fámról, a tavaszról, meg rólam.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Amitől bazár a bazár
A XX. század elején legalább két, önmagát bazárként megjelölő, korabeli ?üzletközpont? is volt Szolnokon. Az egyik a Szabadság téren, a ma már épületként sem létező Scheftsik-bazár, a másik pedig a Baross és a Szapáry sarkán, jelenleg is álló Kindlovits-féle. De mitől volt bazár egy bazár?

Az Album további képei
 

AKB

Félbemaradt pusztulás
Nemcsak az a baj, hogy a Mária utcában egy újabb régi, szolnoki ház tűnik el. Hanem az is, hogy az eltűnés milyen hosszú ideig tart. Hónapokkal ezelőtt kezdték a bontást, aztán félbemaradt. Így ma, a járda mellett egy kibelezett ház megmaradt főhomlokzata várja a sorsát. Amit reméljük, nem valami vihar fog beteljesíteni! És nem akkor, amikor valaki pont arra sétál! Mert ez a bontás már nemcsak ronda, de életveszélyes is. Hónapok óta. Szolnokon.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A hortobágyi 12 emlékére
A Hetényi Géza Kórház egyik kis belső udvarán bújik meg egy 2013-ban elhelyezett fekete emléktábla. A 12 hortobágyi kényszermunkatábor valamelyikéből a szolnoki kórházba került és itt elhunyt kitelepítetteknek állít emléket. Talán nem haszontalan némi magyarázatot fűzni hozzá.

A Szoborpark további képei