[Ajánlom]

Elharapott Kötőszavak

2024. január 15.

Nem könnyű olvasmány Bérczes László Kötőszavak című könyve. Ellenben letehetetlen, Szolnokról nézve kötelező olvasmány, egyben egy különleges elme forrásértékű visszaemlékezése nagyjából Magyarország elmúlt hat és fél évtizedére. Kár, hogy olykor nem kérdezett vissza valaki.

Azt hiszem, Bérczes László a magyar színházi élet szürke eminenciása volt mindaddig, amíg fel nem találta a "beszélgetőkönyvnek" keresztelt interjúkötetet, és 2007-ben meg nem jelent a Cseh Tamásról szóló munkája. Persze lehet, hogy tévedek - de hát ezek a recenziók is amolyan önmagunkkal beszélgetések, nincs, aki kijavítson -, és igazán akkor vonult be Bérczes László a minőségi kultúrafogyasztók mindennapjaiba, amikor 2008-ban Villány környékén elindították az Ördögkatlan fesztivált, vagy amikor 2016-ban Törőcsik Marival is készített egy beszélgetőkönyvet. Szóval a színházat szerető szolnoki nyelvtanárból, a színházilapok írójából és szerkesztőjéből, a főiskolát nem végzett, de tehetséges rendezőből és dramaturgból, későbbi színházcsinálóból az elmúlt bő másfél évtizedben lett "A Bérczes". Aki sok mindent csinált, csinál, és akinek az elmúlt bő hetven éve van annyira érdekes, hogy az Európa Kiadó úgy gondolja, vaskos kötetben mesélteti el. Egyes szám első személyben, amolyan önéletírásként.

Azt nem mondanám, hogy feltárul előttünk egy a hetvenes években indult, a késői Kádár-korban önmagára találó, és a rendszerváltás után kibontakozó, mániákusan függetlenségre törekvő értelmiségi pályája, mert ebben a közel négyszáz oldalban Bérczes sok mindenről nem mesél. Az Ördögkatlan indulásáról és működéséről csak elvétve bukkannak fel utalások. A nyolcévnyi szolnoki tanítása is csak amolyan mellékszál, bár a legendás március 15-ei előadásuk leírása helytörténeti forrásértékkel bír. Ugyancsak kevés konkrétum olvasható a manapság őt körülvevő családjáról, így például Rémusz kilétét és többszöri felbukkanását is csak a bennfentesek érthetik. Nem gondolnám, hogy mindez szándékos. Inkább arra tippelnék, hogy Bérczes "vidékről jött fiú" kisebbségi komplexusa köszön itt vissza: önmagának is képtelen bevallani a sikereit, a jó periódusait. De hát ő ilyen.

Az önéletírása pedig egy kicsit olyan, mint néhány tanár tanítási stílusa: amit korábban elmondott, azt tudott tényként kezeli. Azaz a Kötőszavak igazán csak akkor áll össze Bérczes László viszonylag teljes önéletírásává, ha az ember olvasta a Cseh Tamásról, Törőcsik Mariról, Szarvas Józsefről, és Szolnok esetében nem utolsó sorban, Mucsi Zoltánról írt interjúköteteit. Mert Bérczes kétszer alig írt le valamit, annak ellenére sem, hogy némely sztori évekkel vagy másfél évtizeddel korábban jelent meg utoljára nyomtatásban. Ezért is sajnálom kicsit, hogy a nagy kérdező, egyben gondolatvezető nem engedett senkit magához annyira közel, mint neki megadatott az iménti négy művész esetében. Pedig éppen a négy előző könyve alapján kellett volna tudnia, hogy egy jó kérdező nem zavarótényező, hanem remek sorvezető és gondolatirányító.

Félek, hogy a magányos szerzőben nagyon sok rendkívül fontos sztori és összefüggés benne maradt. Mert a Kötőszavakat olvasva, kicsit az az érzésem, kész csoda, hogy felszínre került például a Nemzeti Színház századik Advent a Hargitán című előadáson elhangzott Sütő András üzenet. Középiskolás lehettem, természetesen nem voltam ott a budapesti előadáson, de valahogy még hozzám is eljutott annak a híre, hogy az előadás végén a szocialista román diktátor őrizetében lévő szerző üzenete mégiscsak eljutott Magyarországra, és azt a már lazuló Kádár-korban Sinkovits Imre felolvasta. A hideg kirázott, amikor Bérczes könyvéből, pár szerénykedő bekezdésből kiderült számomra, hogy ez a vagy 35 évvel ezelőtti, leginkább a rendszerváltás előtörténetéhez tartozó színházi esemény hogyan jöhetett létre. Bérczes László a szendvicse papírjaként hozta át Sütő András üzenetét Erdélyből. Hú, de jó lenne bontogatni ezt a történetet (is)!

És azt hiszem, pár év vagy évtized múlva fogják is, merthogy Bérczes László könyvei - ne legyen szerény a szerző (!), a Kötőszavak is - a magyar színháztörténet forrásai, ami nélkül nem lesz majd megírható például a Bárka Színház szép-szomorú története, a hazai színházi sajtó rendszerváltás körüli átalakulása, vagy éppen a ma már nagypapa korú egykori kissrácok gombfocihoz fűződő viszonya. De azért remélem, valaki még ráveszi Bérczes Lászlót egy vele készülő "beszélgetőkönyv" elkészítésére, és miközben a Kötőszavakban elharapott végű gondolatokat közösen befejezik, felszínre hoznak még sok-sok, a szemtanú számára talán érdektelen, de nekünk kincset érő történetet.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Plusz vagy mínusz egy lámpa a Szapáryn
Faragó Sándor, aki egyébként a Kossuth úton, az egykori Steiner-féle ház melletti épületben működtette papíráruházát, valamikor 1912 és 1922 között jelentette meg ezt a fekete-fehér képeslapot. Illetve ugyanennek színes változatát is. Igaz, azon már egy plusz utcai lámpa is látható.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

Nekünk viszi a szél
Nem a kezünk rövid, hanem a kuka van messze. Nem a kuka van messze, hanem trehányak vagyunk. Nem a kuka kicsi, hanem a parkoló autó sok. Nem közterület, mégis közös a szemét. Nem a parkolással és a díjfizetéssel, hanem az utána maradó cetlikkel van a gond. Nem, nem jó ez így. Nem, nem akarok kifogásokat és magyarázatokat kitalálni a Pelikán pláza parkolóház kijáratának állapota kapcsán. Mert nem jó ez így. És pont.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Móra Ferenc emléktábla
Véletlenül bukkantam a Móra Ferenc szolnoki tartózkodására emlékező táblára a Szent István király utcában. Akkor hirtelen el sem tudtam képzelni, hogy mi köze lehetett a tudós-írónak a megyei rendőrkapitányság épületéhez és a városhoz.

A Szoborpark további képei