[arcOk]

A nulladik ember mellett

2021. november 03.

A harminchat éve színpadon álló Mészáros István Pulcher három különböző karaktert alakít a Verebes István által rendezett Ember, ember és ember című, a Szín-Mű-Helyben látható előadásban. Az önmeghatározása szerint színészkedő íróval a bemutató előtt beszélgettünk a jutalomjátékról.

- Csehov, O'Neill és Pirandello egyszemélyes darabjaiból áll össze az előadás. Hogyan jött az Ember, ember és ember ötlete?

- A színház kérte fel Verebes Istvánt rendezőnek, aki hozta ezt a három darabot. Én pedig megijedtem, mert elég nagy anyag. Bevallom, nem is erre számítottam. Nem gondoltam, hogy ennyire komoly lesz az előadás. Ez a világa távol álló tőlem. Persze a halálon, ami mind a három darabban megjelenik, én is gondolkodom, de azért ennyiszer nem jut eszembe az elmúlás. Pedig nem vagyok már fiatalember. Inkább középkorúnak vagy obsitosnak mondanám magam.

- Megijedtél? 1985-ben szerződtél Szolnokra, és kisebb megszakításokkal harminchat éve állsz színpadon.

- De ez a harminchat év semmire sem ad felmentést. Persze most már nem izgulok minden előadás előtt. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy amióta Aiszkhülosz egyről minimum kettőre emelte a színházi szereplők számát, azóta nemcsak drámai dialógusokra van lehetőség a színpadon, de a felelősség is megoszlik. És ez ennél az előadásnál nincs. Egyedül vagyok, nincs segítség a színpadon. Benne vagyok a levesben. Mondhatnám persze, hogy egy elképzelt valakihez beszélek közben, de ez nem igaz. A senkihez beszélek. A senki a partnerem. Vagy a nulla van ott velem a színpadon, mert a nulla is egy szám. A nulladik ember van ott mellettem, én pedig teszem a dolgom. Ami nem könnyű.

- Bár egyszemélyes darabról van szó, azért a rendezésnek köszönhetően jól látható, hogy mégsem vagy egyedül előadás közben.

- Igen, a színház mindig csapatjáték, ami az ilyen egyszemélyes előadásoknál mutatkozik meg igazán. Nemcsak a színészen múlik az előadás, de a súgón, az ügyelőn, a díszítőkön, a technikán is. Akik azért vannak itt, mert én itt vagyok. Erről se megfeledkezni nem szabad, sem alábecsülni. Hálás vagyok neki. De azért nagyon hiányoznak a kollégák a színpadról.

- Milyen volt Verebes Istvánnal dolgozni?

- Nem először dolgoztunk együtt, de erre a mostanira nem is tekintenék úgy, mint munkára. Olyan volt ez számomra mintha egy tanfolyamon, vagy inkább egy mesterkurzuson vehettem volna részt. Egy egyszemélyes mesterkurzuson. Fantasztikus volt.

- Azért volt helye saját ötleteknek?

- Biztos, van benne olyan is, de én inkább hallgató voltam, a rendező utasításait követtem.

- Mennyire van benne a személyed az egyes karakterekben?

- Biztos, hogy benne vagyok, hiszen én is éltem párkapcsolatban, hibáztam is. A legjobban a második figurát szeretem. Nem azért, mert én se tudtam elkerülni a szerencsejátékot. Ez a karakter jött a legnehezebben. Sokat tépelődtem rajta, mert ez egy amerikai figura, az pedig egy másik kultúra, másik világ és közeg. Nem idegen, de nem tudom, milyen amerikainak lenni.

- Honnan jönnek ezek a figurák? Szemlélődő, megfigyelő alkat vagy?

- Nem, azt hiszem, soha sem voltam az. Persze, ha végiggondolom az életemet, biztos volt, hogy elkaptam valakitől valamit, mondjuk egy mozdulatot. Színész vagyok. Nem kell, hogy a saját személyemmel azonos legyen, akit szerepként megformálok. De lehet, hogy mégis szemlélődő vagyok. Nem tudom. Nem vagyok biztos semmiben.

- Sok próbával jutott el a darab az október 30-ai bemutatóig?

- Augusztus 24-én, az évadnyitón tartottuk az első olvasópróbát. Utána meg kellett tanulnom ezt a rengeteg szöveget, ami nem volt könnyű, mert nem tudok magolni. Én inkább színpadi helyzethez, cselekvéshez kötve jegyzem meg a szöveget. Itt persze megtanultam előre, amiben nagy segítségemre volt a súgó, akivel sokat próbáltunk.

- Barabás Botond az évad elején azt mondta, hogy ez bemutató egyfajta jutalomjáték Mészáros Istvánnak.

- A szó hagyományos értelmében természetesen nem az. És abban az értelemben sem az, ha valaki azt gondolná, hogy a jutalomjáték egyenlő valami felhőtlen komédiázással. A harminchat évem elismerése szempontjából persze jutalomjátéknak is tekinthetem. De persze a fene tudja. Mint minden előadás, ez is valahol eszenciája a korábbi pályámnak, hiszen az ember nem a bölcsek kövével a zsebében születik. Magam előtt, elsősorban magamnak is bizonyítom, hogy színésszé váltam. Ha jutalomjátékot kellene mondanom, akkor a Vesztegzár a Grand Hotelben, amit most kezdtünk próbálni, az az. Kedvemre való, vidám, jó karaktert lehet benne építeni.

- Sokszor beszélgettünk már, volt, hogy a frissen megjelent regényed vagy éppen az ugyanitt bemutatott színdarabod kapcsán. Tartod még, hogy egy olyan író vagy, aki éppen a színészetből él?

- Nem tagadom, egy József Attila-díjnak sokkal jobban örültem volna, mint egy színházi jutalomjátéknak, mert igen, írónak tartom magam, aki éppen színészetből él. A próbák miatt mostanában nem volt időm írni, de jövőre be fogom fejezni az új regényemet, ami természetesen krimi lesz, aminek a sztorija már itt van bennem. Drámákon is gondolkodom, olyanokon, amelyeknek lenne létjogosultsága, és itt, Szolnokon lehetne bemutatni őket.

- Kiknek ajánlod az Ember, ember és embert?

- Fogalmam sincs. Verebes István neve biztos, hogy sokakat vonz majd. Na, jó, talán Szolnokon Mészáros István Pulcher is jelent valami hasonlót, úgyhogy lesznek, akik miattunk nézik majd meg. De fontos, hogy aki eljön, tudja, itt nem fogja betegre röhögni magát. Ez egy másik színház.

(A fotók a Szolnoki Szigligeti Színház oldaláról származnak.)

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Szolnokról Pécsre
Hogy mit csinálhatott Bódis Ferenc 1934 tavaszán, Szolnokon, ebből az egyetlen képeslapból nem derül ki. Az viszont igen, hogy hosszabb időre tervezhette a távollétét, mert tiszta ruhákat kért szüleitől. Emellett pedig elégedettnek is tűnt, hiszen három nap alatt 70 pengőt keresett. Érdekelte vajon a képeslap, amin Pécsre küldte üzenetét?

Az Album további képei
 

AKB

Elmúlnak az ünnepek
Elmúlnak az ünnepek, maradnak az elszáradt koszorúk. A hivatalosságoknak addig fontos az emlékezés, amíg a média érdeklődésének kereszttüzében, komoly arccal fejet hajthatnak a közpénzből vett koszorúk mögött. Aztán elfelejtik, mint a választási ígéreteiket. És a városukat se nagyon járják. Különben hogyan fordulhatna elő, hogy az augusztus 20-ai szolnoki koszorúk az esemény után 103 nappal is ott rohadnak az emlékhelyen?

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Két emlék egyben
A Lengyel légió utca közepén van egy emléktábla, ami tulajdonképpen két dologra emlékeztet. Egyrészt egy nagyszerű férfira, aki két nemzet nevében kétszer szállt szembe az I. Miklós vezette Orosz Birodalommal. Másrészt a szabadságharcunk lengyel katonáira. De ez sem egyszerű történet.

A Szoborpark további képei