[arcOk]

Aki Szolnokon kívül ismertebb

2022. november 22.

Cserfalvi Zoltánt, azaz Töfit és a Denevér Hangstúdiót valószínűleg sokkal többen ismerik a város határain túl, mint Szolnokon. Töfit a Hangszeresek Országos Szövetsége idén az Év hangmérnöke címmel tüntette ki. Az eddig nagyjából 8-10 ezer dalt készítő Cserfalvi Zoltánnal beszélgettünk.

- Ha könnyűzenészek között megemlítem, hogy szolnoki vagyok, többségüknek felcsillan a szeme és három szolnokit azonnal megemlítenek: Pap Bélát, Ratkai Mikit, közismert nevén Reteket, és Töfit, azaz Cserfalvi Zoltánt, vagyis téged. Te mennyire vagy szolnoki? Hol születtél? Merre voltál gyerek?

- Szolnokon születtem és 15 éves koromig a városban is éltem, hogy aztán a kilencvenes évek közepe táján újra visszaköltözzek. A Zagyvaparti sétányon abban a házban laktunk, ahol a színészek is, úgyhogy például Csomós Mari elég sokszor vigyázott rám. Nagyon szerettem azt a környéket, a Zagyva-partot, a hidat. Öt évesen szabadon kószálhattam, én meg a tíz éves fiamat nem merem egyedül sehová sem elengedni. Általánosba a Kassaiba jártam, de aztán felépítették a Kodályt, úgyhogy hetediktől az volt az iskolám. Aztán következett a Pálfy, ahol irányítástechnikai műszerész szakra jártam, majd Pesten tanultam tovább. Bár mindig a gyengeáramú dolgok érdekeltek, a Kandóra erősáramú szakirányra vettek fel, ezért aztán harmadévtől marketinget is tanultam. Sőt, utána a Pénzügyi és Számviteli Főiskolát is elvégeztem, és mivel a mi évfolyamunknak már nem járt a diplomához a mérlegképes könyvelői képesítés, azt külön megszereztem.

- Ezek alapján senki sem gondolná, hogy az ország egyik legfontosabb könnyűzenei szakembere, hangmérnöke vagy. Hogy került az életedbe a zene, a könnyűzene? Családi indíttatás?

- Apukámnak, aki előbb a Kőolajnál geológusként kezdte, majd a HEMO (Helyőrségi Művelődési Otthon) igazgatója lett, volt magnója meg lemezjátszója, de nem mondanám nagy zenerajongónak. Bár sokszor hallgatott Jean-Michel Jarre-t, akit a mai napig én is szeretek. Számomra ez első igazi, könnyűzenei élményt 12 éves koromban az első két Edda lemez jelentette. Amikor azokat meghallottam, az első pillanattól azt éreztem, milyen jó lenne zenélni. Aztán apukám elvitt a Szolnoki Sportcsarnokba, 1983-ban a bakancsos Edda egyik utolsó koncertjére, és akkor eldőlt, hogy én is ezt akarom csinálni.

- Nemcsak hangmérnökként, a Denevér Hangstúdió vezetőjeként vagy ismert, hanem zenészként is. Hogyan lett az eddás álomból valóság, mikor kezdtél hangszeren játszani?

- Egyszer az öcsém állított haza egy akusztikus gitárral, ami aztán neki nem kellett, és nekem adta. Azon kezdtem először pengetni. Aztán, amikor a szüleim látták, hogy egyre komolyabban csinálom, be akartak íratni a zeneiskolába zongorázni. Ma már bánom, hogy ellenáltam, de hát egy kamasz nem mindig tudja felfogni, mi lenne neki a jó. Pedig eleinte az Eddában is a billentyűs tetszett, mert még nem tudtam, hogy azokat a dögös hangokat gitárral meg torzítókkal csinálják.

- Mikor jött az első zenekar?

- Még 13 éves koromban három osztálytársammal, akikkel az volt a közös bennünk, hogy nem tudtunk zenélni, viszont az egyik srácnak ügyvéd volt a faterja, így a srác gyorsan megírta a zenekari szerződésünket. A komolyabb zenekarozáshoz a lökést az 1984-es budapesti Iron Maiden koncert adta meg, ahová az egyik barátom apukája elvitt bennünket. Sokkoló volt. A díszlet, a világítás, a hangosítás meg a harmincezer ember. Akkor nem gondoltam, hogy valamikor nekem is részem lesz ilyesmiben, de utána fillérekért vettem valami ócska, házilag összebarkácsolt elektromos gitárt, és elkezdtem játszani. Már pálfys voltam, amikor a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban Baricz Péterék csináltak egy ifjúsági klubot a környéken lézengő fiataloknak, ahol valami házi tehetségkutatót is rendeztek. Ott léptünk fel először. Ebből lett az Eclipse zenekar, amivel már voltunk olyan bátrak, hogy saját koncertet is hirdettünk. Ma már hihetetlen, hogy néhány plakát hatására vagy 300 ember eljött, még az akkor már menőnek számító Lady Macbeth tagjai is, pedig csapnivaló volt a produkció és a hangosítás is.

- Mi lett ezzel a zenekarral?

- Leérettségiztünk, tovább tanultunk és szétszéledtünk. Így jött aztán nekem az Euphoria, amivel Pesten meg máshol is sokat játszottunk, például a Lady Macbeth vagy éppen az Ossian előtt, sőt a Petőfi Csarnokban egy metálfesztiválon is felléptünk.

- Akkor nagyjából egy évtized alatt megvalósult az, ami 1983-ban a Szolnoki Sportcsarnokban vagy egy évvel később az Iron Maiden koncerten megjelent a fejedben?

- Nem. Nagyon fontos volt, hogy az Euphoriával eljutottunk a Rock gyermekei táborba, ahol 10 nap alatt Alapi István helyre tette az embert. Igaz, az Euphoria nem sokkal később véget ért. Ezután hívtak a Lady Macbethbe, majd később jöttek azok a formációk, például az Iron Maidnem és az Ossian, amivel már tényleg hatalmas színpadokon, komoly létszámú közönség előtt játszottunk.

- Mégsem zenészként, hanem hangmérnökként lettél nagyon ismert a szakmában. Mérnökként, pénzügyesként, könyvelőként, zenészként hogyan kerültél a keverőpultok mögé?

- Amikor hazaköltöztem Szolnokra, utána csináltam a Vasutas Művelődési Házban, a Miliben néhány demó felvételt teljesen amatőr módon, de nagyon megtetszett a dolog. Elkezdtem autodidakta módon tanulni, és végül a családom bátorítására meg mertem kérdezni Tóth Lacitól, aki 1991-ben alapította a Denevér Hangstúdiót, hogy nem dolgozhatnék-e neki. Így lettem 1995-ben hangmérnök. Egyébként nagyjából azon a helyen, ahol fiatal korom egyik legfontosabb butikja is működött, ahonnan nagyon sok zenét beszereztem a nyolcvanas években.

- Mi az, amiért sok zenésznek Szolnokról elsősorban te és a Denevér Hangstúdió jut eszébe?

- Azt hiszem, nálunk más a metódus, a zenészekhez való hozzáállás. Nemcsak az számít, hogy a fővárosban magasabbak az óradíjak, hanem az is, hogy engem a felvétel, a kezünk közül kikerülő eredmény motivál. Aludtam én már a stúdióban zenekarral, mert azt akartuk, hogy jó legyen, amit csinálunk, és olyankor már tényleg nem a pénz számít. Már a második évemben tele volt a naptárunk, egymásnak adtak a zenekarok. Persze, biztosan számít az is, hogy azért folyamatosan fejlesztettünk, beruháztunk, azaz a technikánkat sincs okunk szégyellni.

- Meg tudod mondani, hány lemez vagy dal készült nálatok, nálad?

- Olyan 7-800 lemez hangmérnöke lehettem eddig, ami azt is jelenti, hogy nagyjából 8-10 ezer dal készülhetett Szolnokon. Persze érdemes tudni, hogy nemcsak keményzenét csinálunk. Vettünk már fel komolyzenét éppúgy, mint mulatóst. A hangzás minősége az, ami igazán számít.

- Van olyan banda, aki neked azért hiányzik a "büszkeségfaladról"?

- A Tankcsapda sajnos kimaradt és a P. Mobil sem járt nálam sosem, viszont nagy örömömre Zeffer András, aki évtizedeken át volt a Mobil billentyűse, pár évvel ezelőtt megkeresett, hogy együtt készítsük el a Mobilmánia soron következő lemezét. Velük egy nagyon tartalmas szakmai és baráti kapcsolat kezdődött akkor el. Manapság pedig már a koncertjeiken én keverem őket, és olykor játszani is felhívnak a színpadra. Ez a mai napig hatalmas élmény nekem, hiszen olyanokkal dolgozhatok és zenélhetek, akik gyerekkoromban a kedvenceim voltak.

- A stúdiózás mellett, hogy jött be a koncertek élő keverése az életedbe?

- Soha nem akartam koncerteket keverni, de készítettem lemezeket Nagy Ferónak és a Beatricének, és amikor Nemes Laci bácsi, a roadok roadja elment tőlük, akkor jeleztem Ferónak, hogy velük szívesen kipróbálnám magam. Addig annyi közöm volt a koncerthangosításhoz, hogy amikor én is játszottam, akkor azért beleszóltam. Feró viszont igent mondott, úgyhogy velük a második bulim már a Szegedi Ifjúsági Napokon volt. Aztán jött a Kárpátia, akikkel évi 100 bulink is volt, úgyhogy nincs olyan koncerthelyszín ebben az országban, amit ne ismernék. Megtiszteltetés, hogy például az Ős-Pokolgép tagjai, akik ma már sok mindenben nem értenek egyet, abban hamar közös nevezőre jutottak, hogy én keverjem a 35 éves koncertjüket az Arénában.

- Megy a Hangmágusok sorozatod is. Mennyit dolgozol?

- Változó. Van, hogy napi 15-16 órát ülök a stúdióban, de előfordul az is, hogy csak 4-5-öt, mert máshol van dolgom. Igaz, sokszor van olyan hónap, amikor 30 napot dolgozunk a stúdióban.

- Mivel kapcsolódsz ki?

- Jó ideje fordítva élek, hiszen a legtöbbször este és éjszaka dolgozom. Emiatt akkor indulok aludni, amikor más már munkába megy. A fejemben zakatoló zenét pedig meg kell próbálni valahogy kikapcsolni, amire én a különböző TV sorozatokat használom.

- Lassan negyedszázada már nemcsak dolgozol a Denevérben, de tulajdonosa is vagy. Ebben a 25 évben voltak nehéz időszakok, amikor úgy érezted, kicsúszik a talaj a lábatok alól?

- Az egyik a 2008-as válság idején volt, amikor üzletileg válságos volt a helyzet. A másik úgy 10 éve, amikor hirtelen sokan azt gondolták, hogy az olcsóbb cuccokon meg az ingyen letöltött programokkal házilag is megfelelő minőségű felvételeket lehet csinálni. Ma is gyakran találkozunk olyan házi felvételekkel, amikkel rengeteget kell utólag dolgozni. Szerencsére a többség már belátta, hogy legalább a keverést nem érdemes házilag csinálni, mert ott minden kiderül. Persze ehhez sok kezdő zenekarnak még ma is évek kellenek. Egyszerűen be kell látni, hogy a technika csak a fele egy jó felvételnek, a másik fele az ember, akinek évek alatt gyűlik össze a megfelelő tapasztalata.

- Októberben a Hangszeresek Országos Szövetségétől (HANOSZ) megkaptad az Év hangmérnöke elismerést, amihez gratulálok. Nem gyakran ismernek el hivatalos helyekről.

- Ez volt az első, ami nagyon jól esett, de a legfontosabb elismerések mégiscsak a zenekaroktól, az ügyfelektől jönnek, amikor visszatérnek, ajánlanak másoknak, elégedetten távoznak. Ez a szakma eléggé láthatatlan, kevesen értik és értékelik azt, amit mi csinálunk, hiába vagyunk nélkülözhetetlenek egy-egy jó felvételhez.

- Meddig lehet ezt csinálni?

- Hangmérnökök nem szoktak nyugdíjba menni, úgyhogy akármeddig. Simán el tudom képzelni, hogy még 25 év múlva is ezt fogom csinálni.

(Fotók: Denevér Hangstúdió/Cserfalvi Zoltán)

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Búcsú a Nerfeld-palotától
Talán ez az egyik utolsó kép a még nagyjából ép Nerfeld-palotáról, amit kicsit kapkodva készíthetett a gyerekkorát jórészt abban a házban töltő Nagy Zsolt, a megyei napilap legendás fotósa. Legalábbis erre utal, hogy egy 1600-as Lada lóg a képbe, ami azért így is sokat mesél a hetvenes évek végi Szolnokról.

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Csálé képek

AKB

Szomorú Szapáry
Nagyjából a Szapáry út közepén, a néhai Ságvári Művelődési Ház és a Népfront székház között, a Deák Ferenc terünkhöz vivő kis köz egyik oldalán áll ez a minimum 125 éves ház. Már a 19. században is ott volt a szolnoki korzón, de nem biztos, hogy még néhány év múlva is ott lesz. Építészetileg talán nem képvisel komoly értéket. Az azonban biztos, hogy az évek óta folyamatosan romló állapota miatt az utca és egyben Szolnok csúfsága is. Amit tehetetlenül kell szemlélnünk. Amíg össze nem dől?

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Sipos Orbán emléktáblája
Feltételezem, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye létrejöttének 125. évfordulóján kerülhetett a helyére Sipos Orbán emléktáblája a megyeháza aulájában. A Szolnokon további öt "köztéri" műalkotást jegyző Györfi Sándor alkotásainak listájában sehol sem szerepel ez a kis dombormű.

A Szoborpark további képei