Három a magyar igazság?

A karácsonyi szezon után, amikor az emberek általában alaposan kiköltekeznek, ritkán nyitnak új boltokat vérbeli kereskedők. Szolnokon is inkább a bezárások, a hosszabb szabadságok, leltározások, felújítások jellemzőek erre az időszakra. Különösen igaz ez a vendéglátásra, nem is véletlen, hogy pár éve erre az időszakra találták ki a Torkos csütörtököket. Persze valami nem attól lesz jó, hogy szabálykövető. Sőt, láttunk már olyat Szolnokon is, hogy pont annak jött be az üzlet, aki szembe ment a trendekkel. Mivel a város legújabb kávéházának egyik működtetőjéről nem igen mondhatnánk, hogy amatőr, maradjunk inkább annyiban, hogy két kevésbé sikeres próbálkozás után kellő bátorsággal és magabiztossággal vágott bele a Táncsics úti Patina elindításába.

Ami minden emberi számítás szerint jó helyen van a Városháza oldalsó kapujával majdnem szemben, félúton a Kossuth tér és a színház, a Tisza-part között. A környéken számtalan iroda és hivatal működik, így elvileg napközben is sokan beugorhatnak ide egy kávéra vagy megbeszélésre. De munkaidő után, hétvégeken sétálva vagy színházba menet is útba eshet, tehát akár már a nyitás hónapjában felfuthat a forgalom. Gondolom, ilyesmire alapoznak, mert eddig sem az enteriőr, sem a kínálat nem tűnik vendégmágnesnek.

A kínálat különlegessége a sült tea, jelentsen is ez bármit. A kávék márkája eddig nem derült ki, de el kell ismerni, hogy a narancsos forrócsokijuk rendben van. Viszont a kávéházakra jellemző süteménykínálat még nagy jó indulattal sem nevezhető visszafogottnak, hiszen a két-háromféle sütemény inkább kínos, mint trendi. Szó se róla, a Tisza szálló szebb napjait időző Tisza mambó és Tisza frutti különlegesek, és sokakban kelthetnek nosztalgiát, no de hiába a Hamburgi szelet, ez így kevés. Mint a régi asztalkára állított látványhűtő. Nem is értem, miből remélnek bevételt, ha nincs mit eladni, pardon: kínálni.

Nem vagyunk egyformák, de nem gondolnám, hogy a kínálat szűkösségét a beltér kialakítása fogja ellensúlyozni. Ennyire eklektikus, esetlegesen összeválogatott berendezést ugyanis legutóbb a Tünde rossz napjaiban láttam. A pult szimpla konyhabútor lapokból van összerakva, a ritkás székek és asztalok meg különböző garnitúrákból. Ráadásul elég nehéz íróasztal magasságú kávéházi asztalnál jól érezni magunkat. A kiegészítők - régi rádió, pezsgőtartó, tükör, műgramofon - érdekesek, csak éppen olyan, mintha egy negyven év után kiürített lakás felszámolásából származnának. Az egyetlen említésre érdemes dolog az egyik falat elfoglaló, stilizált szolnoki promenád, amin a város több jellegzetes épülete is megjelenik. Bár itt sem világos, hogy mi volt a megrendelő és az alkotó célja.

A Patinát megnyitó tulajdonosok és üzemeltetők biztos, hogy nagyon optimista emberek, ha ebbe így és most belevágtak. Ilyen fokú optimizmusra pedig nem reagálhatunk mással, csak optimizmussal, ami kell ahhoz, hogy esélyt adjunk a helynek. Hátha harmadjára sikerül. Mert Szolnoknak se lenne rossz, ha valami valóban feléledne abból a régi Tiszából.