Felénk

Gyár állt itt

2018. december 19.

Talán a mai szolnoki gyárak és nagy munkáltatók is egyszer olyan legendái lesznek a város történetének, mint amilyenekké sok évtizeddel ezelőtt a Vegyi, a Cukorgyár, az ÁÉV, a Mezőgép vagy éppen a környék téeszei lettek. Igaz, többségük jóval több volt, mint szimpla munkahely.

(ÉV VÉGI ISMÉTLÉS: Ez a cikk 2018. október 8-án jelent meg először.)

Gyerekkoromban roppant büszke tudtam lenni, ha valahol a város határain kívül olyan termékkel találkoztam, amit Szolnokon gyártottak. Ez persze elsősorban a TOMI mosópor lehetett, olykor valami papíripari termék vagy éppen bálázógép, netán a Szolnoki Cukorgyár emblémájával ellátott süvegcukor. Mert a BVM termékei vagy éppen az ÁÉV munkái inkább helyben voltak láthatóak, a Jármű vagy a Kőolaj produktumait pedig nehezen lehetett hétköznapi termékre fordítani. Ugyanakkor a nyolcvanas években szinte valamennyi nagy szolnoki gyárat vagy munkáltatóját fel tudtam sorolni, sőt akár a telephelyüket is megmutathattam volna, mert annyira hozzátartoztak a mindennapokhoz. Arra jártak a buszok, valami ismerős vagy valakinek a valakije dolgozott ott.

Arról nem is beszélve, hogy ezek a vállalatok nemcsak a termelés révén voltak jelen a város életében. Irigykedve néztem a néhai tiszaligeti vállalati üdülőket, amelyek egykor pontos leképezései voltak a legnagyobb szolnoki cégeknek. De sok cég azért is fontos volt azéppen nem ott dolgozó szolnokiaknak is, mert működő művelődési házuk, strandjuk, sportpályájuk, horgásztanyájuk, a város határain kívüli jobb vállalati üdülőjük, sőt, olykor gyerektáboruk volt. És akkor még nem beszéltünk az irodaházaikról vagy éppen a lakótelepeikről, amelyek a városképet is meghatározták.

Persze mindenek az alapjait nem az előző rendszer rakta le. A ma már nem létező Cukorgyár még az első világháború előtt született, hogy majdnem pontosan egy évszázaddal később a jelképének számító kéménye is ledőljön. A strandját talán még ma is árulják, sportpályáját a gaz veri fel, lakótelepe viszont örökre megőrzi a néhai gyár emlékét. Miként az ugyancsak még a szocializmus előtt létrehozott Szolnoki Papírgyárból is már csak a lassan helyi védettségre érett lakótelep marad meg. Pedig abban a gyárban még a nyolcvanas években is hatalmas fejlesztések zajlottak, és a rendszerváltás után is sokszor úgy tűnt: nem vész kárba a korábbi évtizedek sok tízmilliárdnyi beruházása.

Szolnok egyetlen, valóban, szocialista nagy üzeme azonban a Tiszamenti Vegyiművek (TVM), azaz a Vegyi volt a Tószegi út végén. Ami az előbbiektől eltérően, legalább részben életben maradt. Sőt, a néhai focipályáján még ma is rúgják a bőrt. Különlegességét talán az adta, hogy lakótelepe - saját stranddal, művelődési házzal, bolttal, sőt márkázott presszóval - miatt szinte város volt a városban. Legfontosabb termékének reklámja pedig úgy magasodott Szolnok legnagyobb kereszteződése fölé, mint valami templomtorony. Azt pedig mindenki tudta a városban, hogy hol is van az 1-es és a 2-es busz végállomása.

Számomra a TVM-hez és a TOMI-hoz hasonló hírnévvel bírt a néhai Mezőgép. A Cukorgyár után álló üzemben olyan speciális mezőgazdasági gépeket gyártottak, amelyek szinte minden magyar téesz és állami gazdaság gépparkjában ott voltak, így nem nagyon lehetett az országon úgy átutazni, hogy valamelyik település határában ne láthassunk ilyeneket. Mivel volt szerencsém ebben az üzemben anno kéthetes nyári gyakorlatot is eltölteni, bennem úgy maradt meg az egész, mint egy nagyon modern, fejlett, kulturált hely. Korszerű irodák, számítógépek, a főépületben orvosi rendelő, étterem.

És persze nem hagyható ki az emlékeimben élő többi üzem sem a felsorolásból. A számomra misztikus nevű Beton és Vasbetonipari Művek (BVM), vagy éppen az ÁÉV - 47-es számú Állami Építőipari Vállalat -, aminek pazar irodaháza volt az Ady Endre úton. De ott volt az akkor még név nélküli - ma Nagysándor Józsefről elnevezett - összekötő úton álló Kenyérgyár, a maga jellegzetes tornyával, vagy éppen a Volán 7-es számú vállalata a vasúti átjáró előtt, hogy a Dohányfermentálót vagy éppen a Május 1 Ruhagyárat ki ne felejtsem. Na és a város körül működő téeszek, amelyeket egy idő után a szomszéd falvak gazdaságai kebeleztek be, és külön történetet érdemelnének a két sokáig regnáló elnökükkel.

Milyen érdekes egyébként, hogy a gyerekkoromban is meghatározó nagy üzemek közül tulajdonképpen a legrégebbi maradt meg eredeti formájában: a Jármű. Ami szerintem Szolnok legrégebbi munkáltatója is, hiszen már a XIX. század közepén létezett. És ugyanúgy volt saját lakótelepe, művelődési háza - ami bennem a sorozások miatt hagyott örök nyomot -, mint a szocializmusban született "testvéreinek". Sőt a legviccesebb nevű céges élelmiszerbolt - Dízel - is élénken él emlékezetemben.

Félreértés ne essék: nem sírom vissza az ötéves tervekben gondolkodó, tervteljesítésben érdekelt, sokszor nyugati kölcsönök lélegeztető-gépén tengődő szocialista nagyipart. De mivel gyerekkorom elvitathatatlan részei, néha jól esik emlékezni arra, hogy ezek a gyárak mennyivel többet jelentettek Szolnoknak, mint sok tízezer ember munkahelye. Mert például hányan tudják feltenni azt a kérdést: te melyik cég óvodájába jártál?

(Fotók forrása: Nagy Zsolt, Danka István, Fortepan)

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Búcsú a Nerfeld-palotától
Talán ez az egyik utolsó kép a még nagyjából ép Nerfeld-palotáról, amit kicsit kapkodva készíthetett a gyerekkorát jórészt abban a házban töltő Nagy Zsolt, a megyei napilap legendás fotósa. Legalábbis erre utal, hogy egy 1600-as Lada lóg a képbe, ami azért így is sokat mesél a hetvenes évek végi Szolnokról.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Visszaköszönés - Megjelent

AKB

Balkáni köz
A Tófenék és az Ady Endre utcák között, a Jókai utcai ügyészség mögött van egy név nélküli, csak gyalog és bringával járható kis köz, amit nyugodtan nevezhetnénk Balkáni köznek. Már, ha a balkániak nem kérnék ki maguknak. Áll ott egy kuka, aminek a környéke általában tragikus. Van ott egy fal, ami rettenetes. A város közepén, mondjuk 50 méterre a főterünktől egy olyan pont, ami mellett többnyire csak undorral lehet elmenni. Nem lehetne kreatív építészhallgatókat, leendő városüzemeltetőket megkérni, hogy ötleteljenek egy kicsit? Talán viszonylag olcsón vissza lehetne térni Európába.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Húsz éve még állt
A Szentháromság téren, körülbelül a Mária utca torkolatával szemben, nagyjából a mai a Cserkészház bejárata előtt húsz évvel ezelőtt még biztosan állt Kamotsay István különleges alkotása. A talán 1974-ben felállított "rozsdaszobor" az elmúlt két évtizedben tűnt el nyomtalanul.

A Szoborpark további képei