cikk küldése
Ajánlja cikkünket ismerősének! Töltse ki az űrlapot, adja meg nevét és e-mail címét, majd a címzett nevét és e-mail címét, és üzenjen ismerősének. A 'Küldés' gombra kattintva továbbítjuk a címzettnek cikkünket és az Ön üzenetét.
Továbbítandó cikk:
Elharapott Kötőszavak
2024. január 15.
Album

Nótaköltő lelkész lapja
Ennek az 1927-ben postára adott szolnoki lapnak nemcsak az az érdekessége, hogy a város háború utáni első "nagy" beruházását mutatja, miközben az anziksz vásárlói a szegényházi kápolna építésére is adakoztak, hanem írója is: Radvánszky József, aki később lelkésze lett az Eötvös téri templomnak.
AKB

MÁV álláspont
A szolnoki vasútállomás 1-es vágánya mellett lévő táblára festett felszólítást tekinthetjük a Magyar Államvasutak hivatalos álláspontjának vagy új szlogenjének. Mert ugye az elég valószínűtlen, hogy az elmúlt 4 hónapban nem járt arra vasutas, vasúti vezető, és nem tudott volna intézkedni a mocsok eltüntetéséről. Szolnokra is szégyen, hogy a város egyik kapujában így hirdetik az állami vállalat immár hivatalosnak tekinthető álláspontját.
SzoborPark

68-as obeliszk
Közel száz évig állt a Kossuth téren, majd legalább négy évtizeden keresztül az Eötvös tér sarkában, bokrok között bújt meg. Ma is csak az veszi észre ott, aki nagyon figyel, pedig a 68-as gyalogezred obeliszkje világtörténelmi eseményekre is emlékeztet. Idén 140 éves.