[arcOk]

Olykor még felhangzik a Berkics a király

2019. augusztus 12.

"Berkics a király!" Három évtizeddel ezelőtt ettől volt hangos a Tiszaligeti Sportcsarnok, de talán egész Szolnok is. Berkics László négyszeres magyar bajnok, a válogatott mezét hivatalosan száznégyszer, összesen közel kettőszázötvenszer ölthette magára. A "királlyal" beszélgettünk.

NYÁRI ISMÉTLÉS - Ez az interjú 2019. május 15-én jelent meg először.

- Huszonnyolc évvel ezelőtt, 1991-ben lett bajnok a Szolnoki Olajjal. Felismerik még az utcán?

- Lassan azok is harminc évesek, akik akkor születtek, amikor az Olaj 1991-ben bajnok lett, nem is beszélve azokról, akik még emlékeznek rám a pályáról. Ezért olykor számomra is hihetetlen, hogy megyek az utcán, Szolnokon, és valahonnan elkezdik kiabálni, hogy "Berkics a király".

- Emlékszik, hogy mikor vagy miért hangzott el először a "Berkics a király"?

- A Budapesti Honvédból szerződtem 1987-ben Szolnokra, akikkel előtte háromszor is megnyertük a magyar bajnokságot. Az Olaj viszont még csak a B csoportban játszott akkor, tehát volt némi előnyöm az ellenfeleinkkel szemben, aminek az lett a következménye, hogy zsinórban voltak olyan meccseink, ahol negyven pontokat dobtam. Ha jól emlékszem, ebből az időből származik ez a rigmus.

- A termete hozta, hogy kosaras lett?

- Gyerekként elképesztően sok energiám volt. A szüleim örültek is, amikor bejelentettem, hogy sportolni szeretnék. Sok mindent kipróbáltam, természetesen fociztam, aztán pingpongoztam, de leginkább az atlétika érdekelt, magasugrót akartak belőlem nevelni. Viszont mivel tényleg magas srác voltam a magam 203 centijével, állandóan kapacitáltak, sőt az utcán is megállítottak, hogy menjek kosarazni. Budára jártam iskolába, és talán tizenhárom éves lehettem, amikor eljöttek a suliba a BSE-ből utánpótlást keresni, így végül az egyik barátommal elmentem egy kosárlabdaedzésre. Az atlétikát viszont olyan komolyan gondoltam, hogy egy ideig a kosarazás mellett is csináltam.

- Budapesti, a Honvéddal háromszor volt magyar bajnok. Mivel tudták Szolnokra csábítani?

- A közönséggel. Emlékszem, Körmenden játszottunk a Honvéddal, és ott annyian voltak, olyan hangulat volt a meccsen, amilyenről mi Pesten nem is álmodhattunk. A Honvéd hazai meccsein jó, ha ott voltak a családtagok meg talán ötven szurkoló. Azt éreztem, hogy egyszer olyan szurkolótábornak akarok játszani, mint ami már akkoriban is megvolt a vidéki városokban. És ez Szolnokon meg is adatott, hiszen volt olyan, hogy több mint ötezren szurkoltak nekünk a Tiszaligeti Sportcsarnokban. Nem is értem, hová fért be oda annyi ember.

- Amikor leszerződött Szolnokra, az volt a cél, hogy bajnok legyen az Olaj?

- Ez így nem volt kimondva. Az első cél az volt, hogy feljussunk az A csoportba. Emlékszem, Kecskemét ellen játszottuk az ezt eldöntő meccset, és talán egyetlen ponton múlott, hogy sikerült. Utána csak a minél jobb helyezés volt az elvárás. Aztán Rezák László lett az edző, jöttek külföldi játékosok is, és 1991-ben Zalaegerszegen bajnokok lettünk.

- Emlékszem, elképesztően népszerűek voltak. Végig tudott menni a városon anélkül, hogy megállítsák?

- Nem. De ez egyáltalán nem volt bántó vagy zavaró, hiszen a közönség szeretete miatt szerződtem Szolnokra. Az persze hozzátartozik, hogy ha nyugodtan akartunk elvonulni egy kis lazításra, akkor a legendás színész klubba, Kadihoz kellett mennünk, mert a színház épületébe nem jöhetett be bárki, hiszen portás is volt. Nagyon jóban voltunk az akkori társulattal, Mucsi Zoltán, Mertz Tibor, Szerémi Zoltán, Gombos Judit kijártak a meccseinkre, ők is ünnepeltek bennünket a bajnoki cím után.

- Nem sokkal a bajnoki cím megszerzése után mégis távozott Szolnokról.

- Sajnos a bal térdemet műteni kellett, és nagyon féltem, hogy már nem tudok úgy teljesíteni, mint addig. Ráadásul akkor már elmúltam harminc, arra is gondolnom kellett, hogy mit csinálok utána.

- Nem akart edző lenni?

- Őszintén megmondom, hogy én játszani szerettem, a játékért szerettem a kosarat, nem azért, hogy beszéljek róla. Szolnok után előbb Csepelen játszottam, majd hívtak Németországba, de a második fiam születése miatt nem akartam elmenni, úgyhogy Salgótarjánban fejeztem be az aktív pályafutásomat. Aztán volt egy kísérlet, hogy az egyik nagy sportszergyártó indít egy kosárakadémiát Szolnokon, amiben szerepet is vállaltam, de végül nem lett hosszú életű. Nagyon rövid ideig még utánpótlásedző voltam a Szolnoki Sportiskolában, de aztán más irányt vett az életem.

- Kosarazik még?

- Nem. Amíg a fiúk velünk éltek, volt egy palánkunk az egyik fára felszerelve a kertben, és néha dobáltunk.

- Meccsre azért jár?

- Mivel a fiúk kosaraztak, sőt most is kosarazik az egyik, kiskorukban nagyon sokszor kísértem őket mérkőzésekre. Azóta csak akkor megyek meccsre, ha összejön a régi csapatból a baráti kör, Tóth Attila, Zorán Kmezic, akikkel annak idején bajnokok lettünk, és együtt megnézünk egy mérkőzést. Egyedül nem indulok neki.

- Álmodik még a kosárlabdával?

- Nem. A feleségem azt mondta, el kell engedni a múltat. És ebben igaza van. Az egy fantasztikus időszaka volt az életemnek, de aztán harmincon túl el kellett kezdenem klasszikus értelemben dolgozni. Belevágtunk egy boltba Törökszentmiklóson, amit majdnem tizenkilenc évig vittem. Aztán váltottam, és most autóalkatrészek szállításával foglalkozom, mert egy ilyen vállalkozást szeretnék felépíteni.

- Jelenleg Kengyelen él, azaz budai fiúból alföldi lett. Nem hiányzik a nyüzsgés?

- Nem. Sőt, egy ideje menekülök a nagyobb városokból. Imádom azt a nyugalmat, ami a kengyeli házunkban körülvesz.

- Ahogy elém jött, az jutott eszembe, hogy akár még ma is felugrana egy hárompontosért. Mivel tartja formában magát?

- Semmivel. Azt hiszem, szerencsés az alkatom. Igazából nekem a kert jelenti az edzést. A feleségem felér egy lakberendezővel és egy kertépítő mérnökkel, remek ötletei vannak. Ő tudja, mit akar, én pedig csinálom, amit mond. Egy fűnyírás például felér egy edzéssel.

(Az archív fekete-fehér képek a Verseghy Ferenc Elektronikus Könyvtárból, a bajnokcsapat fotója a www.szolnokiolaj.hu oldalról származik.)

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Nem stimmel a bal oldal
Ez a soha postára nem adott képeslap a hátoldala, illetve a Gorove utca - cz nélkül - felirata alapján szerintem nagyjából száz éve, valamikor az első világháború előtt vagy első éveiben készült. Klasszikus festett képeslapról van szó, aminek a készítésekor azonban a festő kicsit túlgondolta Szolnok akkori főterét.

Az Album további képei
 

AKB

Félbemaradt pusztulás
Nemcsak az a baj, hogy a Mária utcában egy újabb régi, szolnoki ház tűnik el. Hanem az is, hogy az eltűnés milyen hosszú ideig tart. Hónapokkal ezelőtt kezdték a bontást, aztán félbemaradt. Így ma, a járda mellett egy kibelezett ház megmaradt főhomlokzata várja a sorsát. Amit reméljük, nem valami vihar fog beteljesíteni! És nem akkor, amikor valaki pont arra sétál! Mert ez a bontás már nemcsak ronda, de életveszélyes is. Hónapok óta. Szolnokon.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Szomorú lány a Vegyinél
Hamarosan 40 éves lesz a mohásodó fejjel szomorkodó lány a Tiszai Vegyiművek főbejárata közelében lévő, ma már gondozatlan parkban. Az idén elhunyt Simon Ferenc alkotása még akkor született, amikor a beruházók és az nagy cégek költöttek a képzőművészetre.

A Szoborpark további képei