Album

Új évre betongyár
A Beton- és Vasbetonipari Művek (BVM) döntéshozói 1976-ban úgy gondolták, hogy a következő évi kártyanaptárjukra, a tíz üzemük közül, a szolnoki gyár látképét tetetik. Kiadványuk így bekerült a viszonylag kevés olyan szolnoki kártyanaptár közé, amely valamiféle helyi "tájképet" őriz.

Az Album további képei
 
hirdetés Blogszolnok Anno - Szolnok a két világháború között - 2025. február 24. (hétfő) 18:00

AKB

Másnak apróság
A Szabadság téren, a két híd felhajtója által közrefogva áll egy régi épület, amit sokan bölcsődeként emlegetnek, jelenleg talán a múzeum használja. Az épület láthatóan nem nyitogatott, tér felőli fedeles kapuja mellett évtizedekig "bástyás" utca- és házszámtábla volt látható. Olyanok, amelyek 1926-ban kezdtek Szolnokon megjelenni, és mára nagyon kevés maradt belőlük. Már innen is hiányoznak. Nekem legalábbis. Porszem, amikből a múltunk összeáll.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Két háború hős orvosa
Minimum hat rendszerben, közel fél évszázadon át szolgálta Szolnokot Dr. Elek István, akinek egykori otthonára július elején került fel a Révi Norbert, szolnoki szobrászművész által készített domborműve. A város egykori tiszti főorvosának arcából két világégés tekint ránk.

A Szoborpark további képei