Egy kutatásnak soha nincs vége

- Van kötődése a gyógyszerészekhez?

- Semmiféle kötődésem nincs. Gyerekkoromban kicsit beteges voltam, és ebből kifolyólag a fehér köpeny nem volt a kedvencem, mindegy, hogy ki viselte. Később, a '60-as években barátaimmal gyűjtöttük ugyan a kamillát a Szandai réten, meg egyéb növényeket, sőt, a Zagyva gát üregeiből szurok-golyóval hatalmas pókokat a patika részére, de csupán a fagylalt és a körhinta szeretete miatt.

- Nekem úgy tűnik, ez a könyv viszonylag hosszú ideig készült. Mikor és miért határozta el, hogy belefog?

- Talán hét éve, amikor a Damjanich János Múzeum történeti osztályának gyűjteménykezelőjeként, leltározás közben, testközelbe kerültem Tóth Kató, kunszentmártoni ápolónő második világháborús hagyatékával, amiben sok korabeli fénykép és dokumentum mellett szép számmal akadt korabeli kötszer és gyógyszer is. A második lökést az osztály raktár-kiállításának a rendezése adta, amikor a "Öreg" patika bútorrészletét rendeztem be korabeli gyógyszertári fa- és porcelán tégelyekkel. Aztán felkértek, hogy kutassam fel az egykori Vörös Kereszt gyógyszertár épületének a történetét. Kezdett izgatni a téma, de természetesen nem könyvnek indult. Viszont az adatok egyre jobban és szorosabban kapcsolódtak egymáshoz, sok pozitív visszajelzésekből és információkból kezdett összeállni a kép. A részeredményeket először a Gyógyszerésztörténeti magazinban publikáltam. Közben pedig kezdtem kitekinteni a patikák falai közül a városra, az ott folyó életre, a mindennapok történéseire. Végül könyv lett belőle.

- Más városokban mennyire feldolgozott az ottani gyógyszertárak története?

- Nagyon sok városban kutatták már a helyi gyógyszerészet történetét. Például Sopronban vagy Kecskeméten, ahol múzeum is van. Jászberényben pedig Sugárné Koncsek Aranka publikált e témában. Azt nem tudom mennyire eredeti az én munkám: "Beszédes adattár", talán ezért, ezzel más. Mert nemcsak száraz adatokat közlök, hanem az adatok között megjelenik az ember és a város történései is.

- Miért nincs Szolnokon patikamúzeum?

- Nem tőlem kell megkérdezni. Egy ilyen vállalkozás, mert, hogy egy ilyen projekt az lenne, súlyos milliókba kerülne. A másik, hogy nem lenne tökéletesen autentikus, mivel a szolnoki patikák eredeti bútorai már tönkrementek, átalakították vagy lecserélték őket. Ami tárgy, emlék, dokumentum megmaradt, azt látni a múzeum raktár-kiállításában. A többi tárgy gyógyszertárakban, magánemberek birtokában van. És tudom, hogy nagyon vigyáznak rájuk.

- Melyik időszak van ebben a témakörben a legjobban dokumentálva?

- Ez a kérdés számomra nem értelmezhető. Adatok, dokumentumok hiányát vagy éppen meglétét nem lehet felmérni, számszakilag meghatározni. A kutató abból dolgozik, ami van. Boncolgat, kapaszkodik, összefüggéseket keres történések között, vagy épp egy megjegyzés alapján indul el teljesen más irányba, és talál rá a keresett, de minden szempontból hiteles dokumentumra. Vagy épp semmit nem talál és kezdheti elölről.

- Vannak még gyógyszerészdinasztiák Szolnokon?

- Ismereteim szerint a történelmi régmúltban gyökerező gyógyszerészdinasztiák már nincsenek Szolnokon. Miután egy kutatásnak soha nincs vége, természetesen előkerülhetnek tárgyak, levelek, fotográfiák, de ezek az alapvető történéseket már nem befolyásolnák, esetleg kiegészítenék, színesítenék.

- Sok helyen hivatkoznak arra, hogy az író Örkény István apukájának vagy nagypapájának Szolnokon volt patikája. A könyvében nem találtam erre utaló állítást.

- E három generációnak csak annyi köze volt Szolnokhoz, hogy a nagypapának ebben a városban volt rum- és likőrgyára. Egyik fia Ösztreicher-ről Örkényre magyarosította a nevét. Ő volt Hugó, Örkény István apja, aki valóban gyógyszerész lett. Fia, István vegyészmérnöknek tanult, majd gyógyszerész lett, de hangsúlyozom soha nem dolgozott a szakmában és főleg nem Szolnokon.

- Teljesen sikerült feldolgozni a témát vagy előkerülhet egy rövid ideig működő, ismeretlen patika története?

- Mint már mondtam, egy kutatásnak soha nincs vége. Az előző könyvem, A fényképészipar 150 éve Szolnokon, amelyet 2002-ben adott ki a Damjanich János Múzeum, a mai napig gyarapszik. Adatokkal, szubjektív visszaemlékezésekkel, archív fotográfiákkal. Az egy teljesen más szakma. Ott voltak be nem jelentett utazó fotográfusok, jó, vagy rosszhiszemű csalók. Ismeretlen gyógyszertár már nem kerülhet elő, mivel gyógyszertárat csak és kizárólag Belügyminisztériumi engedéllyel lehetett létesíteni. Ebből a szempontból a nyilvántartásuk nagyon precíz és szigorú volt.

- Mi kellett ahhoz, hogy kézbe vehető könyv legyen az összegyűjtött anyagból?

- A szolnoki levéltár, Csönge Attila igazgató fogadókészsége, és két elhívatott munkatárs, Pozsgai Erika és Szabóné Maslowski Madlen. Természetesen a háttérben volt főnököm és kollégám Gulyás Katalin történész, mint nélkülözhetetlen lektor. Sajnos Dr. Szabó István kandidátus, mint az első számú lektor nem érhette meg a kiadását, pedig fantasztikus, mennyit tanultam tőle.

- Kinek szánja a könyvét?

- Tartalmánál fogva mindenkinek, aki szereti a helytörténetet, esetemben egy érdekes és misztikus szakma bemutatásával.

- Mi lesz a következő szakma, amit feldolgoz?

- Nem tudom, hogy klasszikus értelemben lehet-e szakmának tekinteni a mai világban a mozizást, mert ha igen, akkor az lesz a következő könyvem témája. Mozgó-fénykép-mutatvány 1897-től 2002-ig, a Nemzeti Filmszínház megszűnéséig. Valójában már kész van, csak az adatpontosítások vannak hátra, és természetesen bővül is, mert mint mondtam: egy kutatásnak soha nincs vége.

(Az illusztrációk Berta Ferenc Gyógyszerészek, gyógyszertárak 1774-1995 című könyvéből valók.)