[Helyszínelő]
Mi történik a városháza alatt?
2022. január 19.
Esélyt adtam a személyzetében megújult Söráriumnak. Háromszor ettem napi menüt a városháza pincéjében azzal a szándékkal, hogy ha beválik, akkor jöhet az á la carte, vagy akár a családi vacsora. Esküszöm, jót akartam. Nem rajtam múlott, de jó darabig ismét nem megyek oda.
Nem igazán értem, miért van elátkozva a szolnoki városháza pincéje. Nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű országok kisebb-nagyobb városaiban a rathaus, a stadthaus vagy a hotel de ville a település elsőszámú vagy kiemelten nívós éttermét is jelöli. Talán nem véletlenül, hiszen a városháza mindenütt egy fontos intézmény, kicsit a település reklámja is, no meg joggal feltételezhető, hogy a közelség vagy az ügyintézés okán olyanok járnak oda, akiknek vagy számít a véleményük, vagy befolyásolni tudják mások véleményét. Ugyanakkor aláírom azt is, hogy Magyarországon nem nagyon van az ilyennek hagyománya. De már csak ezért is lehetne különleges hely a Kossuth terünkön lévő pinceétterem.
Abba most ne menjünk bele, hogy mi lett a 2016-os átadás óta az uniós pénzből kialakított Sörárium múzeum részével. A jó ideje lekapcsolt beléptető rendszer, a nullára csavart hírelés, a tulajdonképpeni folyamatos zárva tartás pontosan leírja a helyzetet. Amit talán az sem ment, ha tudomásul vesszük: e múzeum-étterem projekt révén lehetett pénzt szerezni a városháza felújítására, és az egykor a földszinten lévő üzletek raktáraiként is funkcionáló pincerendszer megmentésére. Azt hiszem, jobb, ha azt se számoljuk, az elmúlt öt-hat évben hány üzemeltető próbálkozott a Sörárium felvirágoztatásával és rentábilissá tételével. (Ők biztos szívesen elbeszélgetnének az egykori uniós pályázat megvalósíthatósági tanulmányának a készítőjével.)
Jó pár hónapja, de az is lehet, éve, nem jártam a Sörárium étterem részében, ám néhány héttel ezelőtt a közösségi oldalakon megjelent, hogy tulajdonképpen a falakon és a berendezéseken kívül mindent lecseréltek. Azaz új a séf és a személyzet. A szolnoki és az általam rendszeresen látogatott helyek éttermeivel kapcsolatban egy ideje az a taktikám, hogy előbb egy hétköznapi ebéddel, ha van a menüjükkel tesztelem őket. Mert értelmezésem szerint a déli ebédeltetés az a kötelező ujjgyakorlat, ami pontosan megmutathatja, mit gondol a személyzet önmagáról és az adott helyről. Nem titkolom, annak idején így lett az egyik kedvenc helyem a budapesti Menza, de a szolnoki Liliomfi és Galéria a mai napig ezzel bizonyít újra és újra. (Amit én meg az esti és a társasági visszatéréssel szoktam viszonozni.)
Szóval örömmel mentem a megújult Söráriumba. És bár az első alkalommal kicsit hideg volt, a különleges belső tér és a gyönyörűen megterített asztalok jót sejtettek. Nem is csalódtam a menüben, arról nem is szólva, hogy külön vegetáriánus főétel is szerepelt a kínálatban. A séf teljesítményétől felvillanyozódva távoztam, sőt, volt, akinek ajánlottam is a helyet. (Elnézést!) Aztán másodjára már voltak gondok. Nem az étellel, mert az még mindig toplistába fért Szolnokon. Hanem a személyzettel. Alapvetően semmi közöm az ujj hosszúságú műkörmökhöz, de a felszolgálóknál kicsit zavar. De talán belefért volna, ha a majdnem üres étteremben nem 70 percig tart munkanapon megebédelni. Majd nem okoz gondot a számla elkészítése, amiért végül már a pulthoz mentem, ahol így végighallgathattam a dolgozók duzzogásait. De három a magyar igazság. Meg az, hogy harmadjára a főételt olyan beton keménységűre melegített, szárított sült krumplival tálalták, hogy az éleiket fenni lehetett volna. Egykor már csak ilyen lehet a déli menü? Ebbe belement a szakács, a pincér és a főnök is?
Nem titkolom, hogy ekkor már mindenen kákát kertestem. És ma sem tartom korrektnek, hogy a háromfogásos menüt csak egyben lehet kifizetni, azaz a legutolsó alkalommal három desszertet anélkül is fizettem, hogy kikértük volna. Az meg tényleg kegyelemdöfésként ért, hogy a napi menü felszolgálására is szervízdíjat - magyarul automatikus borravalót - számolnak fel. Talán csak a picit csábítóbb árcédula érdekében, miközben a kiszállítás ingyenes. Hát, ha ennyire nem akarják, hogy odajárjak! Szerencsére nem fogok éhen halni.
Az biztos, hogy egy újabb esélyt tőlem már csak akkor kap a Sörárium, ha ismét megújul a személyzet, és velük együtt a hozzáállás is, és erről engem előzetesen több, egymástól független forrás is meggyőz. Nincs harag. Gondolom, ők is kibírják nélkülem.
Album

Lányok a Véső úton
Ahhoz nem férhet kétség, hogy ez a képeslap-hátoldallal ellátott fotó a szolnoki Véső úti sporttelepen készült. Abban is biztosak lehetünk, hogy a fotós csak 1937 után dolgozhatott. Azt gondolom, hogy ez a felvétel még a második világháború előtti, de lehet, hogy tévedek. Segítsenek!
AKB

MÁV álláspont
A szolnoki vasútállomás 1-es vágánya mellett lévő táblára festett felszólítást tekinthetjük a Magyar Államvasutak hivatalos álláspontjának vagy új szlogenjének. Mert ugye az elég valószínűtlen, hogy az elmúlt 4 hónapban nem járt arra vasutas, vasúti vezető, és nem tudott volna intézkedni a mocsok eltüntetéséről. Szolnokra is szégyen, hogy a város egyik kapujában így hirdetik az állami vállalat immár hivatalosnak tekinthető álláspontját.
SzoborPark

A mi József Attilánk
Lehet azon vitatkozni, hogy a szolnoki József Attila szobor hasonlít-e a költőről ismert portrékra, bennünk élő képre vagy sem. Azt azonban ne vonjuk kétségbe, hogy az egyik legtöbbször megmintázott költőnknek Szolnokon is helye van. Azt meg fogadjuk el véleményként, hogy a mainál talán jobb helyen is állhatna a mi József Attilánk - de hozzá ne nyúljon valaki!