Kérdezem
Érdemkereszt, bakelit, MOB
2022. május 18.
Kevés szó esett róla, hogy a szolnoki könnyűzenei élet meghatározó alakja, Pap Bála négy évtizedes munkájáért a Magyar Érdemkereszt ezüst fokozatát kapta. Erről persze alig beszélgettünk, hiszen egy magyar-lengyel közös lemez, na meg az idei fesztivál sokkal fontosabb számára.
- Nem láttalak még öltönyben, de gondolom, március közepén az volt rajtad.
- Valóban ritkán hordok ilyesmit, de ha már felterjesztettek a Magyar Érdemkereszt ezüst fokozatára, amit március 12-én a Pesti Vigadóban az EMMI államtitkára adott át, felvettem. Egyébként Horváth László a múzeumból, Patkós Imre és Ignácz Ervin a szimfonikusoktól is akkor kapott arany fokozatot, Demeter István a Tisza moziból pedig hozzám hasonlóan ezüst érdemkeresztet. Az indoklás szerint "négy évtizedes, ötletgazdag, probléma érzékeny és értékközpontú, az ifjúság nevelése iránt elkötelezett rendezvényszervező munkáért" kaptam a kitüntetést, ami igazán megtisztelő megfogalmazás. Úgyhogy most már Áder Jánostól is van aláírásom.
- Gratulálok, szerintem tényleg megérdemelted. Az élet viszont nem áll meg. Eredetileg a Cimbaliban és a lengyel Czeremszyna közös lemezéről akartunk beszélgetni. Az hiszem, ez az ötletgazdag és az értékközpontú ténykedésed újabb eredménye.
- Pedig ez majdhogynem egy véletlen lemez. Nem vagyok egy mániákus pályázó, de mivel régóta vannak remek lengyel kapcsolataim, valahogy a kezembe került a Waclaw Felczak Alapítvány pályázati felhívása, ami a lengyel-magyar barátság jegyében közös produkciók létrehozásáról szólt. Amiről nekem meg eszembe jutott, hogy miközben újra reneszánszát éli a bakelit, elég kevés világzenei anyag jelenik meg ebben a formában, így mi lenne, ha a Szolnokon is rendszeresen fellépő Cimbaliband és a lengyel Czeremszyna hatalmas gyűjteményéből készülne egy közös album. Összejött, ráadásul mind a két csapatnak ez lett az első bakelitje, a budapesti Fonónak köszönhetően pedig egy olyan sorozat második darabja lett, ami Lajkó Félix lemezével indult.
- A Czeremszyna sokaknak lehet ismerős, ha máshonnan nem, hát az Örökség Fesztiválokon többször is látott hatalmas balalajkás srácról. Hogy állt össze a közös lemez?
- Igen, ha nincs az Örökség Fesztivál, akkor valószínűleg ez a lemez sincs. És azt se felejtsük el, hogy a felvételek is Szolnokon, a Denevér Hangstúdióban készültek. A lemezen hat olyan Cimbaliband dal hallható, amelyek máshol még nem jelentek meg. A Czeremszyna pedig három régebbi nótát és három erre az alkalomra készült feldolgozást vett fel a lemezhez. A tizenharmadik dal pedig legyen meglepetés, egy ismert magyar dalocska feldolgozása.
- Ez csak egy lemez lett, vagy lesz belőle turné, esetleg közös koncertek?
- A lengyelországi Czeremcha-ban lett volna idén egy lemezbemutató, de mivel az ottani művelődési házban jelenleg ukrajnai menekültek élnek, miként az ottani fesztiválokat szervező barátaimnál is, ez sajnos elmaradt. De remélem, valamikor még befér a két zenekar naptárába egy-két közös bemutató.
- És mi a helyzet a te fesztiváloddal, a több mint negyedszázada létező Örökség Világzenei Fesztivállal?
- Az 1996-os indulás óta csak a covid miatt hagytunk ki egy évet, így idén a 26. fesztiválra készülünk. De mint korábban oly sokszor, idén se tudom még, miből, hol és hogyan lesz megszervezve az idei fesztivál. Az biztos, hogy lesz, hiszen több mint negyedszázada az a küldetésünk, hogy teret adjunk a világzene fiatal magyar hajtásainak. Mivel nem tudható, hogy az augusztus 20-ai városi rendezvény helyileg hol lesz, nekem is alternatívákon kell gondolkodnom, hisz jó lenne legalább két színpadot felállítani. A fejemben már megszületett a MOB, azaz a Music Over the Bridge, csak még azt nem tudom, melyik szolnoki híd túloldalára visszük az idei fesztivált. De amint kiderül, mindenki meg fogja tudni.
Album

Másfél évtizedig jó képeslap
Nem tudni, hogy a sok szolnoki képeslaphoz fotót készítő Csobaji Előd mikor örökítette meg így a Kossuth teret. De tulajdonképpen mindegy is, mert azt mondhatjuk, 1975 és 1990 között nem sok minden változott Szolnok főterén. Így ezzel a képpel megidézhető a késő Kádár-kor.
AKB

Szavakon túl
Klímaszorongás? Környezettudatosság? Globális felmelegedés? Környezetvédelem? A víz a legfőbb kincs? Vannak nagy szavaink és kifejezéseink, meg van a valóság. A valóság, ami mindig piciben, hétköznapiban, közvetlen közelről mutatja meg, hogy mennyire vesszük komolyan a világ problémáit. Amik a fejünkben nem nálunk jelentkeznek, nem velünk történnek, nem minket érintenek. Még. És addig így is lehet gondolkodni a vízről, a szemétről, a betonról.
SzoborPark

Elvonult óvodások
Valamikor 2001 tavaszán sérült meg a Verseghy park sarkán három évtizedig álló Vonulók című szobor. Bár az alkotó, Laborcz Ferenc lánya kijavította a műalkotást, de az azóta sem került vissza Szolnokra. A Vonulókat négy évtizeddel később is látnoki munkának nevezte egy művészettörténész.