Állomástorzó

2016. október 22.

A Fortepan.hu-n közzétett, a szolnoki vasútállomást 1955-ben mutató fotóról nagy valószínűséggel meg lehet mondani, hogy miért készült. Miként azt is, hogy miért fogadta még szűk két évtizedig nagyjából hasonló látvány azt, aki Szolnokra vonattal érkezett, vagy a nagyállomás érintésével hagyta el a várost.

Fogadni nem mernék rá, de ha tippelnem kellene az Út- és Vasúttervező Vállalat (UVATERV) néhai fotósának 1955-ös GPS koordinátáit, akkor az valahová a mai állomásépület csarnokába esne. Úgy képzelem ugyanis, hogy a Pfaff-féle vasútállomás főhomlokzatának legmarkánsabb eleme, a két torony közé helyezett főbejárat, a Baross utca vonalába eshetett. És mivel más képekből arra lehet következtetni, hogy a maihoz képest igencsak keskeny állomásépület rögtön az első vágányhoz illeszkedett - a vágányok helyét pedig 1975-ben sem helyezték át jelentősen -, mindannak, amit ezen a fotón látunk a jelenlegi vasútállomás, hatalmas, üvegfalú csarnokának a helyén kellett lennie.

Ez a kép tizenegy évvel a harmadik szolnoki nagyállomást lényegében megsemmisítő bombázás után készült. Bármilyen hihetetlen, a jelenlegi helyén második ilyen célú épületegyüttes a fotózás pillanatában még ötven éves sem volt, így ha nincs a világégés, akár teljes pompájában is állhatott volna. Mivel azonban a történelem a "ha" szót nem ismeri, a harcok befejeződése után egy évtizeddel ilyen kép fogadta a 40 ezres város lakóit, és a feszített iparosítás miatt leginkább vonattal naponta Szolnokra ingázókat.

Amivel a fotós feladata is összefügghetett. Ugyanis 1955-re már világos volt, hogy a tiszai vasúti átkelő előtt, több fővonal találkozásánál, egy várhatóan lakosságszámában tovább gyarapodó várost egy ilyen, romjaiból toldozgatásokkal megmentett vasútállomás már nem sokáig tud kiszolgálni. Az első ötéves terv (1950-55) idején több nagyváros állomása megújult, így logikusnak tűnt, hogy a második szocialista tervidőszakban a szolnokira is sort kell keríteni. Márpedig a tervezéshez, a tervezés igazolásához fotók is kellettek, így a munkával megbízott UVATERV munkatársa jó pár képet készített a Pfaff Ferenc nevével fémjelzett épületegyüttes maradványairól. Gondolom azért, mert a megrendelők fejében az járhatott, hogy a torzó hamarosan el fog tűnni a föld színéről.

Ma már tudjuk, hogy ez nem így történt. Az 1956-os forradalom és az előző évek elhibázott gazdaságpolitikájából következő visszaesés eltüntette az új szolnoki állomás pénzügyi forrásait. Oly annyira, hogy majd csak az 1963-ban lefektetett nagy vasúti rekonstrukciós tervben került elő ismét a probléma. Ami egyben azt is jelentette, hogy az 1907-ben átadott, 1944-ben lényegében megsemmisült, 1955-ben a képen látható állapotban lévő vasútállomásnak még majdnem két évtizedig kellett kiszolgálnia az utasokat.

Hogy mikor szedték fel az állomás előtti macskakövet - ha az volt, és nem sárga keramit -, nem tudom. Miként a kép jobb szélén, a sínek között álló lámpa eltűnésének pontos időpontját sem ismerem, csak azt tudom, hogy hasonló utcai lámpák voltak a két világháború között szinte az egész városban, és egy-egy hasonló ma is áll a RepTárban illetve az E-On telephelye előtt. Azt azonban ki lehet jelenteni, hogy a fotó bal szélén, a távolban látszódó, 1940 szeptemberében átadott Kolozsvári-híd kosaras szerkezete előbb lett átépítve - és megemelve -, mint hogy bezárt volna az ezen az 1955-ös fotón megörökített szolnoki állomás.