[Helyszínelő]

Étteremvágyakozó

2021. január 20.

Olyan jó lenne újra szolnoki vendéglátóhelyekről írni úgy, hogy beülhettem hozzájuk és kipróbálhattam mi mindent tud a konyha meg a személyzet! Vagy egyszerűen csak náluk lenni, náluk találkozni. Ami rajtam múlik, azt megteszem, hogy túléljenek, és a válság után is legyenek.

Ma már azt mondom, abban a szerencsében volt részem középiskolásként, hogy "egyéb" származásom miatt - magyarul értelmiségi szülők gyerekeként - nem kaphattam menzát. Ennek következtében 14 éves koromtól, hétköznapokon, vendéglőben, pontosabban az akkori Szolnok étteremben ebédelhettem. Ha jól emlékszem, csak kétféle menü közül lehetett választani, de pincérek (tanulók) szolgáltak ki, mindig rendesen meg volt terítve, meleget ehettem, ráadásul utána soha se kellett mosogatni. Mindez annyira belém ívódott, hogy egyetem alatt se főzőcskéztem - nem is tanultam meg soha -, hanem különböző éttermekbe jártam. A napfény városának kilencvenes évekbeli gasztrotérképét még ma is le tudnám rajzolni. Talán ezek miatt is gondolom azt, hogy ha az "idő pénz", akkor egyáltalán nem drágább hétköznap étteremben ebédelni, mint otthon főzni. Ráadásul lassan három és fél évtized tapasztalatai azt is mondatják velem, hogy mindennap jól főzni, az egy szakma, és ahogy nem állok neki villanyt, autót, számítógépet szerelni - mert nem értek hozzá, és csak bajt csinálnék, ráadásul jó drágán -, a hétköznapi ebédem elkészítését is inkább profikra bízom.

A vírushelyzet miatt elrendelt bezárásokig Szolnokon se jelentett gondot, hogy hétköznap, valahol, valami jót, gyorsan és elfogadható áron ebédelhessek. Még az is mindig belefért, hogy a napi menüket előre nézegetve válogassak, és csak azután induljak el. Miként az is, hogy az ebédlőhelyek többsége jóval több legyen, mint egyszerű déli megoldás, hiszen, ahol délben minőséget adnak - ízben és kiszolgálásban -, ott nagy eséllyel a vacsora, és az alkalmi, bonyolultabb étkezések is rendben lesznek. És a magam részéről az éttermi ebédelésekhez még egy fontos dolgot hozzáteszek: a közösségi élményt. A találkozás, a beszélgetés lehetőségét. Amiktől az ebéd több, mint szimpla létfenntartás. Azt hiszem, ez hiányzik a legjobban.

Persze a karantén alatt se tanultam meg főzni, és hideget se ebédelek. Ám nem illene a szerencse szó annak felvezetéséhez, hogy a kedvenc szolnoki éttermeim nem hagytak cserben. Mert ennél jóval többről van szó. Megszállottságról, kitartásról, végtelen bizakodásról, a vendégek és a kollégáik tiszteletéről, eszméletlen élni akarásról. Lassan három hónapja nincsenek nagyrendezvényeik, szerintem alkoholt egyáltalán nem adnak el, esti és hétvégi rendelésük se sok lehet, csak a déli menüztetés maradt. Miközben az alapanyagárak, a jelenleg túlméretezett éttermek rezsije alig változott. Komolyan aggódom értük, és nemcsak azért, mert nélkülük ebédproblémáim lennének. A város lenne szegényebb bármelyikük nélkül. Éppen ezért, én kitartok, és inkább én megyek el az ebédért, hogy még a szállítási költségemmel is beljebb legyenek.

A Tiszai hajósok terén lévő Galériában még mindig remekül, számomra háziasan főznek, ráadásul tisztességes adagokat képesek kiporciózni. Tizenkettő előtt pedig ott sorakoznak a levesek és a kétféle menü, meg a desszertek a nagytermükben, így pillanatok alatt kiszolgálnak. Várnom csak akkor kell, ha menekülő menüt vagy valami extrát kérünk.

Részemről komoly túra átkelni a Tiszán, de ha különleges ízekre, a megszokott ételek extra megoldására vágyok, akkor útba ejtem az Aranylakatot. Számomra olyanok ők, mint amikor a sok rockzene után előveszek valami klasszikus komolyzenét. Szüksége van az érzékszerveknek a megszokottól eltérőre. Tudva, hogy ehhez kell néha egy kis bátorság.

Nem tagadom, hogy a favorit, akiknek a honlapjával nálunk az ebédválasztás kezdődik, a színházzal szembeni Liliomfi. Sőt, van a hétnek egy napja, ami akkor is az övék, ha éppen a napi menü nem a fogamra való. Mert bár nem lehet beülni hozzájuk, de virtuálisan is nyitva hagyták az étlapjukat, és bármit rendelhetek. És van néhány ételük, amelyek nekem már olyanok, mint nagymamám főztjei voltak, amiket bármikor, de lehetőleg nagyon sokszor képes vagyok megenni. Nem mondom, hogy nem sír a lelkem, amikor belépek az üres étterembe, de ilyenkor inkább mindig Mucsi Zoltánra gondolok, meg arra, hogy ott rendezték a nyolcvanas években az úszóversenyeiket, amin röhögnöm kell.

De mondhatnám az Agóra bisztrót is. Gyorsan valami egyszerűt. Vagy a Kossuth téri New York-ot, már-már kézműves hamburgereikkel. Tudom, hogy a Halászcsárda se adta fel, sőt olykor a Bajnok étlapja is kinyílik nálunk. És elnézést azoktól, akik szintén kitartanak, csak valamiért elkerülik a figyelmemet! Mert ez a cikk nem egy klasszikus éttermi ajánló akart lenni. Sokkal inkább egy köszönet mindazoknak a vendéglősöknek, szakácsoknak, pincéreknek, segítőknek, akik kitartanak. Bízva abban, hogy nem igazak a pletykák, és minél előbb újra beülhetek hozzájuk! Tartsanak ki! Amit ehhez én hozzátehetek, megteszem.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Gyors behívás, új templom
Úgy tűnik, a második világháborúban is sok katona küldött egy-egy gyors üzenetet Szolnokról, a város valamelyik részletét ábrázoló képeslapon. Az akkor éppen hétéves újvárosi, más néven Szentlélek templom fotóját Pál Berta kisasszony kapta Rákosligeten 1944. július elején.

Az Album további képei
 

AKB

Régi hirdetések sorsa
Mi lesz a régi reklámokkal? Általában elfelejtsük és/vagy kidobjuk őket. De kinek a dolga kidobni egy elavult vagy leszakadt óriásplakátot? A hirdetésen szereplő cégé? A hirdetést kihelyező vállalkozásé? A táblahelyet bérbeadó tulajdonosé? Gát lévén a gátőré? Vagy a városi köztisztasági cégé? Netán az enyém, ha már észrevettem a Szandai rétre vezető lépcső mellett? Csak azért értetlenkedem, mert a szerintem egyértelmű válasz ellenére is ott éktelenkedik néhány óriási, plakátból gyűrt szemétgalacsin.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Nyoma sincs emlékkő
Annyira nyoma veszett, mintha soha nem is állt volna Szolnok határában, az Abonyi út végén, a Tanácsköztársasági emlékkő. A város eltűnt szobrai, Szolnok szocialista emlékművei közül is mindig kifelejtődik, pedig legalább húsz éven keresztül volt egyik helyszíne a Forradalmi Ifjúsági Napok eseményeinek.

A Szoborpark további képei