[arcOk]

A szolnoki zene fotósa

2019. június 25.

Aki járt az idei Tiszavirág Fesztiválon, biztosan találkozott Kozma Mihállyal. A fotóssal, aki hatalmas táskájával mindenütt ott van, és olykor a pólóján is ott a felirat: Szolnoki koncertek. A lassan önálló márkává váló fotógyűjtemény építőjével, a szolnoki koncertek fotósával beszélgettünk.

- A zene iránti rajongás vagy a fotózás volt előbb?

- Korábban csak műfajok és előadók szűk körét hallgattam, meg a rádió és morgolódtam, ha nekem nem tetsző zenét adtak, tehát nem voltam kifejezett zenerajongó. Persze az élő zene az más. A fotózás és a zene igazán a 2011-es Tiszavirág Fesztiválnak köszönhetően állt nálam össze. Előtte is volt már digitális felszerelésem, kirándulásokat, családi eseményeket fotóztam. Azonban 2010 végén vettem egy tükörreflexes gépet, és elmentem szórakozni a Café Freibe egy jazz koncertre, és kattintottam párat, ha már ott vagyok. Aztán pár képet felraktam a Facebookra. és kiderült, hogy vannak, akiknek tetszenek, emiatt elkezdtek követni, meg kérdezgetni, mikor lesznek újabb képek. Azon a tavaszon már sokat fotóztam több koncertet, de a nyolc évvel ezelőtti Fesztivál volt az első, amit végigfotóztam.

- Tanultál valaha fotózni?

- Igen, a fotózás az első szakmám, amit tényleg én választottam, úgyhogy beiratkoztam egy OKJ-s tanfolyamra. Tehát van róla papírom, bár nagyon sokat lehet az internetről, szakkönyvekből és főleg a fényképezők és a különböző eszközök használati utasításaiból tanulni, amit sokan nem olvasnak el. A legtöbbet azonban a gyakorlati tapasztalatokból lehet tanulni.

- Mi volt az a szakma, amit nem magadnak választottál?

- Apukám villanyszerelő volt, és mindig azt mondogatta, hogy az elektrotechnikusok milyen okos emberek. És mivel a Pálfyba nem vettek fel, Törökszentmiklóson, a 604-esben érettségiztem, mint elektronikai műszerész, amit aztán megfejeltem három évvel a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán. Több mint húsz éve az áramszolgáltatónál dolgozom.

- A munkahelyeden is fotózol?

- Nagyon ritkán egy-egy eseményt megörökítek, de ott más a dolgom.

- Azt mondtad, hogy 2011-ben kezdtél igazán koncerteket fotózni. Hogyan lett ebből egy külön közösségi oldal Szolnoki Koncertek néven?

- Említettem, hogy már az első koncertes képeimre is sokan reagáltak, aztán egyre csak gyűltek a fotók. Mert egy idő után már hívtak a Freibe, de fotóztam az akkor még a torkolatban működő Frakkban is. És egy idő után szét akartam választani a magánéletemet és a fotós létemet, viszont nem akartam nagy fotósnak tűnni azzal, hogy a saját nevemből csinálok márkát. Így jött a Szolnoki Koncertek a Facebook-on, ahol 2012. június 7-e óta gyűlnek a képeim.

- Meg tudod mondani, hogy azóta hány koncertet fotóztál?

- Hát, ha majd nyugdíjas leszek, megszámolom, de olyan ezer körül lehet. Nehéz megmondani, mert mondjuk egy Tiszavirág Fesztivál hány koncert, vagy ha a Váróteremben három zenekar lép fel egy este, az egy vagy három koncertnek számít?

- Nekem úgy tűnik, minden szolnoki koncerten ott vagy. Avagy csak ugyanazokra a bulikra járunk. Hogyan választasz?

- Eleinte mindenevő voltam. Meg persze egyedülállóként még jobban rá is értem. Ma már azért a család előbbre való, úgyhogy erősen szelektálok. Számít, hogy milyen zenéket szeretek. Mert mondjuk a nagyon vad hörgős metálra, vagy a fél óráig improvizáló jazz-re csak akkor megyek, ha muszáj.

- Mit szeretsz egy koncerten fotózni? A backstage-et, a színpadot, a közönséget?

- A backstage-be kifejezetten nem szeretek bemenni, mert úgy gondolom, hogy az a koncert előtt és után is a zenészek intimszférája, ami nem tartozik másokra. Koncerteket is inkább úgy szeretek fotózni, ha a zenészek, a színpad és a közönség egyszerre befogható. Mert ez így alkot egy egészet.

- Mennyi kép készül egy-egy koncertről?

- Változó. Most már bőven elégnek tartok koncertenként tizenöt-húsz nagyon jó képet. Egy koncert alatt általában van egy-másfél órám, hogy megcsináljam ezeket. Persze sokkal több kép készül, így a buli után tudok szelektálni.

- A Tiszavirág Fesztiválon beszélgetünk, amit 2011 óta fotózol. Itt hány kép készül egy nap?

- Itt nemcsak a koncerteket kell fotóznom, hanem a környezetet, az embereket, a hangulatot is. Abban állapodtunk meg, hogy minden napról kell 20-30 fotó viszonylag gyorsan, amiket a szervezők tudnak a Fesztivál promóciójához használni. Általában hat-hétszáz képpel megyek haza hajnal egy körül. Majd másnap reggel ebből leválogatok 100-150 vállalhatót, amikkel még dolgozok minimum egy-másfél órát a leadás előtt.

- Mi lesz a többivel?

- Megy a kukába. Eleinte még mindent eltettem, de rá kellett jönnöm, hogy azt tárhellyel se lehet bírni, illetve soha az életben nem lesz időm nézegetni őket.

- Miközben mi szórakozunk, te egy hatalmas táskával járkálsz a helyszínek között. Hány kilót cipelsz egész éjszaka?

- Még soha se mértem, de nagyjából tíz kiló lehet a táska, benne a két géppel, az objektívekkel és mindenféle eszközzel, amiknek kéznél kell lenniük. De mindig van nálam innivaló és egy müzli szelet is, mert sokszor a vécére sincs idő elmenni.

- Szoktál a fotózással álmodni?

- Persze, azt, hogy elhívnak fotózni és nincs nálam a felszerelésem.

- Kiállításban nem gondolkodsz?

- Isten őrizz! Azt hiszem, nekem sok mindenben máshogy jár az agyam. Mert az egy dolog, hogy ilyenkor mindent fotókban látok. Ugyanakkor nem tartozom fotós körökhöz, és ezért se látom értelmét a kiállításnak. Azért, hogy eljöjjenek az ismerősök meg néhány pogácsaevő, minek? Persze, ha kérnek, adok képeket. Az Akikért a zene szól koncert kiállításához László Bélával közösen kiválogattunk száznyolcvan képet, amiket az elmúlt évek Emlékkoncertjein készítettem.

- Vannak olyan képeid, amelyekre szívesen emlékezel?

- Igen, vannak, amik tényleg jól sikerülnek. Például a tavalyi Provakáción sikerült elkapnom azt a pillanatot, amikor az egyik dobos a közönség közé hajította a dobverőit, és a tömegből pont kinyúlt érte egy kéz. De büszke vagyok azokra a képeimre is, amelyeket lemezborítókhoz használtak, például Fácánék vagy Szabó Tamás zenekara. De, ha időm engedi, nemcsak koncerteket fotózok, de a várost is. Tavaly sikerült egy nagyon jó képet lőnöm a Tiszavirág-hídról, ahogy tükröződik a folyóban.

- Miért csinálod?

- Valaki egyszer azt mondta, hogy a fotózás nem munka, nem hobbi, hanem egyfajta függőség. Van benne valami. Nem tudom, meddig csinálom, mert néha érzem, milyen jó lenne úgy kijönni egy Tiszavirág Fesztiválra, mint a többi ember, a családdal kézen fogva, és csak szórakozni. Lehet, hogy majd ez is eljön, de egyelőre fotózok, mert nagyon sok pozitív visszajelzést kapok a közönségtől és a zenekaroktól is.

(A nem Kozma Mihályról készült képeket interjúalanyomtól kaptam közlésre.)

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Ravasz lap 1899-ből
Minden bizonnyal Szigeti Henrik fényképész lehetett ennek az 1899-ben megjelent képeslapnak a kiadója, ami nemcsak azért érdekes, mert talán az első szolnoki mozaik - azaz több képes - lap, hanem azért is, mert Szigeti mester egy kis trükkel játszotta ki a korabeli szabályokat.

Az Album további képei
 

AKB

Félbemaradt pusztulás
Nemcsak az a baj, hogy a Mária utcában egy újabb régi, szolnoki ház tűnik el. Hanem az is, hogy az eltűnés milyen hosszú ideig tart. Hónapokkal ezelőtt kezdték a bontást, aztán félbemaradt. Így ma, a járda mellett egy kibelezett ház megmaradt főhomlokzata várja a sorsát. Amit reméljük, nem valami vihar fog beteljesíteni! És nem akkor, amikor valaki pont arra sétál! Mert ez a bontás már nemcsak ronda, de életveszélyes is. Hónapok óta. Szolnokon.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Sokszorozott lányunk
Szolnok mellett Szentendrén és Nagyatádon még áll egy ugyanilyen szobor, csurgói és ózdi "testvéreinek" viszont bizonytalan a sorsa. Miként a pontos címét, úgy születése és felállítása évét sem lehet megállapítani Kucs Béla nőalakjának. Ami mindenütt szökőkút mellett térdelt.

A Szoborpark további képei