[arcOk]

2010: Nemcsak kávézót vezet

2010. december 31.

Több mint egy éve készülnek különleges kávék az Aba Novák Kulturális Központ földszintjén található Frei Caféban. Nem tagadom, elfogult vagyok, szeretem ezt a helyet. Ondok Zitával, a kávézó vezetőjével a kávékról, a vendégekről, sőt a konkurenciáról is beszélgettünk.

ondokz-2_400- Milyen a jó kávé?

- Nem mindegy, milyen kávéból készül, fontos, hogy milyen géppel főzik, és az is számít, ki készíti. Mondjuk hetven százalék maga a kávé, a maradék harminc pedig fele-fele arányban a gép és az ember. Igaz, mindkettő tönkre is teheti a kávét.

- Erre mikor jött rá?

- Mielőtt elkezdtünk a Frei Caféban dolgozni, egy hónapig képeztek bennünket. Mindent megmutattak, amit a kávéról tudni lehet: a szüretről, a pörkölésről, a főzésről. Csak úgy állhattunk be a pult mögé, ha az általunk kínált, nagyjából ötven féle kávé és tea receptúráját oda-vissza tudjuk. Igaz, már előtte nagy kávés voltam, szerettem kipróbálni az ízeket, az árnyalatokat, a kontrasztokat.

- Egy kávézó vezetőjének a szemével, milyen a jó vendég?

- Az nagyon jó, ha határozott elképzelése van arról, mit szeretne: rövidet, hosszút, tejeset, vagy valami különleges ízesítésűt. Ha ilyen nincs, akkor nem baj, ha engedi magát vezetni. Azt mindig gyorsan tisztázzuk, hogy presszókávét, cappuccinót vagy valami tejeset szeretne. Amikor ez megvan, akkor már keresgélhetünk, hogy inkább a hagyományos ízeket részesíti előnybe, avagy valami különlegesség is belefér. Ha eddig eljutunk, akkor már könnyen tudunk akár két-három dolgot is ajánlani. Még akkor is, ha az elején kiderül, hogy a vendég koffeinmentes kávét szeretne, ugyanis mindent el tudunk készíteni ilyen formában is. És a mi koffeinmentes kávénk nem az, amit az emberek általában erről gondolnak.

- A kínálat minden kávéját kóstolta már? Csukott szemmel felismerné bármelyiket?

- Kötelességünk mindent megkóstolni. Azt nem mondom, hogy bármelyiket rögtön tudnám azonosítani egy csészében, de a többségét egész biztosan. Ha nem így lenne, nem tudnánk ajánlani a vendégeknek. Meg a minőség ellenőrzése miatt sem baj, ha kóstoljuk is, amit kínálunk.

- Van a városban olyan hely, ahol jobb kávét kínálnak?

- Nincs olyan kávét kínáló hely a városban, amit nem próbáltunk volna ki. Ez egyfajta szakmai kötelességünk is, hiszen sokszor jönnek úgy a vendégek, hogy valahol ittak valamit, és ahhoz hasonlót szeretnének nálunk is. Ilyenkor nagyjából tudnunk kell, hogy mit ajánljunk. Azt hiszem, az Arabica az egyetlen hely, ahol hasonló minőséget tudnak, mint mi, igaz az ottani kávét is külföldön pörkölik, ami miatt óhatatlanul veszít az aromájából. Mi viszont a 18 országban vásárolt kávét Magyarországon pörköljük és csomagoljuk.

cafefrei2_400- Több mint egy éve vannak nyitva. Megszokták a szolnokiak a kávézót?

- Mára kialakult egy állandó vendégkörünk, akik közül sokan naponta, sokan csak hetente, de rendszeresen beülnek hozzánk. Ugyanakkor nagyon jó helyen is vagyunk a Hild téren, sokan csak azért jönnek be, mert éppen erre jártak. Igaz, van még min dolgoznunk, hiszen akik nem járnak erre naponta, azok elcsodálkoznak, hogy itt egy Frei kávézó.

- Sok érdekes programot is kínálnak. Ezek önálló szervezések, avagy az Aba Novák Kulturális Központ programjai?

- Együttműködési megállapodásunk van az ANKK-val, ami arról szól, hogy kölcsönösen segítjük egymás rendezvényeit. De ez természetes is, hiszen vannak olyan programok, amelyek a hely adottságai miatt sokkal jobb helyen vannak nálunk, mint az épületben máshol. Az is nagy könnyebbség, hogy amikor mi szervezünk programot, akkor a plakátozástól kezdve a jegyszedésig, sok mindenben segítenek.

- Az országban máshol is működik Frei Café. Mindenütt ugyanez a szisztéma?

- A kávékat illetően igen. A belső térben is van hasonlóság. Azonban a legtöbb helyen csak a pultnál van kiszolgálás, nálunk viszont az asztaloknál. Azt hiszem, ezen a helyen, ilyen körülmények között, ez sokkal jobban illik Szolnokhoz.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Propaganda két képpel
Ennek az 1943-as duplafotós képeslapnak a vásárlói közül sokan csak azért tudták, hogy hol készültek ezek a fotók, mert a képes oldalon szerepel Szolnok neve. Nem egyedi, nem jellegzetes részleteket mutatnak ugyanis a képek, és azt gondolom, a háború negyedik évében nem is Szolnok szépségeinek bemutatása céljából készült ez az anziksz.

Az Album további képei
 

AKB

MÁV álláspont
A szolnoki vasútállomás 1-es vágánya mellett lévő táblára festett felszólítást tekinthetjük a Magyar Államvasutak hivatalos álláspontjának vagy új szlogenjének. Mert ugye az elég valószínűtlen, hogy az elmúlt 4 hónapban nem járt arra vasutas, vasúti vezető, és nem tudott volna intézkedni a mocsok eltüntetéséről. Szolnokra is szégyen, hogy a város egyik kapujában így hirdetik az állami vállalat immár hivatalosnak tekinthető álláspontját.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Schwajda emléktábla
A háromszoros szolnoki színházigazgatónak halála után bő egy évvel, 2011. szeptember elsején állítottak emléktáblát az általa felújított Szigligeti Színház előtti parkban. A tábla Kligl Sándor alkotása.

A Szoborpark további képei