[arcOk]
Író, aki színész - színész, aki ír
2010. október 08.
A Csupa balláb című zenés vígjáték egyetlen férfi szereplője Mészáros István, aki 26 éve kezdte a pályáját Szolnokon. Első szerepe becenevet is adott neki: Pulcher. Akiről kiderült, hogy nem tartja magát színésznek, és tett már néhány kanyart az életben. A Szigligeti idei első két bemutatójában azonban szerepel.
- Milyen nyolc nővel próbálni?
- Nyolc? Több, hiszen a rendező, az ügyelő és a súgó is nő. Nem akarok közhelyeket mondani, de tulajdonképpen nehéz, ugyanakkor jó is. Az egészen biztos, hogy más, mert ennyi nő másként próbál, mint amikor férfiak is vannak a darabban.
- Mit keres az egy szem férfi a nők között?
- Meghalt a felesége, a gyereke valahol távol él, szóval egyedül van, mint a kisujjam. Közben megtetszik neki az egyik nő, akinek ez a kicsit félős, normális kapcsolatra vágyó pasas sem közömbös.
- És közben megtanulnak szteppelni?
- Én nem, inkább a lányok. Mondjuk azt, hogy tánc közben ott vagyok.
- Több mint negyedszázada kezdte a pályáját Szolnokon, hogy került ide?
- A szentesi gimnáziummal elmentünk egy fesztiválra, ahol az akkori szolnoki főrendező, Paál István volt a zsűri elnöke. Ő szólt, hogyha nem vesznek fel a főiskolára, szívesen lát Szolnokon. Nagyon rendesek voltak, mert csak a harmadik rostán estem ki, de megvártak a szerződéssel. Egy gyerekdarabban léptem először színpadra, Pulchert játszottam, ami csak azért érdekes, mert ez a név aztán rám ragadt.
- Két szerepére nagyon emlékszem az első évekből. Schwajda György Ludas Matyijában a Begyűjtési előadó elvtárs volt, a 301-es parcella bolondjában pedig a kisfiú.
- A 301-esből egy mondatra nem emlékszem, csak arra, hogy Taub János zseniálisan rendezett, nagyon tudta, mit és miért akar. A Ludas Matyiban pedig csak egyetlen mondatot kaptam. Mivel nem jártam főiskolára, azok az évek számomra inkább a tanulásról szóltak.
- Schwajdát követte a Művész Színházba, aztán a Nemzetibe is. Különleges volt a kapcsolatuk?
- A mentorom volt, figyelt rám. Az utolsó pillanatig tartottuk a kapcsolatot, nyugodtan vihettem hozzá az írásaimat is. Nem segítséget kértem, csak azt, hogy mutassa meg, hol követtem el hibákat, hol szúrtam el őket.
- Mert miket ír?
- Krimiket. Ha minden jól megy, jövőre meg is jelenik az első könyvem, persze álnéven. De a Szarkaláb című gyerekdarabomat 2007-ben Szolnokon is játszották, sőt, még díjat is nyertem vele. Azt szoktam mondani, hogy inkább író vagyok, aki éppen színészettel keresi a kenyerét.
- Huszonhat éve játszik, Jászai Mari-díjas. Az írás nem inkább kikapcsolódás?
- Nagyon jól kikapcsol, ugyanakkor borzasztóan fáraszt is. Meg hát, a színház mellett nagyon nehéz csinálni. Azt szeretem, amikor reggel ötkor fel tudok kelni, és írok, mondjuk kilencig. Igaz, az borzasztó, hogy ha utána elolvassa az ember azt a pár oldalt, és rájön, hogy ki kell dobnia.
- De nem az írás miatt lett olykor hűtlen Szolnokhoz?
- Nem. A 301-esben látott meg egy francia rendező, aki 1989-ben egy évre kihívott Franciaországba. Utána meg, amikor Schwajdáék elmentek innen megalapítani a Művész Színházat, követtem őket, aztán meg a Nemzetibe is. Igaz, ott azután is maradtam, hogy ő elment. Akkor jártam a Pázmányra is.
- Miközben színész volt?
- Akkoriban nem kaptam elég feladatot, és az volt a kérdés, hogy otthon unatkozom, vagy csinálok valami értelmeset. Költségtérítéses, nappali tagozatos hallgatóként jártam a Pázmány Péter Katolikus Egyetem művészettörténet-esztétika szakára. Rendesen, mint a többi hallgató. Igaz, a nálam vagy húsz évvel fiatalabb csoporttársaim sokáig találgatták, hogy ki lehetek valójában. Tippeltek ukrán maffiózóra, masszőrre, aztán, amikor ez már kínos volt, bevallottam, hogy színész vagyok.
- El is végezte?
- Nem, csak négy félévem van meg. Volt egy csúnya autóbalesetem, ami miatt nagyon lemaradtam a latinnal, meg a Nemzetiben is szóltak, hogy el kellene dönteni, színész vagyok vagy egyetemista. Ma már bánom, hogy abbahagytam, mert utána már a Nemzeti sem volt jó. Szerencsére Szikora János, az akkori szolnoki igazgató újra szerződtetett.
- Pedig nem is színész?
- Nem hát. Ha lenne alkalmam, vagy lehetőségem, abbahagynám.
- És mit csinálna?
- Írnék.
(Az Üvegcipő előadásán készült fotón Mészários István és Lugosi Claudia)
Album

Sok húsvét a Tisza partján
Lassan háromszáz éve tarthatnak húsvéti szertartásokat a szolnoki Tisza part közelében, a Belvárosi Nagytemplom több évtizeden át épülő falai között. Bő százhúsz éve a képeslapoknak köszönhetően a Szolnoktól távol élők is láthatták, milyen a város legnagyobb temploma. Három kép.
AKB

Rómaiak vagy gyógymód?
A régi rómaiak tudták. Csak nem árulták el. Nekünk. Mármint, hogy miként lehet olyan tartós utakat és hidakat építeni, amelyek 10 évnél tovább bírják. A szolnoki "százlábú" hidat ugyanis bő évtizeden belül felújították, majd garanciálisan javították, de ma nagyjából olyan, mint előtte volt. De az is lehet, hogy ez egy új egészségügyi fejlesztés. Vesekővel bajlódó betegek bringára! Párszor oda-vissza tekerés a "százlábún", és nincs szükség drága műtétre. Csak nehogy fizetni kelljen érte!
SzoborPark

Hiányzó Örkény
Fél évszázaddal ezelőtt olyan színházi előadást láthatott a szolnoki színház közönsége, ami mindörökre megérdemli a világpremier jelzőt. A Macskajátékot író Örkény István nemcsak a Szigligeti "házi szerzője" volt, de családi kötődése révén szolnoki is. És éppen neki nincs szobra a városban.