cikk küldése
Ajánlja cikkünket ismerősének! Töltse ki az űrlapot, adja meg nevét és e-mail címét, majd a címzett nevét és e-mail címét, és üzenjen ismerősének. A 'Küldés' gombra kattintva továbbítjuk a címzettnek cikkünket és az Ön üzenetét.
Továbbítandó cikk:
Évtizedes novemberek
2021. november 30.
Album

Amikor 10 éves volt a Skála
Nem tudom, a kortársak miként emlékeznek, de számomra nagy elégtételt jelentett, amikor Szolnokon is megnyílt Skála áruház. Ehhez persze kellett az az elsöprő reklámkampány, amit a Demján vezette cég akkoriban prezentált. Az áruház fénye még tíz évvel később is ?ragyogott?.
AKB

MÁV álláspont
A szolnoki vasútállomás 1-es vágánya mellett lévő táblára festett felszólítást tekinthetjük a Magyar Államvasutak hivatalos álláspontjának vagy új szlogenjének. Mert ugye az elég valószínűtlen, hogy az elmúlt 4 hónapban nem járt arra vasutas, vasúti vezető, és nem tudott volna intézkedni a mocsok eltüntetéséről. Szolnokra is szégyen, hogy a város egyik kapujában így hirdetik az állami vállalat immár hivatalosnak tekinthető álláspontját.
SzoborPark

Kitessékelt Ede
Harminc éve állították fel a szolnoki színház sarkán, a Táncsics utca elején Pogány Gábor Benő szobrászművész Szigligeti Ede-szobrát. Nagyjából hat évvel azután, hogy a művésztől a város megrendelte az alkotást, ami eredetileg nem közterületen, hanem az épület aulájában állt volna.