[Helyszínelő]

Szapáry úti gyönyör

2018. augusztus 23.

Úgy látszik, a Szapáry úti óvoda melletti ház kis üzlethelyiség vonzza a nosztalgikus ízeket. Harminc évet repülök vissza az időben, ha a nyáron megnyílt Pleasure Islandban gofrit rendelek. Az édesszájúak és a fiatalok körében legendává válhat, ha nem hagy alább a lelkesedés.

Emlékszik még valaki rajtam kívül arra a lakókocsira, ami 1987 körül a Bőrtex tövében - a 24 emeletesnél lévő kereszteződéstől egy kicsit vissza a Közgé felé - állt, és gofrit vagy goffrit vagy amerikai palacsintát (ki tudja, mit és azt is hogyan írták) árult belőle egy középkorú, kissé mogorva hölgy? Hogy annak az évnek a tavaszán ott állt, abban egészen biztos vagyok, mert bár emlékeim szerint kicsit drágák voltak a csemegéi - talán nem volt tízféle sem -, az első megkóstolása után mágnesként vonzott. Esküszöm, a mai napig a számban van a négyzetrácsosra sütött tészta íze, meg a puncsos vagy vaníliás pudinghab tetején a tejszínnel. Ami fizetés után papírtálcára vagy talán szalvétára került, így kulturáltan szinte lehetetlen volt megenni, mégis sokszor visszatértem. Nem tudom, mikor tűnt el az a vendéglátóipari egységgé alakított, talán NDK-s lakókocsi az akkori Tanácsköztársaság útról, az azonban biztos, hogy majdnem harminc évig hiába kerestem ifjúkorom egyik kedvenc ízét. Eltűnt. Pedig három évtized alatt itthon is teljesen hétköznapi étel lett a gofri.

Kicsit hasonlóan jártam vele, mint ifjú éveim magyar hamburgereivel, amik köszönő viszonyban sem voltak az amerikai felmenőkkel, meg a gyorséttermes sztenderdekkel, de valami plusz életérzés fűszerezte azokat a nyolcvanas évek második felében. Zsemle, hús, csalamádé, Piros Arany. Elsodorta a rendszerváltás, hogy aztán az utóbbi évek gasztro nosztalgiája megpróbálja feltámasztani. Olykor egy picit sikerült is annak a hamburgeresnek, ami a Szapáry út 10. alatt működött. Éppen ott, ahol ezen a nyáron megnyitott a Pleasure Island, Szolnok legújabb vagy egyetlen gofrizója. Véletlen egybeesés, hogy ez a hely vonzza a számomra nosztalgikus ízeket?

A fiatalabbak körében gyorsan híre ment az új helynek, amit a sok csalódás után kicsit ódzkodva kerestem fel. Az "étlapra" is csak hümmögtem, hogy bár visszafogottságában is pazar vállalás, azért nem adom meg egykönnyen magam. Amiatt sem, hogy az egykori lakókocsi mogorva nénijével szemben itt egy vidám lány szolgált ki, és amíg vártam, addig nem az utcán, hanem egy kellemes helyen ácsorogtam.

Aztán, amikor a vállalható papírtányérban elém került az első rendelés... eldőlt minden.

A tészta lágy, omlós, nem szivacs nem kavics, és éppen csak annyira édes, hogy megágyazzon vagy helyet adjon a feltéteknek. A vanília puding lehet, hogy nem Gundel, de nekem tökéletes, gyümölcsökkel megszórva pedig még jobb, amit csak fokoz a tejszínhab és a folyós karamell. Bűn az élet!

Mondhatnám, hogy édességből összerakott fluxus-kondenzátor, ami bő harminc évet repített vissza az időben. De nem, mert pont az benne a jó, hogy kicsit olyan, mint az a régi, lakókocsis, mégis meghaladja és mi tagadás, meghatározza a jövőmet. Nyugodtan kimondhatom: a beetetés sikerült, a horgot bekaptam. Már visszatérő vendég vagyok.

Aki nagyon szurkol, hogy ne hagyjon alább a nyitás lendülete. Mert az ilyen helyek lehelhetnének pezsgő életet az önmagát kereső Szapáry utcába. Főleg, ha itt is kerülhetne néhány asztal meg szék az utcára - jobb lenne mind az elhanyagolt virágágyás -, hogy végre ne a közeli padon kelljen hódolnom az élvezeteknek.

A Pleasure Island nem teszi magasra a lécet, azt viszont az eddigi tapasztalataim alapján mindig megugorja. Nem akar Michelin csillagos hely lenni, talán csak a szolnoki édesszájúak egyik kis Mekkája. Nincs felesleges csillogás, vendégvakítás, viszont van kellemesen dizájnolt beltér, jó termékek, elviselhető árak és normális kiszolgálás. Persze, nem lehet naponta rájárni a gofrijukra, de rendszeresen visszatérni, a feltéteket variálni, nálam simán beleférhet.

És akár még legenda is lehet a fiatalok, a Szolnokon megfordulók, vagy a hozzám hasonló nosztalgiázók körében. Ó, de jó lenne, ha sokkal tovább bírná, mint az a lakókocsit 1987-ben a huszonnégyemeletes tövében!

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Lakótelepi festmény
Olykor a pincelejárók kincseket rejtenek. Például a Móra Ferenc út környékét 1975 előtt megörökítő festményt. Hogy kik lehettek az alkotók, nem tudni, de szerintem többet ér ez a kép annál, mintsem csak véletlenül lehessen megnézni.

Az Album további képei
 

AKB

Bringázz a dzsungelben?
Szeszélyes és csapadékos a június. Ezt fűkaszával és kaszát fogó emberrel se lehet bírni. Avagy tekintsük extra szolgáltatásnak, szolnoki turisztikai attrakciónak, hogy a déli városrészben embermagasságú gazdzsungelen át vezet a kerékpárút. Nem csodálkoznék, ha valamelyik bozótból Sir David Attenborough lépne ki kamerával, mert itt forgatja a legújabb, vadvilágban játszódó természetfilmjét.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

68-as obeliszk
Közel száz évig állt a Kossuth téren, majd legalább négy évtizeden keresztül az Eötvös tér sarkában, bokrok között bújt meg. Ma is csak az veszi észre ott, aki nagyon figyel, pedig a 68-as gyalogezred obeliszkje világtörténelmi eseményekre is emlékeztet. Idén 140 éves.

A Szoborpark további képei