Kérdezem

Több csoki, több program

2011. november 11.

A tavaly bevált programok mellett számtalan újdonsággal is várja november 18-tól az édességek kedvelőit a II. Szolnoki Csokoládéfesztivál az Aba-Novák Kulturális Központban. Aki akarja, akár a város csoki címerét is megeheti vagy hazaviheti majd. Jakus Beáta szervezővel beszélgettünk.

- Tavaly ilyenkor, az első fesztiválra hány embert sikerült becsábítani?

- Több mint ötezer látogatója volt az I. Szolnoki Csokoládéfesztiválnak, ami azt jelenti, hogy a három nap alatt végig tele volt a ház. Nagyon reméljük, hogy akiknek tavaly tetszett az egész épületet betöltő program, azok idén is eljönnek, és persze lesznek új látogatóink is. A fesztivál kapuit már pénteken délelőtt megnyitjuk, hiszen erre a napra már sok iskolás csoport bejelentkezett. Péntek délutántól, amikor a hivatalos megnyitó is lesz, viszont már a családoké és a felnőtteké az épület.

- Miben lesz más az idei fesztivál?

- Idén az a jelszavunk, hogy még több csoki, még több program. Azokat a programelemeket, amelyek tavaly sikeresek voltak, megtartottuk, viszont számtalan újdonság is lesz a fesztiválon. Az egyik ilyen, hogy kicsit több figyelmet szeretnénk szentelni a felnőtteknek, mert azt szeretnénk, hogy azok is jól érezzék magukat, akik nem gyerekekkel érkeznek. Több kézműves csokoládé készítéssel foglalkozó hazai, kis manufaktúra fog bemutatkozni, és eredeti receptek alapján, hungaricumnak számító cukrászsütemények is készülnek majd. Egyfajta összművészeti fesztivál is lesz ez a három nap, hiszen a csokoládéhoz kapcsolódóan irodalommal, verssel, mesével, bábelőadással, film- és diavetítéssel, kézműves és zenés játszóházzal is találkozhatnak majd a látogatók. Egy dolog azonban ugyanaz lesz, mint tavaly, a belépő ára. A felnőttek és a gyerekek 600 forintért jöhetnek be, a csoportos belépő 400, a 4 fős családi jegy pedig idén is 2000 forintba kerül majd.

- Tavaly Gombóc Artúr volt a díszvendég.

- Igen, megkerülhetetlen volt, hiszen Magyarországon a csokoládé említésekor mindenkinek Csukás István és Sajdik Ferenc mesealakja ugrik be. Idén is itt lesz Gombóc Artúr, a fesztivál ideje alatt az épületben és a városban is lehet majd vele találkozni. A fesztiválhoz kapcsolódó nemzetközi kiállítás azonban idén a legjelentősebb kakaóbab termelő országról, Venezueláról szól majd. Mellettük huszonnégy ország csokoládéival lehet még találkozni a fesztiválon.

- Nagyobb rendezvények alkalmával nemcsak a házban, de a Hild téren is szoktak programok lenni. Most is így lesz?

- Igen, hiszen idén elindítjuk a csokoládévonat is a téren. Ez alkalommal azonban nem egy gőzös kicsinyített mása húzza majd a vagonokat, hanem egy szolnoki vonatos, aki egy amerikai mozdony modelljét fogja üzemeltetni.

- Hány ember munkája kell a sikeres fesztiválhoz?

- A kiállítókkal érkezőket nem számolva, legalább huszonöt-harminc kollégám és segítőnk dolgozik majd a fesztiválon. Ami persze nem jöhetne létre a támogatók, a Bonbonetti-Choko, a Szerencsi Bonbon és Tisza-Coop segítsége nélkül.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés VII. Szolnoki Tiszavirág Fesztivál

Album

Épül a víztorony
A nyolcvanas évek közepén egy-egy sötétebb őszi reggelen úgy tűnt, hogy Szolnok határában UFO szállt le. Ami naponta emelkedett.

Az Album további képei
 

AKB

Szolnokon is lehetne
Nemcsak Szerencsen, de Szolnokon is volt egyszer egy cukorgyár. És talán az itteni kerítéséhez is kikerülhetne egy ilyen nem reklám tábla. Mementóul a gyárnak, ami sokaknak adott munkát, emlékül a magyar élelmiszeripar fénykorának, és azoknak a környékbeli embereknek, akik évtizedeken keresztül cukorrépát termeltek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Móra Ferenc emléktábla
Véletlenül bukkantam a Móra Ferenc szolnoki tartózkodására emlékező táblára a Szent István király utcában. Akkor hirtelen el sem tudtam képzelni, hogy mi köze lehetett a tudós-írónak a megyei rendőrkapitányság épületéhez és a városhoz.

A Szoborpark további képei