Kérdezem

Meglátjuk, mi jön

2023. augusztus 30.

Barabás Botond harmadik évadát kezdi igazgatóként a Szolnoki Szigligeti Színház élén. Olyan évadot tervez hét premierrel és néhány tovább játszott produkcióval, ami inkább szórakoztatja a közönséget, mintsem terheli. Az évadnyitó előtt készült beszélgetésből kiderül a direktor "indián neve" is.

- Harmadjára beszélgetünk évad előtt, de először a színházban lévő igazgatói irodában. Ez végre egy olyan évada lehet, mint amit a pályázata beadásakor elképzelt?

- Visszaáll a világ régi rendje? Nem hiszem. Meg egyébként is, milyen egy rendes évad? Az elmúlt két évadban szinte másfél havonta újra terveztünk mindent, miközben normális körülmények között másfél évre kellene előre látnunk. A színházakban régen is azt mondták, hogy csak az a biztos, ami elmúlt. Most meg már pláne. Bízom benne, pontosabban hiszek benne, hogy ezt az évadot kényszerszünet nélkül tudjuk végigcsinálni a saját épületünkben. Nem hiszem, hogy valaha is visszatérhetnek azok a körülmények, amelyek a covid előtt voltak, de így legalább becsülni tudjuk, amit azóta elértünk.

- Két éve és tavaly is beszélgettünk olyan tervekről, amelyek csak részben vagy máshogy valósultak meg.

- Viszont örülök, hogy itt vagyunk és beszélgetünk. Mert ebben a két évadban az is benne volt olykor, hogy ez nem, vagy nem így történhet meg. Kívülről talán kevésbé látszott, de tényleg kihívásokkal teli két évad van mögöttünk, ami sokat látott, gyakorlott igazgatóknak is jó iskola lett volna. Azt hiszem, ebben a székben ma már kevés dolgon lepődök meg. Kérges lettem, és megtanultam elengedni az olyan dolgokat, amik egyszerűen nem rajtam, rajtunk múlnak.

- Bán valamit, ami jó lett volna, ha mégis sikerül az elmúlt két évadban?

- Nagyon jó lett volna a nyugalom, ám nem adatott meg. De lehet, hogy nem is baj, mert a közönségünkkel való kapcsolatunk jó irányba változott. Megértették, hogy a nehézségek közepette is mindenáron nekik akarunk megfelelni, és nem hagytak el bennünket. Óriási sikernek tartom, hogy minden bemutatót meg tudtuk tartani, az évadok pedig nem augusztusban értek véget, hanem július elején. Az előző évadban tulajdonképpen négy hónap alatt csináltuk meg azt, amire hat hónap kellett volna. De sikerült. Veszteségek nélkül. Miközben tudom, hogy több vidéki színház a felét mutatta be annak, amit vállalt, és korábbi évadokra tervezett előadásokat tol át a most indulóba.

- Azért a Szín-Mű-Hely sokszínű programja nekem hiányzott az előző évadból.

- Ősszel még volt ott egy bemutatónk, lett volna decemberben is, de akkor bezártunk, és mire tavasszal nyitottunk, már nemcsak az elmaradt premiert kellett pótolni, de a mostani évad próbáinak is helyet kellett biztosítani. Az is igaz, hogy a kettővel ezelőtti évadban, amikor még az Aba-Novákban játszottunk, egyfajta lélektani szerepe is volt a Szín-Mű-Helynek, mert itt volt az otthonunkkal, az épülő színházzal szemben. Fontosnak tartottam, hogy folyamatosan történjen benne valami. A visszaköltözésünk után másfél hónappal viszont azzal szembesültünk, hogy valamennyi időre bezárnunk, és közben úgy kellett folyamatosan újraterveznünk, hogy lényegében azt se tudtuk, mi vár ránk. Ilyen helyzetben nyilvánvaló, hogy a kötelező feladataink, a nagyszínházi bérletes előadások élveztek prioritást, a Szín-Mű-Hely pedig háttérbe szorult.

- Hogyan alakul a színház költségvetése a két évvel ezelőttihez képest?

- Összegszerűen nem változott. Csak közben az épület rezsiköltsége majdnem négyszeresére nőtt, az új színpadtechnika kötelező karbantartása pedig korábban nem jelentkező tízmilliókat visz el, és akkor az inflációról még nem is beszéltünk. Mindezekkel együtt is osztom Csák János miniszter úr gondolatait, hogy Magyarország rengeteget költ a kultúrára, de ez csak akkor elég, ha a rendelkezésünkre álló forrásokat jól költjük el. Ez a feladat, bár nem könnyű úgy tervezni, hogy az energiaárak évközben változnak.

- A jegyárak emelése segíthet?

- Emeltük a bérletek árát, bár nem olyan drasztikusan, mint ahogy javasoltam. Pedig, ha összehasonlítjuk a fővárosi és a vidéki színházak jegyárait, akkor hatalmas a szakadék, holott a költségeink szinte ugyanazok. De a jegybevétel csak egy dolog. Sokkal fontosabb lenne, hogy megjelenjen a jó értelembe vett mecenatúra, és ne attól függjünk, vannak-e pályázat, azokon nyerünk-e, vagy éppen a korábbi évek TAO-támogatásainak a pótlására mennyit és főleg mikor kapunk. A jegyárakra visszatérve, az is egy fontos szempont, hogy hány bérletes és hány bérletszünetes előadást tudunk tartani. A bérletek számát 22-re csökkentettük, ami a korábbi 26-tal és öt bemutatóval számolva majdnem egy havi spórolást jelent. Ennek azonban nemcsak ez az oka, hanem a nézői szokások megváltozása is. Azt látjuk, hogy nálunk is egyre nagyobb az igény a bérletszünetes előadásokra, mert sokaknak, főleg a középgenerációnak, amelyik ezerfelé szakad, ez a kevésbé kötött megoldás jobban megfelel. Az idei évadot már úgy is terveztük, hogy minden bemutatóból legyen bérleten kívüli előadás, lehetőleg annyi, amennyit meg tudunk tölteni nézővel.

- A 22 bérlet 5 premierrel még mindig csak 110 előadás, ami belefér négy-öt hónapba. Mi lesz a színházban a többi napokon?

- Ez egy viszonylag kis társulat, ami a műszakra is igaz, tehát nagyon figyelnünk kell a szabadnapok kiadására. Emellett egy-egy premier minimum egy hónap, de inkább hosszabb felkészülést igényel, és ugye az öt nagyszínházi produkció mellett egy gyerekelőadással, egy Szín-Mű-Helyes bemutatóval, illetve az előző év sikeres darabjainak a műsoron tartásával is számolunk. És, hát valljuk be, a befogadó színházi működés sokszor jobban megéri, mint saját darabot bemutatni, úgyhogy minden hónapban lesznek vendégjátékok is. Miként mi is megyünk majd máshová játszani. Éppen most keressük a Fösvénynek és a tavalyelőtti Sirálynak a budapesti játszóhelyet.

- Az idei nagyszínházi produkciók alapján nekem úgy tűnik, könnyedebb évadra készül a szolnoki társulat.

- Szeretnénk fajsúlyos, drámai előadásokat játszani, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a közönség elvárásait. Tavaly a Lócsiszár virágvasárnapja az egyik legjobb előadásunk volt, mégis látszott a nézőtéren, hogy sokan azért nem jöttek el, mert meglátták, hogy ez egy dráma. Azt hiszem, érthető, hogy mostanában a színházba járók is inkább szórakozni szeretnének. Persze nem feledkezhetünk meg arról, hogy a megye egyetlen kőszínházaként milyen kötelezettségeink vannak, de valóban, az új évad inkább a vidámságra épül. Vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy ha nem is kimondottan vidám, de nem szomorú bemutatóink lesznek, mert nem szeretnénk terhelni a közönséget, amelyik inkább szórakozni és kikapcsolódni szeretne.

- Lesz-e változás a társulatban?

- Nem, mert azt gondolom, ez egy kiváló társulat, remek színészekkel, akik az elmúlt években nagyon sokat tettek a szolnoki színjátszásért. Az előző két évadban pedig érkeztek olyan fiatalok, Csákvári Krisztián, Bíró Panni, Hajdú Tomi, Cseke Lilla, Polgár Kristóf, Pertics Villő, akikre továbbra is építhetünk.

- Mennyit fog játszani az új évadban?

- Az elmúlt két évad kicsit olyan volt, mintha azért lenne színész az igazgató, hogy bárki helyett be tudjon ugrani, és ne kelljen előadást elhalasztani. Ebben az évadban azt tervezem, hogy tényleg csak két darabban fogok játszani, előbb az Eldorádóban, és ha sínre tetük a következő évet, akkor jövő tavasszal a Függönyt fel! című darabban. De majd kiderül, hogy mit hoz az élet, mert az elmúlt két évben tényleg mindent meg kellett tanulnom, energetikai szakember, amatőr pszichológus és bármikor beugró színész lettem, miközben lassan az az indiánnevem, hogy Barabás "csukd be az ajtót" Botond, mert fél szemmel mindig a rezsit figyelem. Büszke is vagyok, hogy tavaly csak november 28-án kellett először beindítani a fűtést, mert addig megúsztuk ajtók becsukásával meg a jó szigeteléssel.

- Az évadnyitó előtt beszélgetünk. Ilyen körülmények között mit tud mondani a kollégáknak?

- Hogy kezdjük el, aztán meglátjuk, mi jön.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Régi légi felvétel
A bő száz évvel ezelőtt élt fotósok egyik kedvenc helye lehetett... Hát igen. Vagy a belvárosi templom tornya, vagy a belvárosi iskola teteje. Ahonnan több "légi felvétel" is készült a múlt század elején Szolnokról.

Az Album további képei
 

AKB

Tiszaligeti félmunka
Szolnok a félmunkák városa. A tiszaligeti Aréna utcában - a pólócsarnok mellet visz a futópályához - nagyjából 3 hónapja ritkították az erdőt, és azonnal aprították a nyesedéket. Aztán hazamentek a legények. A nyesedékhalmok egy része pedig azóta is ott rohad az út szélén. A fűrészre, az aprítógépre volt pénz, a szállításra nem? Vagy más dolga lett volna? Netán ez valami terv? A város rendjéért felelősek közül 3 hónapja senki nem járt arra? Gyorsan-gyorsan egy képviselőjelölt kamerával szaladjon, mert három hétig még bennük bízhatunk!

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Nagy Lajosra emlékezve
Az egykori Nemzeti Szálló - ma két bank - falán, a Szapáry utcában van egy emléktábla, ami Nagy Lajosra, a neves íróra emlékeztet, aki 1932-ben három hetet töltött városunkban. A tábla helye és szinte minden sora magyarázatra szorul.

A Szoborpark további képei