Album

Piac tér a városházzal
A harmincas években készült képeslapon még Piac térként jelölik a mai Kossuth teret. A városháza alatt még üzletek sorakoznak, és ott az a szentháromság szobor is, amit néhányan meg ismét méltó módon szeretnének felállítani.

Az Album további képei
 

AKB

Magyarázat keresés
Egy Mercedes tulajdonosára is rátörhet útközben a hasmenés, és olyankor rajta sem kérhető számon, hogyan parkol. De az is lehet, hogy a drágább autóknak eleve két parkolóhely jár, részben a nagyobb adótartalmuk, részben a megszerzésükért végzett több és keményebb munka miatt. Sőt, szubjektív tapasztalataim szerint az is előfordulhat, hogy ezzel a márkával csak "b" módon szabad parkolni, különben vissza kell adni. Mert valami magyarázatnak csak kell lennie.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A városrész jelképe
Szandaszőlős jelképe vagy címere is lehetne a városrész kvázi főterén 2014 óta álló Szőlővivők című alkotás. Pogány Gábor Benő szolnoki születésű és Szolnokon is élő és alkotó, Munkácsy-díjas szobrászművész "háromalakos" műve tulajdonképpen egy kút a Lengyel Antal téren.

A Szoborpark további képei