[Helyszínelő]

Az ízekben Amerika visszainteget

2022. március 08.

Elsőre meglepő a hely neve, és észrevenni sem könnyű. Belépve a szépen felújított régi házba viszont olyan élményt kaphatunk, ami az amerikai álmokat súrolja. Nem ettem még végig az étlapjukat, de azt kívánom nekik és magunknak is, hogy legyen erre idő. A Sütő utcai Pitvarban jártunk.

A Sütő utca elején meglepően nagy munkába kezdtek néhány hónappal ezelőtt. Sokszor járok arra, és el nem tudtam képzelni, hogy az 1-es számú, magasföldszintes ház felső részében ki és mit tervez. Még gondolkodtam is rajta, hogy bátorság kell a legendás Nádas presszó, meg a néhai díszállat-kereskedés fölött lakást kialakítani, ráadásul nem kis lendülettel. Aztán valamikor február végén, egy szerda este is arra jártam, és meghökkentem az utcára húzott "nyitva" táblán, meg a kitárt, régi kertajtón. Mindennél jobban csak azon lepődtem meg, amikor benyitottam az épületbe, felmentem a lépcsőn, és egy nem hivalkodóan, ugyanakkor ízlésesen felújított térben találtam magam, ahol akkor majdnem minden asztalnál ültek. Pitvar néven BBQ és Burger étterem nyílt a Sütő utca 1. szám alatt.

Pár nappal később a bablevesükkel indult a teszt. Amiben ugye nemcsak a bab és a házi kolbász, hanem a különlegesen készített hús, a BBQ marhanyak volt a lényeg. Nemhogy betalált, de örömet okozott. Csak arra nem számítottam, hogy az elsőre nem túl nagynak tűnő tál annyira laktató lesz. Így kicsit küzdenem kellett az óvatosságból második fogásnak rendelt előétellel, ami a hely húsaiból összeállított válogatás volt. Magyarul egy ízorgia. Leginkább azért, mert Szolnokon nem megszokott módon készítik a húsokat. Pit-ben. Más néven szmókerben (smoker), ahol indirekt módon jut a hő a húsokhoz, és lesz belőlük lassan barbecue. Mindig tanul valamit az ember. Aminek köszönhetően megért olyasmit, ami elsőre fura. Például a Pitvar nevet, ami lehet akár Pit-vár is.

Bevallom, a hely már azzal levett a lábamról, ahogy az épülethez és a belső térhez hozzányúltak. Az egykori emeleti lakást (lakásokat?) ugyanis egy hatalmas térré nyitották össze, amibe a pult mögötti konyha is beleértendő. Szimpatikus módon láthatóvá tették a régi falak téglázatát, sőt egy helyen a néhai boltív is látszik. De nem pusztították el az egykori ablakokat, azok szerkezeti darabjait sem, sőt mind az épület, mind a kert ajtaja az épülethez illő, ódon darabok maradtak. Miközben a pult és a konyha felé a visszafogott modernizmus jelenik meg. Mindez nekem azt üzeni, hogy talán nem pénzjegynyomdát akartak nyitni a Sütő utca 1-ben, hanem egy olyan amerikai álmot, ami a minőségtől, a kitartástól, a szorgalomtól, ne meg az elődök és a hely tiszteletétől maradhat életben, és lehet akár nagyon sikeres is.

Őszintén megmondom, másodjára azért mentünk a Pitvarba, hogy másoknak is megmutassuk a helyet, ami jól néz ki, és ahol nemcsak jót, de különlegeset is lehet enni. Ráadásul egy nagyétkű, ám kellően kritikus kamasszal mentünk, aki evett már néhány helyen a világban BBQ-t. És senki előtt sem vallottunk szégyent. Én ekkor a BBQ sertéstarját próbáltam ki, ami önmagában is remek volt, de az általam először megízlelt krémsajttal töltött jalapenoval, na meg a remekül elkészített grill zöldségekkel egészen kiváló lett. "Kritikustársam" is nagyon elégedett volt a marhaszeggyel, meg a többi négy-öt tálról csipegetett aprósággal és a végén a brownie-val is.

Néha csodálkozom, hogy milyen dalok jutnak eszembe, és miket vagyok képes évtizedek homályából felidézni, dúdolni. Csak egy-két szó miatt: Amerika, álom. Egy szelet Amerika a Pitvar révén megvan. De mi az álom? Ja, persze. Hogy mások is felfedezik a szolnoki Sütő utcát, ahol a görög mellett immár van egy amerikai hely is, és bár a kis franciás pékség csak pár hónapig bírta, azért álmodoznék tovább. Egy szolnoki gasztro utcáról, nemzetközi konyhákkal, a Pitvar létrehozóihoz hasonló mentalitású "művészekkel". Csodájára járnának a távoli népek is. Álmaimban...

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

A három templom körül
Az ehhez az 1915-ben kiadott, de csak 1917-ben postázott képeslaphoz használt eredeti felvételt valamikor 1905 és 1912 között készítette valaki a Tisza bal partjáról, a Móricz-ligetből. Meglehetősen magas vízállásnál, valamikor kora tavasszal, így jól látszik nemcsak a rakpart, de a három templom körül álló többi ház is.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

A parkolás minden előtt
Ausztriában így szokás. Vagy, akinek ilyen autója van, annak így kell, szabad, lehet. De hagyjuk meg annak a lehetőségét is, hogy a kiállított autókat parkoló autóknak nézte a Helyi Termékek Vására idején a sofőr. Persze az sem kizárt, hogy terméket hozott. Vasárnap délelőtt, amikor nem gond Szolnokon parkolni. Igaz, lehet is bárhogyan, mert rendőr nem járt arra. Nincs itt semmi látnivaló! A haza meg a parkolás osztrák rendszámmal is minden előtt.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Két emlék egyben
A Lengyel légió utca közepén van egy emléktábla, ami tulajdonképpen két dologra emlékeztet. Egyrészt egy nagyszerű férfira, aki két nemzet nevében kétszer szállt szembe az I. Miklós vezette Orosz Birodalommal. Másrészt a szabadságharcunk lengyel katonáira. De ez sem egyszerű történet.

A Szoborpark további képei