Felénk

Bringával a túlpartra

2020. május 14.

Talán nem Szolnok legforgalmasabb kerékpáros útvonala a Szabadság tér és a helikopteres körforgalom közötti, a belvárosi Tisza-hidat és a "százlábú" ártéri hidat érintő szakasz, de hogy a legtöbb problémával terhelt, az biztos. Hol szabályos menni? Ott lehet haladni? 800 méter sok nehézséggel.

A probléma ott kezdődik, hogy ezeknek a hidaknak is két oldaluk van. Tehát azzal az elsőre triviálisnak tűnő kérdéssel kell indítani, hogy a két oldal közül melyiket használhatják szabályosan a kerékpárosok. A hozzáértők persze rögtön rávághatják, hogy a keletit, azaz a Zagyva és a Kertváros felé eső oldalakat. A mindennap arra kerékpározók és gyalogosan közlekedők viszont azonnal kontrázhatnak, hogy ez nem így van, és miért ne lehetne a Tiszaliget felé eső, nyugati oldalakat is használni. (Nem fogok igazságot tenni, én is tekerek mind a két oldalon a magam praktikumai szerint.)

Induljunk ki abból, hogy Szolnok kerékpárutakkal meglehetősen jól ellátott város. Amiből az is következik, hogy a legfontosabb bringás útvonalak érintik a belvárosi Tisza-hidat. Tehát nem lehet azt mondani, hogy a folyó és az ártér fölött átvezető műtárgyakon ne kerékpározzon senki, hanem csak tolja a drótszamarát. Életszerűtlen lenne egy "ekkora" csomópontban gyalogolni. De ezt nem is kívánja senki.

Induljunk el a Szabadság tér felől! A Kossuth tér irányából érkező kerékpárút a híd rámpájánál, a Megyeháza felé eső oldalon ér véget. Kézenfekvő, hogy akik innen - vagy ide - érkeznek, a hídnak ezt az oldalát fogják használni. Főleg, hogy tábla ezt nem tiltja, igaz nem is engedi. A Tiszaliget felőli oldalon, az Aranylakat előtt persze van egy kerékpárral behajtani tilos tábla, de nem világos, hogy az kinek szól. Ott. Ráadásul, ha valaki ezen az oldalon hajt tovább, akkor a Szabadság téri oldalon és az "olajos-szobor" magasságában is talál egy-egy Eurovelo táblát, amik alapján nyugodtan hiheti, hogy jó helyen van.

De térjünk vissza még a Szabadság térre! A Tabán és a Zagyva-híd felől érkezve a Tisza-híd másik oldala esik útba, igaz, magára a hídtestre szerintem itt nem lehet szabályosan feltekerni. Vagy, ha mégis, akkor minimum életveszélyes a hídról viszonylag nagy sebességgel érkező autók mellett, azon a vékony és rossz állapotú járdán tekerni. Pedig a Tisza-hídon lévő, a bringásokat védő magasabb korlát miatt számomra egyértelmű, hogy ez az oldal a jó megoldás.

És még mindig ne szakadjunk el a belváros felőli oldaltól. Mert, ha valaki a Tisza partján lévő kerékpárúton érkezik, akkor két döntést hozhat, ha át akar kelni a folyó túloldalára. Szabálytalanul elteker a volt Kassai söröző előtt, és ugyancsak szabálytalanul a nyugati oldalra felhajtva kel át a Tiszaliget felé. Avagy, szabálytalanul átbújik a híd rámpája alatt, majd a régi bölcsőde mellett feltekerve csatlakozik a Tabán és a vár felől érkezőkhöz. Tehát szerintem itt nemcsak szabályos megoldás nincs, de teljesen biztonságos sem. A gyalogosok, a szemből érkező bringások, a rámpán nagyon közel lévő autósok és a rettenetes járda állapotok miatt sem.

Tudom, hogy ezt a kérdést majd csak a belvárosi Tisza-híd nagy rekonstrukciójával együtt lehet rendezni, ami meg kizárt egy újabb szolnoki híd átadása előtt, de talán lehetne valami átmeneti, és egyben egyértelmű megoldásokat kitalálni.

Akkor se sokkal jobb a helyzet, ha már átkeltünk a Tiszán. Ha a Tiszaliget felőli oldalon tekerünk, és a Ligetben is van dolgunk, akkor viszonylag egyszerűen legurulhatunk a hotel felé. Viszont, ha Szanda felé szeretnénk folytatni az utunkat, akkor át kell kelnünk a ligeti lehajtón. Még szerencse, hogy a strand, a főiskola és az egyéb sport és turisztikai attrakciók hiánya miatt ez most nem egy forgalmas kereszteződés. Szerintem két-három percenkét kel itt át bringás szabálytalanul. Hogy aztán a lámpás zebráig piros kővel kirakott bringaúton haladjon, és kerülgesse a buszra várókat.

Igazság szerint az idáig eljutók egy része érkezhetett szabályosan is, ha a Tiszaligetben kiépített kerékpárutat használta. Itt elvileg minden bringásnak át kellene kelnie a zebrán, hogy aztán a "százlábú híd" mentetlen felőli oldalán tekerjen. Mindannyian tudjuk, hogy ezt csak a nagyon pedánsak, illetve a Kertváros vagy az üdülőterületek felé tartók teszik meg. Azoknak, akik a bevásárlóközpontok vagy Szanda felé haladnának sokkal praktikusabb a nyugati oldalon haladni, még akkor is, ha a közút felőli korlát magasságából egyértelműen kikövetkeztethető, hogy az a gyalogosoké. Ráadásul a zebra és a "százlábú híd" közötti rövid szakasz, a sövény és a közút között ugyancsak rémisztő, főleg, ha egy gyalogos és egy bringás vagy két kerékpáros próbál egymás mellett elmenni.

A "százlábú híd" Tiszaliget felőli oldalán amúgy viszonylag kényelmesen és biztonságosan el lehet tekerni a helikopteres körforgalomig, ahol azonnal ráhajthatunk egy szabályos bringaútra. Vagy találkozhatunk azokkal, akik a belváros felől eddig is szabálykövetően jöttek, és a "százlábú" másik oldaláról, a híd alatt átbújva akarják útjukat Szandáig folytatni. A körforgalomnál nagyon jó ki van építve és ki is van táblázva a bringaút. Az más kérdés, hogy a "százlábú" alatt lévő áthajtó meglehetősen balkáni állapotokat mutat, és én se szívesen használom. (És itt felvethetünk egy külön témának beillő kérdést: kinek a dolga a kerékpárutak karbantartása, és azt milyen intenzitással teszi?)

Játsszunk el a gondolattal, hogy a belváros felé Szanda irányából érkezve akarunk szabályosan áttekerni. Tehát, átbújunk a "százlábú híd" alatt, egy nagy ívet leírva feltekerünk annak a keleti oldalára, és a műtárgyon tekerve megállapíthatjuk, hogy milyen jó itt a bringaút. De vigyázzunk, mert a túlsó végén, a tiszaligeti buszmegállónál cross-pálya következik, és ha az utunk miatt nem kelünk át a zebrán, akkor a mentetleni lehajtónál hirtelen megszűnik a bringaút. Csak a kereszteződésben, amin elvileg a járgányt tolva kellene átkelnünk. Ha nagyon őszinték akarunk lenn, akkor azt mondhatjuk, saját testi épségünk érdekében akkor járunk el helyesen, ha a Tisza-hídig már fel sem pattanunk a nyeregbe. Azon a rövid szakaszon ugyanis lényegében kifolyik alólunk a bicikliút (is).

A mentetlen felé folyamatosan csúszó töltésen évről-évre egyre rosszabb, talán nem túlzás, ma már katasztrofális állapotú a járdával közös bringaút. Ráadásul a táblák elhanyagoltsága, az üresen meredező csonkok, a növények lassú térhódítása azt is jelzi, hogy az út fenntartói is már-már feladták ezt a kezelhetetlen szakaszt. Jobb, ha bele se gondolunk, mi lesz Szolnok közlekedésével, ha az érzékelhetően mozgó töltés azelőtt adja meg magát, hogy az a bizonyos második belvárosi híd elkészülne.

Összefoglalva tehát bringás szempontból ennek a nagyjából 800 méteres, rendkívül fontos és viszonylag forgalmas szakasznak a helyzetét, talán megállapíthatjuk, hogy rendkívül rossz állapotú, sok helyen balesetveszélyes, és rosszul, vagy nem életszerűen szabályozott. Azaz kicsit amolyan civilizáción kívüli hely, amit könnyebb így elfogadni, mint megnyugtatóan rendezni. Pedig előbb-utóbb kellene. És mivel ez a rész lényegében a 442-es számú, állami fenntartású közút környezete, a megoldás nem csak a városra feladata. Viszont, ha a város és a környéket gyalog vagy bringával használók nélkül fogják megoldani, akkor nagyjából ugyanott fogunk a jövőben is tartani, mint most.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Bő évszázada a nagykanyar
Klasszikus fotó az iparosodó Szolnokról, ami valamikor a XIX. század végén, esetleg a századfordulón készülhetett. Eredetileg valószínűleg fekete-fehérben. Viszont még legalább két évtizedig felbukkant szolnoki képeslapokon.

Az Album további képei
 
hirdetés Az eltűnt városháza borító

AKB

Tiszta fej?
"Egy pohár tej, tiszta fej!" Emlékeznek még erre a régi reklámra? Évek teltek el azóta, és feltehetnénk a kérdést, vajon sok pohár tej, mennyire tiszta fej? Már, ha valaki úgy dönt, hogy egy karton iskolatejtől (2dl/doboz) a természet lágy ölén szabadul meg. Hogy került hozzá ennyi iskolatej? És, akkor mit ittak a gyerekek? Ha neki már nem kellett, miért a Zagyva árterében dobta ki? Számtalan kérdés, amiket egy nem tiszta fejű embernek kellene feltenni. Ha tudnánk, ki ő. Jelentkezzen bátra! Biztos, van magyarázat.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Jubileumi park emléktábla
Művészeti értéket nem nagyon hordoz ez a négy évtizedes, egyik sarkán jó pár esztendeje törött emléktábla. A rajta látható információk sem adnak pontos eligazítást elhelyezésének okairól, ám sejthető, hogy miért is került a Kun Béla körúti házak mögé.

A Szoborpark további képei